Tovább erősítették közösségüket az észak-amerikai reformátusok

Amerikai testvéregyházunk, a magyar reformátusok Kálvin Zsinatát is magába foglaló UCC tovább gyarapította a teljes egyházi közösséget rögzítő megállapodásainak számát.

Hosszú előkészület után döntött egyhangúlag a Református Egyházak Világközösségének (REV) két tagegyháza, az amerikai és a kanadai Krisztus Egyesült Egyháza (UCC) teljes közösségük deklarálásáról, amelynek hivatalos megerősítésére októberben kerül sor. A teljes egyházi közösség a legszorosabb kötelék két, szervezetileg független egyház között. A szószéki és úrvacsorai közösség mellett része a lelkészszentelés kölcsönös elismerése, aminek következtében a megállapodásban részt vevő egyházak lelkészei mindkét közösség gyülekezeteiben szolgálhatnak a jövőben.

kép

Az egyezmény „a kölcsönös elkötelezettségünk világos jele, amivel keressük a két egyház életét erősítő összefogást a misszió és lelkészi szolgálat területén” – fogalmazott Karen Georgia Thomson, az amerikai UCC ökumenikus és vallásközi kapcsolatokért felelős referense. Testvéregyházunk lelkésze hozzátette, hogy a történelmi megállapodásra az ökumenikus reménység jegyében került sor, és az „a keresztyén egység kifejezésének egy fontos formája, amelyhez nincs szükség felekezetek szervezeti egyesülésére”.

„Megindító látni, hogy kétoldalú kapcsolatunk ilyen konkrét formában is elmélyült és megerősödött” – tette hozzá Chris Fergusson REV főtitkár, a kanadai UCC lelkésze, aki ugyancsak az az egység és a határozott társadalmi fellépés melletti elkötelezettség jeleként értékelte a döntést. Fergusson egyben a reménységének is hangot adott, hogy ez a lépés ösztönző például szolgál majd a református világszervezet többi tagegyházának is.

Az amerikai UCC korábban már három, teljes egyházi közösséget rögzítő megállapodást kötött. Négyoldalú egyezményt írt alá még 1997-ben az Amerikai Református Egyházzal (RCA), az Amerikai Presbiteriánus Egyházzal (PC USA) és az Amerikai Evangélikus Egyházzal (ELCA). Európában a németországi Evangélikus Egyházak Uniójával (UEK) kötött hasonló megállapodást. A kilencvenes években magyar missziói munkatársakat is támogató UCC világmissziós tevékenységét, így a Magyarországi Református Egyházzal (MRE) folytatott együttműködését is alapjaiban határozza meg az a harmadik egyezmény, amelyet a Krisztus Tanítványai nevű egyházzal írt alá. A két egyház közös felügyeletével működő világmissziós szervezet, a Global Ministries szorosan együttműködik a magyar reformátusokkal, rendszeresen segíti az MRE menekültmisszióját és napjainkban is küld fiatal gyakornokokat hazánkba.

Mindeközben az egyezményekben érintett több egyház képviselője is hazánkba látogat ezen a héten. A Global Ministries társelnöke, James Moos először járt Magyarországon és Zsinati Külügyi Iroda munkatársa mellett találkozott a cigánymisszió és a skót gyülekezet, valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetem képviselőivel. A PC USA világmissziós szervezetének vezetői augusztus 28-án felkeresik a Zsinati Hivatalt és egyeztetnek a két egyház együttműködéséről a Magyar Református Szeretetszolgálat, a menekült- és cigánymisszió munkatársaival. Ezt követően a PC USA világmissziói szervezete augusztus 29. és szeptember 5. között a balatonszárszói SDG-konferenciaközpontban szervez regionális találkozót az Európa és Közel-Kelet országaiban dolgozó mintegy húsz missziói munkatársa részére, az MRE közreműködésével, „Egyház falak nélkül” címmel.

„Hiszünk abban, hogy közös lehetőségeink a jövőben határtalanok” – fogalmazott Geoffrey Black, a UCC korábbi amerikai elnöke, aki az elmúlt években sokat tett az egyezmény előkészítéséért. Black azt is nyilvánvalóvá tette, hogy az egymás iránti nyitottság alapja az Isten vezetésébe vetett bizalom: „csak a Szentlélek tudja, hogy mik ezek a lehetőségek, mi pedig hiszünk abban, hogy a Szentlélek velünk van, vezet minket és erőt ad ahhoz, hogy jövőnket közösen formáljuk”.

Külügyi Iroda

Forrás: www.wcrc.ch