Tíz napra Puszan a keresztyénség központja

„Élet Istene, vezess minket igazságra és békére" a mottója az Egyházak Világtanácsa október 30-án kezdődő 10. nagygyűlésének. A koreai Puszanban hét év után találkoznak újra a keresztyén egyházak küldöttei szerte a világból. A kiemelkedő eseményről folyamatosan közlünk híreket, beszámolókat és a hivatalos dokumentumok magyar fordítását.

Az elkövetkező napokban folyamatosa hírt adunk a modernkori ökumené legfontosabb eseményének koreai állomásáról, ahol az egyházak egységtörekvésének és közös tanúságtételének legfontosabb kérdéseit vitatja meg a több mint ezer küldött.

A nagygyűlés nem a világegyház zsinata, nem a tagegyházak felett álló „szuperegyház" döntéshozó testülete. Küldetésnyilatkozata szerint ugyanakkor olyan tanácskozás, amely a részt vevő 345 tagegyházat az egység melletti elkötelezettségében és Krisztus melletti közös tanúságtételben teológiai vitával, a teremtett világért viselt közös felelősségvállalásában pedig közös programokkal hivatott elmélyíteni.

Nagygyűlés számokban
A 10. nagygyűlés 10 napján a 345 tagegyház 90%-a vesz részt.
800 egyházi delegáltak, delegációk tanácsadói és a kimenő központi bizottsági tagok.
575 az ökumenikus partnerszervezetek, egyéb egyházak képviselői és megfigyelők, illetve nemzetközi vendégek.
1000 nemzetközi résztvevő, köztük több száz fiatal.
1000 koreai egyházak helyi szervező bizottságának tagjai, helyi szervezők és önkéntesek, helyi résztvevők.
300 nagygyűlés szervező csapata, nemzetközi önkéntesek (steward-ok), tolmácsok
A nagygyűlés keretében 7 tematikus plenáris ülést tartanak a több ezer résztvevő számára. A megnyitón kívül az esemény mottójában megfogalmazott főtéma, az ázsiai keresztyének helyzete, valamint a misszió, az egység és az igazságosság és béke szerepel a plenáris programon.
21 úgynevezett „ökumenikus megbeszélés" keretében 90 perces egyeztetésekre kerül sor kisebb csoportokban, részint felekezeti és regionális csoportokban.
6 időszakos bizottság dolgozik az ülés folyamán. Ezek a bizottságok felelősek a nagygyűlés hivatalos üzenetének megfogalmazásáért, a nyilvánosság elé tárt tagegyházi ügyekért, az EVT következő hét évének hangsúlyos témáiért és programjaiért és a helyi szervezési kérdésekért. A sort a pénzügyi és választási bizottság zárja.
21 csoportban zajlik több nyelven a bibliatanulmányozás.
80 munkacsoportban zajlik a tanácskozás tematikus része.
Több mint 100 kiállítás és közösség tér biztosítja a személyes találkozásokat.

A magyar delegáció


Az MRE a koreai testvéregyházak támogatásának köszönhetően minden eddiginél nagyobb delegációval készül a dél-koreai városba. Az MRE hivatalos delegáltként Dr. Bölcskei Gusztáv püspök és Dani Eszter missziói irodavezető képviseli egyházunkat. Ódor Balázs külügyi irodavezető az EVT KB döntése értelmében MRE plusz delegáltjaként, Tarr Zoltán zsinati tanácsos pedig tanácsadóként vesz részt a nagygyűlésen. A delegáció tagja továbbá az MRE budapesti koreai gyülekezetének lelkésze, Jeong Chae Hwa, akit a Koreai Presbiteriánus Egyház ökumenikus nagykövetté nevezett ki a gyűlés idejére. Az MRE a nemzetközi segítők csapatában egy steward, Somosfalvi Orsolya személyében képviselteti magát.

A nagygyűlés honlapján folyamatosan tájékozódhatnak az érdeklődők a témákról és eseményekről: wcc2013.info

Videók a nagygyűlés témájáról és a korábbi nagygyűlésekről: http://wcc2013.info/en/news-media/video/archive

Puszáni úti ima: Puszán felé haladva/alázattal hadd járnunk/veled, Élet Istene./Puszán felé haladva,/add vezetésed, amikor/Krisztus tanítványaiként/gyűlünk össze,/imádkozunk és hozunk döntéseket./Puszánba felé haladva,/vezesd lépteink/az igazság, béke és öröm útján,/a Szentlélek által./Ámen

 Külügyi Iroda