Elfoglalták az iszlamista lázadók a kormányerőktől Aleppót, Szíria második legnagyobb városát. A civil lakosság ellen egyelőre nem léptek fel támadólag, de az ott élő keresztyének nem érzik magukat biztonságban, és azt kérik, hogy mindenki imádkozzon értük.
A szíriai muszlim lázadó csoportok az elmúlt napokban elfoglalták Aleppót, az ország második legnagyobb városát. A település korábban jelentős keresztyén lakossága a polgárháború idején már így is körülbelül huszonötezer főre csökkent, de akik az eddigi megpróbáltatások ellenére is maradtak, most ismét veszélyben érezhetik magukat.
A várost a Hay’at Tahrir al-Sham nevű iszlamista szervezet vezetésével foglalták el. Ez a szervezet olvasztotta magába a korábbi Al-Nuszra Frontot is, amelyet számos ország terrorszervezetként tartott számon. A török és katari támogatást élvező csoport elsődleges célja Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének leváltása és a saría alapjain nyugvó iszlám ország létrehozása.
Az iszlamisták szinte ellenállás nélkül foglalták el a várost, mert a kormányerők visszavonultak előlük. Első intézkedésük az volt, hogy kijárási tilalmat vezettek be, amelyet időnként feloldanak, hogy az emberek élelmet tudjanak szerezni.
– Városunk ellenállás nélkül került a lázadók kezére. Nem értjük. A kormánytól nem érkezett figyelmeztetés – mondta Haroutune Selimian lelkész, a szíriai örmény református gyülekezetek elnöke a Gustav-Adolf-Werk Facebook-oldala szerint. A lelkipásztor nemrég járt Budapesten, ahol a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete (HEKS) partnerségi konzultációján vett részt. – Vissza kell mennem! Sokan menekülnek, de be kell jutnom a városba. Most fontos, hogy lelkipásztorként ott legyek a gyülekezetben – jelentette ki Haroutune Selimian. – Nagyon aggódunk! Ne feledkezzenek meg rólunk! – kérte a világ keresztyéneit.
A fent említett Facebook-oldal számolt be Joseph Kassab, a Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat (NESSL) lelkészének kétségbeesett írásáról is, miszerint Aleppó és az egész régió nagy veszélyben van. „Isten irgalmazzon az ártatlan embereknek, akik megfizetik mindennek az árát!” – könyörgött a lelkész. A város maronita érseke, Joseph Tobji pedig a vatikáni médiának elmondta, hogy a teljes bizonytalanság ellenére egyelőre nem történt vérontás Aleppóban.
A háború több fronton is kiújult az elmúlt napokban, és már több mint ötszáz áldozata van a harcoknak. Bassár el-Aszad szíriai elnök ígéretet tett arra, hogy megvédi Szíria stabilitását és területi integritását. Az orosz hadsereg légiereje a rezsim erőinek támogatására a lázadók állásait bombázta, de december 1-jén találat érte az aleppói Terra Sancta ferences szerzetesközösség épületét is. A károk súlyosak, de áldozatokról nem érkezett hír.
Többen arról számoltak be az Open Doors üldözött keresztyéneket segítő szervezetnek, hogy megpróbálták elhagyni a várost, de nem sikerült nekik az utak lezárása és a tömegközlekedés megszűnése miatt. Mások viszont maradni akarnak, ők igyekeznek az életüket a normális kerékvágásban tartani, a legtöbb templomban megtartották a vasárnapi istentiszteletet is.
A lázadók osztottak ételt a városban, és azt ígérték a civil lakosságnak, hogy nem esik bántódásuk, ennek ellenére az aleppói keresztyének az Open Doors szerint aggódnak, és azt kérik minden hívő testvérüktől, hogy imádkozzanak értük.
Maradnunk kell, és túlélni
A szíriai polgárháború napjaink egyik legsúlyosabb, elhúzódó konfliktusa, a politikai rendezés továbbra is elérhetetlennek tűnik. A halálos áldozatok száma meghaladja a hatszázezret, az országot több mint hat és fél millióan hagyták el. A szíriai menekültek legnagyobb része a szomszédos országokban tartózkodik menekülttáborokban. Százezrek vándoroltak át a Balkánon is, hogy Európában találjanak új hazát.