A harmincéves Sosheel Emanuel Pakisztánból érkezett, a következő két évben a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán fog tanulni. A lahorei születésű teológushallgatóval a pakisztáni keresztyének helyzetéről, személyes meglátásairól, terveiről beszélgettünk.
Első alkalommal van Magyarországon?
Igen, először vagyok itt. Hálás vagyok a Hungary Helps Programnak és mindazoknak, akik ezt lehetővé tették számomra. Eddig nagyon tetszik az ország, különösen az ételek. Otthon ugyanis nagyon szeretik a csípőset, én azonban kevésbé bírom. A magyar ételek pedig mind olyan finomak. Legalábbis amiket eddig kóstoltam.
Mielőtt idejött, volt valami tudása az országról?
A pakisztániakra sok másik kultúra van hatással, így az amerikai és az európai is. Éppen ezért hallottam már én is a magyarokról. Tudtam, hogy ez egy európai ország, megvannak az európai jellegzetességei, életkörülményei. Oda mehetsz, ahova akarsz, imádkozhatsz bármiért, szabadon járhatsz gyülekezetbe, és senki nem fogja megkérdezni tőled, hogy miért nem térsz át a muszlim hitre. És persze van minőségi ivóvíz és béke. Azért is jöttem, hogy mindezeket megtapasztalva hazamehessek és mesélhessek az otthoniaknak arról, milyenek a magyarok. És persze fordítva is. Az is célom, hogy megmutassam itt, milyenek a pakisztániak. Mert tudom, hogy a médiában rengeteg dolog terjed rólunk. Meg akarom mutatni, hogy vannak ugyan gondok, de nagyon szép országunk van. Meg akarom mutatni, hogy nem vagyok terrorista, nem vagyok szélsőséges, ugyanolyan ember vagyok, mint az itteniek. Egy Isten teremtett minket.
Mindezt a teológiai tanulmányai közben. Otthon is volt lehetősége teológiát tanulni?
Pakisztánban már kisiskolás koruktól fogva tanulnak a saját vallásaikról a gyerekek. Vannak keresztyén és iszlám iskolák, és mindenki a saját vallásának tételeit tanulja. Majd miután felnőnek, választhatnak, hogy az egyetemen mit szeretnének tanulni. Én a lahorei egyetemen szereztem teológusdiplomát. Ezt az intézményt a mi püspökünk alapította. Édesapám az ő asszisztense: ügyeket intéz, de a keresztyének pakisztáni érdekképviseletében is nagy szerepe van.
Akkor tulajdonképpen keresztyén családban nőtt fel?
Édesapám volt az első, aki keresztyén hitre tért. A lelkészi szolgálatra is elhívást kapott, mára pedig elég jelentős személlyé vált az országban. Sokan ismerik, sok hivatalos személlyel tartja a kapcsolatot – a muszlim vezetőkkel is –, sokat tesz azért a pakisztáni parlamentben is, hogy a keresztyéneknek, a kisebbségeknek érdekképviselete legyen. Ezért nálunk küzdeni kell.
Milyen a helyzete ezeknek kisebbségeknek, a keresztyéneknek?
Az az érdekes, hogy a keresztyénség történelmileg nagyon korán megjelent nálunk. Maga Tamás apostol volt az, aki a térségbe jött téríteni, és egyházat alapított itt. Erre történelmi bizonyítékaink is vannak. Sokan azt gondolják, hogy a britek hozták ide a keresztyénséget, de ennél sokkalta régebbre nyúlik a történelmünk. Manapság két nagy felekezet van: a római katolikusok és a protestánsok. A pontos számokat persze nem tudjuk, mert az államnak nem érdeke, hogy többségbe kerüljenek a kisebbségek. Így mindig arra törekednek, hogy a statisztikákban olyan eredmény jöjjön ki, amely szerint kevés a keresztyén. A problémát sokszor az okozza, hogy nem általunk megválasztott vezetők vannak a parlamentben. Hiszen a többség nem keresztyén képviselőt fog választani. A politikusok pedig többnyire csak a maguk érdekeit nézik, és ha megkapják az egyháztól, amit akarnak, akkor azon túl már nem foglalkoznak velük. Abból adódnak a gondok, hogy nincs megfelelő érdekképviseletünk. Így kicsit olyan a helyzetünk, mint annak, aki méhkas mellett lakik: ha nem piszkáljuk, nem lesz bajunk.
