A hazánkban is széles körben ismert Timothy Keller és a kanadai D. A. Carson teológus által életre hívott The Gospel Coalition, amelynek a kétévente megrendezett, nőknek szóló konferenciáját június 11–13. között tartották az amerikai Indianapolisban. A rendezvény fókuszában a zsoltárok álltak, tapasztalatainkat és benyomásainkat azonban a legjobban a címben szereplő állítás foglalja össze: a keresztyénség jó, igaz és szép.
Az Egyesült Államok létrejöttében és felemelkedésében elévülhetetlen a protestantizmus szerepe, ami azonban a XX. század közepe óta visszaszorulóban van a kontinensnyi méretű országban. A csökkenés mellett a szétaprózódás is megfigyelhető: különböző (teológiai) szempontok mentén válnak szét felekezeti közösségek és jönnek létre újak. Az amerikai protestantizmus – ahogy a protestantizmus általában a világ bármely más pontján – tehát leginkább egy összetett gyűjtőfogalom. Talán éppen ezért, különböző teológiai megfontolások alapján igen eltérő végkövetkeztetésekkel találkozhatunk az amerikai protestantizmussal kapcsolatban Magyarországon is: vannak, akik a liberális-progresszív teológiai vonásokat emelik ki, mások a szélsőséges konzervativizmust, vagy esetleg a jobb- vagy baloldali politikai erők egyoldalú támogatását. Mint minden esetben, úgy ebben a kérdésben is nagy körültekintésre, alázatra és odaszánásra van szükségünk, ha kiérlelt véleményt szeretnénk formálni a tőlünk több ezer kilométerre található hatalmas ország meghatározó keresztyén közösségéről. Amennyire a saját helyzetünk nem írható le egy szóval, feketén-fehéren, úgy az amerikai protestantizmus kapcsán sem érdemes ezzel próbálkoznunk.
Berecz Júlia és Mikola Borbála a konferencián
Ahelyett tehát, hogy az amerikai protestantizmusról próbálnánk meg elemzést adni, az Egyesült Államok egyik legnagyobb evangéliumi szerveződése, a The Gospel Coalition (TGC) konferenciáján tett indianapolisi látogatásunkról szeretnénk a következőkben számot adni szélesebb református közösségünk számára, amelyen az amerikai fél meghívására Mikola Borbála, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának missziói igazgatójával közösen vettünk részt.
A TGC az Egyesült Államok legnagyobb evangéliumi szerveződése, amelyet 2007-ben alapítottak. Az országos felekezetek intézményrendszerén keresztül megvalósuló, talán nálunk is jobban ismert együttműködési forma helyett valódi hálózatként működik. Református teológiai alapokon álló evangéliumi hívők koalíciója, akiket a nemzetiség, a kultúra, a politikai vagy éppen a felekezeti hovatartozás helyett elsődlegesen Jézus Krisztus evangéliuma köt össze. Céljuk, hogy napjaink egyházát a régi evangélium szerinti megújulásban segítsék („to renew the contemporary church in the ancient gospel”). Az evangélium minél alaposabb megértése mellett a hitre jutott keresztyén emberek támogatására törekednek. Kiemelt feladatuknak tartják továbbá a kortárs kultúrával és társadalommal való párbeszédet. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy hívőknek és a keresztyén hittől távol állóknak is azt szeretnék megmutatni, hogy a keresztyénség jó, igaz és szép.
A TGC idei legnagyobb rendezvénye a kétévente megrendezésre kerülő, kifejezetten nőknek szóló konferencia volt. Az Indianapolisban tartott rendezvény három napján körülbelül nyolcezer-ötszáz nő vett részt, akik az Egyesült Államok ötven államából érkeztek. Magyar szemnek szokatlan léptékű rendezvénnyel találkoztunk, amely egy, a magyar református közösségünk számára szintén furcsának tűnő módon szólította meg a nők jól elkülöníthető egyházi csoportját. Fontos azonban látnunk, hogy az amerikai evangéliumi közösségekben kiemelt figyelmet fordítanak erre a szolgálati területre (women’s ministry). Nők szolgálnak nők körében, és nagy hangsúlyt fektetnek nem csupán a hitre jutásukra, hanem arra is, hogy a különböző élethelyzetekben és szerepekben mit jelent nőként Krisztust követni, a krisztusi érettség felé változni, növekedni. Napjainkban azért is fontos ez a szolgálat, mert a legfrissebb kutatások szerint az Egyesült Államok történetében először 2025-ben csökkent az egyházhoz tartozó nők aránya. Az okok sokfélék és összetettek, ami azonban biztosnak látszik, hogy az amerikai nők egyre nagyobb arányban elidegenednek az egyháztól, mintsem hogy valódi otthonuknak tekintenék azt.
Közhelyesnek tűnhet, ha egy női konferenciáról valaki abban megerősödve tér haza, hogy a keresztyénség valóban jó, igaz és szép. A TGC indianapolisi konferenciája nem mulasztotta el a résztvevőket általánosan megerősíteni abban, hogy a női lét valóban Isten jó, igaz és szép ajándéka. Mégis, magyar református nőként a hazai tapasztalatoknál sokkal mélyebben segített mindezt megélni, mert a sokféle program és bemutatkozó szervezet a női lét szépsége és örömteli ajándékai mellett kendőzetlenül elénk tárta az érthetetlen fájdalmakat és az azokra Jézusban adott gyógyulás ajándékát és szépségét is.
