Jó dolog, ha az ember nemcsak beszélgetni, hanem imádkozni is tud a munkatársaival. A Károli Gáspár Református Egyetem karainak oktatói közül két éve spontán létrejött egy imakör. Tagjai rendszeresen találkoznak, beszélgetnek, imádkoznak, legutóbb pedig elhatározták, hogy közös zarándokútra mennek Egyiptomba, megismerkedni az ottani keresztyén közösséggel, a koptokkal, közben pedig egymással és Istennel is. Az ötlet a pszichológia szak egyik egyiptomi hallgatójától származik, aki számos tanácsot adott hazájával kapcsolatban, és el is kísért bennünket az út egy részén.
Sivatagi atyák mosolya
Januárban a tizenöt károlis oktató, lelkész és családtag elindult, hogy saját erejét, idejét, pénzét áldozva találkozzon a koptokkal, egymással és Istennel. A Kairó–Alexandria közötti sivatagos terület közepére, Wadi El Natrounba, azaz A nátron földjére érkeztünk meg. Ahogy idegenvezetőnktől megtudtuk, az itt termelt sókat már az ősi egyiptomiak is felhasználták a mumifikáláshoz. Itt a szállásunk az Anafora nevet viseli: mind földrajzi, mind lelki értelemben oázis. Húsz éve alapította Tamás kopt püspök, azóta gazdálkodás, lelkigyakorlatok és oktatás is folyik itt.
Az első két napon a környékbeli kolostorokat kerestük fel. Valaha több száz volt belőlük, ma már csak négy működik. Innen terjedt el az egész keresztyén világban a monasztikus szerzetesi életmód. A sivatagi atyák Egyiptom földjén éltek, amely a Kr. u. IV. és VII. század között, a Római Birodalomban államvallássá válásától az arab hódításig egységesen keresztyén volt. Mégpedig kopt nyelvű, azaz a helyiek az egyiptomi nyelv kései változatát beszélték, amelynek írásához görög betűket használtak. Az első keresztyén közösségek a szent család egyiptomi útja nyomán jöttek itt létre, amikor a gyermek Jézust szülei angyali tanácsra Egyiptomba vitték, hogy megmeneküljenek Heródes elől, aki megölette a csecsemőket Izráelben.
A Szent Bisoj-, Szent Mária- és Szent Makariosz-kolostorokban a látogatók többsége a mintegy tizenötmilliós kopt közösségből kerül ki. A családok népszerű programja ez, ilyenkor a kolostorok megtelnek élettel, gyerekekkel. Ha feltűnik egy szerzetes, kézcsókkal köszöntik őt, és áldást kérnek – a legkisebbek is. Az atyák pedig mosolyogva, türelmesen tesznek eleget a szűnni nem akaró kéréseknek. Szokatlan volt másfél évezredes freskókat, sok száz éves ajtófaragványokat látni fekete szemű, sötét hajú, többnyire fiatal keresztyénekkel teli templomokban – ilyesmit Európában inkább már csak egészen másra használt terekben vagy múzeumokban találni.
A Szent Bisoj-kolostor névadó szentje a több ezer sivatagi szerzetes egykori lelki vezetője volt, a hagyomány szerint többször találkozott Jézussal. Ereklyéi a kolostortemplomban rengeteg kopt zarándokot vonzanak, csakúgy, mint a népszerű korábbi kopt egyházfő, Shinouda pápa sírja. Később Makariosz atya, az azonos nevű kolostor egyik szerzetese spontán teázásra és beszélgetésre hívott bennünket. Tőle tudtuk meg, hogy a koptoknak ugyan rendezett a viszonya az egyiptomi kormányzattal, ám helyi szinten még mindig gyakori a hátrányos megkülönböztetésük. Előfordult, hogy a – kizárólag állami – iskolákban a kopt gyermeket nem tartják számon a névsorban, és koptok ritkán jutnak magas állami vagy katonai tisztségbe, bírói, ügyészi hivatalba. A szerzetesek, apácák cölibátust fogadnak, ám a városokban, falvakban működő közösségek vezetője, papja csak házas férfi lehet. Továbbá minden kopt a csuklóján viseli a tetovált keresztet. Eredetileg az arab hódításkor terjedt el ez a szokás, hogy a rabságba hurcolt keresztyén gyerekek felnőttkorukban emlékezzenek a gyökereikre, másrészt hogy a koptoktól könnyebb legyen beszedni az adót. Ezáltal tudatosan vállalják ma is a kötődésüket a közösséghez.
A jelenlegi kopt egyházfő, akivel utunk végén találkoztunk is, a 118. pápa, II. Tavadrosz, akinek székhelye egykor a földközi-tengeri Alexandria volt, ám ma már a főváros, Kairó az. Első pápájuknak Márk evangélistát tartják a koptok, az ő ereklyéje egy részét 1968-ban kapták vissza a Szent Márk-székesegyházból, miután a Velencei Köztársaság kereskedői a IX. században egyszerűen magukkal vitték azt. Érdekes a pápaválasztás menete is: többkörös szavazással a különböző egyházi testületek három választott jelöltje közül egy – szintén kisorsolt – kisgyermek húzza ki a győztes nevét egy kalapból. Így a hatalmi mesterkedések, szövetségek helyett Isten akaratának adnak teret.
