Vallásközi dialógus a MEÖT-ben

Sulok Zoltán Szabolcs, a Magyarországi Muszlimok Egyházának (MME) elnöke tartott előadást a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Vallásközi Dialógus Bizottságának május 4-i ülésén, miután a bizottság tagjai az elmúlt években kétszer is jártak a Magyarországi Muszlimok Egyházánál.

Sulok Zoltán Szabolcs előadásának témája Szélsőségesség az iszlámban volt. A szélsőség mindig a középhez képest határozható meg: a túlzott merevség, de a túlzott rugalmasság is. Hozzáad a hittételekhez, vagy elvesz belőlük – hangsúlyozta. Oka a tudatlanság, kiábrándultság, kilátástalanság. Mindig veszélyes, ha az önálló gondolkodás hiányára nevelik az embereket.

kép

Az előadó elmondta: a kháridzsiták már a kalifátus kezdetén harcolni akartak mindenkivel, de Ali 660-ban legyőzte őket. Az ilyen mindenáron harcosok – mint amilyen most az Iszlám Állam –, eddig még mindig eltűntek. Az emberek többsége nem ilyen, hanem képes a jó és a rossz között választani – hangsúlyozta az Sulok Zoltán Szabolcs.

A beszélgetés folyamán vita bontakozott ki (elsősorban) arról, hogy ma az államot mennyire lehet vallási alapokra építeni. A vendég arra is felhívta a figyelmet, hogy a síita-szunnita ellentét az átlagemberek szintjén nem annyira súlyos, a MME-hez síiták is járnak. Figyelmeztetett: nem helyes az iszlám országokban a keresztényeket sújtó megszorításokra az európai muszlimok lehetőségeinek korlátozásával válaszolni. Jó példák is vannak, Katarban a közelmúltban templomot építettek.

meot.hu