A keresztyénség jósága, igazsága és szépsége nem pusztán szólam volt. A plenáris alkalmak igehirdetései a TGC alapelveivel és céljaival összhangban, ritkán tapasztalt mélységű bibliai tanításokkal segítették a résztvevőket abban, hogy tekintetüket a zsoltárok különböző imádságaival Jézusra emeljék. (Az idei konferencia címe Nézz rá – a Megváltó felfedezése a zsoltárokban volt.)
A plenáris előadások főbb üzenetei:
„Ő pelyvává lett, hogy mi folyóvíz mellé ültetett fákká lehessünk. Ezt tette a Megváltó értünk.” (Melissa Krueger)
„Nem a hála fakad természetesen belőlünk, hanem a hallgatás, ezért a hálaadást tanulnunk kell. A hálaadás viszont megváltoztat minket: meglágyítja a szívünket, megnyitja a szemünket.” (Courtney Doctor)
„Az, hogy mennyire tapasztaljuk meg az örömöt és a beteljesedést bármilyen körülmények között, közvetlenül összefügg azzal, mennyire vagyunk készek Istenhez bizalommal fordulni.” (Ruth Chou Simons)
„A szenvedésben, a nehézségek éjszakájában is felhangozhat hálaadás. Az ilyen hálaadás különösen értékes, mert sokba kerül.” (Joni Eareckson Tada)
„A hívő ember életében nem létezik olyan, hogy hiábavaló szenvedés. Attól, hogy mi nem értjük, nem jelenti, hogy céltalan.” (Mark Vroegop)
„Bartimeuson kívül senki más nem szólította Jézust Dávid Fiának: mindenki mesterezte. Nem is kaptak tőle semmit.” (Jen Wilkin)
„Kétfajta ember létezik. A lázadó, aki odafordult Isten Fiához, és a lázadó, akinek szüksége van odafordulni hozzá.” (Vanessa Hawkins)
„Az idő változása ne azt hozza, hogy pusztán megöregedsz, hanem hogy megerősödj. Támaszkodj Krisztusra, és friss élénkséget, új örömet és élet találsz a legszárazabb helyeken is!” (Nancy Guthrie)
A választható előadások révén a keresztyén élethez vagy a női léthez kapcsolódóan olyan témákban lehetett formálódni, mint például hogyan érdemes a Bibliát közösen vagy egyedül tanulmányozni, mit jelent az evangélium hirdetése, mit jelent különböző speciális női élethelyzeteket keresztyénként átélni, vagy éppen mit jelent krízisben élő gyülekezeti nőtársunk, barátnők vagy az emberkereskedelem áldozatául esett embertársunk segítése, támogatása.
A konferencián megtapasztaltakat érdemben nem befolyásolja, azonban hiba lenne beszámolónkat anélkül zárnunk, hogy nem ejtünk szót az amerikai Déli Baptista Szövetség (Southern Baptist Convention, SBC) éves közgyűlésén június 10-én hozott döntéséről, amely a baptista felekezet határain túl is újból felhangosította a nők egyházi és gyülekezeti szolgálatával kapcsolatos kérdést az Egyesült Államokban. A legnagyobb amerikai baptista szövetséghez tartozó gyülekezetekben – hasonlóan sok más protestáns felekezetekhez – nők eddig sem láthattak el gyülekezetvezetői vagy egész gyülekezetet érintő igehirdetői szolgálatokat, a közgyűlés azonban közel 75 százalékos arányban úgy határozott, hogy a lelkészi (angolul: pastor) titulust a jövőben semmilyen szolgálati területen nem lehet nőkre használni. A szélesebb egyházi közbeszédben a nők lelkészi szolgálata azért is hangsúlyos kérdés, mert sok protestáns számára a női lelkészi szolgálat elfogadása az egyház „liberális” teológiai irányba történő elmozdulásának első lépését jelenti. A kérdés nem része a magyar diskurzusnak, és nem szeretnénk azzá emelni. Ugyanakkor, érzékelve a kérdéssel kapcsolatos – jelenleg talán éppen hangosabb – amerikai feszültségeket és fájdalmakat, arra hívunk mindenkit, hogy imádkozzon a keresztyének e kérdésben megvalósuló bizonyságtételének hitelességéért is: az Egyesült Államokban, Magyarországon és a világban.
Mert hisszük és hihetjük, hogy a keresztyénség valóban jó, igaz és szép. Ez pedig igazi örömhírt jelent a jóságtól, igazságtól és szépségtől egyre távolabbra kerülő világunkban a női lét sokféle örömeit és fájdalmait átélő nőknek éppúgy, mint a férfiaknak. Ennek az örömhírnek a hirdetéséhez pedig – nőknek és férfiaknak, öregeknek és fiataloknak, gazdagoknak és szegényeknek – szükségünk van egymásra.