Mit jelent pontosan, hogy „megpiszkálni” azt a bizonyos méhkast?
Van Pakisztánban egy úgynevezett blaszfémiatörvény. E szerint halálbüntetéssel sújtható az, aki Mohamed prófétát becsmérli. Nyilvánosan nem lehet a keresztyénséget az iszlám fölé emelni, különben bajba kerülhetsz. Ez a törvény mindig ott lebeg a fejünk felett. Volt nemrég valaki, akiről csupán elterjedt, hogy valami rosszat mondott az iszlámról. Megölték. Nem volt vizsgálat, nem volt igazságszolgáltatás, egyszerűen lelőtték. Nem csak magadat, hanem az egész családodat bajba keverheted, sőt lehet, hogy a teljes környezetedet. Volt olyan, hogy egy teljes keresztyén környéket felégettek az iszlám szélsőségesek csak azért, mert valaki az ott lakók közül valami rosszat mondott. Egy csapat fegyveres jött, és mindenkit megöltek, következmények nélkül. Mondhatjuk tehát, hogy üldözöttek vagyunk. De pontosan ez van az Újszövetségben is: boldogok, akiket az igazságért üldöznek. És valóban azok vagyunk: áldottak vagyunk és örömünk van a mi megváltónkban, Krisztusban.
Hogy látja, növekszik a keresztyének száma, vagy nincs változás?
Ez nehéz kérdés. Vannak megtérések, de azt, hogy mennyien vagyunk valójában, nem tudjuk, mert nem lehet megosztani a számadatokat. Vannak megtérések a muszlim közösségekből, de a megtérők élete nagyon nehéz. A család, a közösség, amilybe tartoztak, kitagadhatja őket, és a váltással később is sok bajt hozhatnak magukra.
Miben látja a szerepét a jövőben? Otthon képzeli el a szolgálatot?
Születésemre visszatekintve tudom, hogy predestinálva lettem az Úr szolgálatára. Szüleim mesélték, hogy amikor összeházasodtak, imádkoztak, hogy lehessen gyermekük. Megígérték, hogy ha lesz, őt Istennek szentelik. Én vagyok ez a gyermek. Sok minden mást is kipróbáltam az életem során, igyekeztem nem csak vallásos közegből tapasztalatot gyűjteni: dolgoztam a természetvédelmi világszervezetnél, a WWF-nél, és kipróbáltam magam a médiában is, de láttam, hogy édesapámnak segítségre van szüksége a szolgálatában. Feltűnt az is, hogy Pakisztánban az emberek nagyon befolyásolhatók. Olyanok, mint a bárányok. Ehhez társul, hogy sok tévtanító is van. Ezért lett a célom, a vágyam, hogy teológiát tanuljak. Szeretném mélyen, alaposan tanulmányozni, hogy amikor visszamegyek, tudjam tanítani az otthoniakat az igazi keresztyénségre, hogy megértsék, mi miért hamis tanítás és mibe kell valóban a hitüket vetniük. Ezért figyeltem az Isten által adott lehetőségekre. Így jött ez a program is, amelynek keretében Budapestre jöhettem tanulni. A szívemben van Assisi Szent Ferenc imádsága, aki azt mondta: „Uram, tégy engem a te békéd eszközévé!” Arra törekszem, hogy az embereknek megmutathassam az ő békességét és örömét. Ez és maga az Ige sokat bátorít. Számomra a Biblia tükör. Kinyitom és látom magam. Látom, hogy miben buktam el, és tudom, hogy legközelebb a Szentlélek meg fog segíteni.