Alexandria: koptok, görögök, arabok
A közel ötmilliós földközi-tengeri nagyváros, közel ezer évig Egyiptom fővárosa, Szent Márk prédikálóhelye két napig volt az otthonunk. A Nagy Sándor által alapított és róla elnevezett város egykori büszkesége, az ókori világ egyik csodája, a világítótorony ma már nem áll. A kopt negyed itt város a városban: az ellenőrzőpontok mögött ott a főtere a katedrálissal, a pápai hivatalokkal, rezidenciával, éttermekkel, iskolával. Innen indultunk sétáinkra a zsúfolt, európai hangulatú, a kissé kopott századelőt idéző belvárosba.
A mai utcahálózat az ókorira épült rá. A Nagy Sándort követő ptolemaioszi kor maradványai a többi között egy katakombarendszer, Diocletianus egykori szobrának gigantikus oszlopa, valamint a római színház és fürdő. Bár az egykor világhíres alexandriai könyvtár megsemmisült, néhány éve az egyiptomi kormány hatalmas és látványos tékát építtetett, amely átadása, 2002 óta a város kulturális és tudásközpontjává vált.
Kairói nyüzsgés és megállás
Négyórás utat követően érkeztünk meg Kairóba, a húszmilliós, kaotikus nagyvárosba, ahol állandó az autódudák hangja és a forgalom. Első nap megtettük a klasszikus turistaprogramot: megnéztük a piramisokat és a Szphinxet, valamint az Egyiptomi Múzeumot. Különleges élményt tartogatott a következő nap: a Mokattan-hegyen sok ezer keresztyén él – szemétgyűjtésből és -feldolgozásból. Ez volt az a hegy, amely a hagyomány szerint felkelt és odébb állt, ezzel hirdetve Isten dicsőségét a hitetleneknek. Érkezéskor szemünk és orrunk is jelezte, hogy jó helyen járunk. A furcsa, de fontos és hasznos mesterség keresetét a közösség tagjai évtizedek óta templomépítésre költik. Saját erőből húszezer főt befogadó barlangtemplomot alakítottak ki, és nemrég egy másodikat is átadtak, gyönyörű kőfaragványokkal a falakon.
A további fontos keresztyén emlékek a város kopt negyedében vannak. A Kopt Múzeum korai keresztyén és középkori emlékeket rejt, a Függőtemplomot pedig egy ókori római erődbástyába építették be, saját alap nélkül. A nap végén ízelítőt kaptunk az arab Kairóból is: Mohamed Ali arab uralkodó márványmecsete a fellegvárban nemcsak szép, hanem jó rálátást nyújt a hatalmas városra is. Már sötétedett, amikor a középkori arab óvárosba értünk, amely ma a legnagyobb bazárnak ad otthont, hogy gyalog fedezzük fel az éjjel-nappal mozgalmas, zegzugos negyedet.
Az utolsó nap még egy fontos találkozást tartogatott: a nemrég Magyarországon járó egyházfő, II. Tavadrosz saját rezidenciáján fogadta kis csapatunkat, és bemutatkozott az általa alapított kopt kulturális és egyházimenedzsment-szervezete is. „A vér, a könny és az izzadtság az a három, amelyet oda kell adni, ha a szükség úgy hozza, de Isten megfizet mindenért” – a beszélgetésben megelevenedett a koptok korunkig mártíromsággal átszőtt történelme, a töretlen remény, a megújulni és élni akarás. A cselekedetekben élő szeretet.
A pápai székhely Kairóban is önálló kis városrészként él: a modern, több ezer főt befogadó székesegyház mellett a régi templomban és az alatta kialakított hatalmas csarnokban egész nap szertartások vannak. A helyszín megrendítő volt, nemcsak Szent Márk ereklyéinek közelsége miatt, hanem azért, mert néhány éve egy pokolgépes merényletet követtek itt el. A napba még belefért Mária fájának felkeresése, amely abból a forrásból nőtt ki, amelyben a hagyomány szerint a kisdedet fürösztötte, végül pedig annak a Nílus-parti templomnak a meglátogatása is, amely ott épült, ahol a korabeli réven átkelt a szent család is.
Ismeretlen világ a koptoké, idegennek tűnik az arab nyelv, a keleti vérmérséklet. De valahol mélyen mégis ismerőseink. Sőt, testvérek. Krisztus összeköt bennünket. A fekete szemek, a széles mosolyok, a mindig segítő kezek tovább élnek bennünk, csakúgy, mint Tamás püspök szavai: „Csak az képes felemelni bárkit, aki előtte lehajol.”