A tanári munka mindennap új kihívásokat tartogat, ezért lehetetlen kiégni benne – vallja Papp Kornél, az Országos Református Tanáregyesület elnöke, a Bocskai István Református Oktatási Központ főigazgatója. Hivatásában eltöltött harmincöt éve alatt számos társadalmi jelenséggel találkozott, amelyek mind-mind lecsapódtak az iskola falai között, a digitális eszközök térhódításától a családok széteséséig. Az intézményvezető szerint fontos lenne, hogy az iskola, a szülők és a gyülekezetek vállvetve segítsék egymást és közösen dolgozzanak a gyermekek fejlődéséért. A tanáregyesület február 28-i konferenciája előtt beszélgettünk.
Papp Kornél szerint a reformpedagógiai módszerek mellett szükséges egy sajátos magyar út megtalálása az oktatásban
A magyar iskolákban a mai napig hangsúlyos az autoriter nevelési elv, ami valamilyen büntetést helyez kilátásba, vagy része valamilyen megaláztatás. Jézus nem tekintélyelvű nevelő volt. Egy keresztyén iskolában hogyan viszonyulnak azokhoz az új nevelési irányzatokhoz, amelyek a gyermekek lelki és idegrendszeri fejlődését tartják szem előtt?
Vannak olyan pedagógiai irányzatok, amelyek teljesen kizárják a jutalmazásra és büntetésre épülő szemléletet, egy keresztyén iskola azonban nem köteleződhet el egyetlen irányzat mellett. A mi emberképünk szerint Isten a gyermeket a maga képére teremtette, de pedagógusként nem elég bábáskodnunk a még kiforratlan gyermek mellett, arra várva, hogy felszínre törjön a tehetség, ahogy a reformpedagógiai irányzatok hirdetik – mintha a pedagógus személye szinte mellékes lenne –, nekünk az értékrendünkkel, a személyiségünkkel kell példát mutatnunk a gyermekeknek és a családoknak.
Pedig a tekintélyelvűséget elutasító nevelési irányzatok egyre népszerűbbek a szülők körében. Mit gondol, elmozdulhat ebbe az irányba a hazai oktatás?
A reformpedagógiai irányzatokkal kapcsolatos viták a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején lezajlottak, és nyugodtan mondhatjuk, mára átestünk a ló túloldalára. Mindig voltak különféle divatos irányelvek, manapság talán a kompetenciaalapú oktatást nevezhetjük ilyennek, ami szinte már idejét múlt. A magyar oktatásnak vissza kellene térnie a hagyományos útra – az ismeretanyag tekintetében biztosan. Ez az ismeretanyag köti össze a magyarokat Szentgotthárdtól Kisvárdáig, és az egész világon. Igencsak nehéz lefordítani azt bármilyen nyelvre, hogy „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja”, tehát van egy magyar kánon, amit a kompetenciaalapú oktatás teljesen fellazított. Mivel történelem szakos tanár vagyok, ezt a tárgyat hozom példaként: egy tanulónak képesnek kell lennie arra, hogy ok-okozati összefüggéseket állapítson meg egy adott korszakról, de tényanyag nélkül ez nem megy. Sokszor tapasztaltam azt, emelt szintű érettségi dolgozatokban is, hogy a mai diákoknak nincs a birtokában ez a háttéranyag, ezért tartom fontosnak, hogy visszatérjünk a hagyományos módszerekhez. Megtartani a kompetenciaalapú oktatásból azt, ami értékes, de elindulni egy sajátos magyar úton. A konferencián is szó lesz erről, mert a pedagógus-továbbképzés új rendszerében minden eddiginél fontosabb terület a tantárgyak megújítása.
A főigazgató szerint a jegyzetelést nem szabad elhagyni az iskolákban
Hogyan lehet a logikus gondolkodást és a tényanyag teljes visszaadását összekötni? Korábban óriási szerep jutott az órai jegyzetelésnek: ma mi a helyzet?
Legalább két szálon lehet levezetni ezt a kérdést. A tanulás során az, hogy a hallott anyagból a tanuló leszűrje a lényeget, vagyis a jegyzetelés egy rendkívül fontos részfolyamat. Ezzel tanítjuk meg a lényeglátásra. Az absztrahálásnak köszönhetően a diák a jegyzetéből rekonstruálni tudja az órát, ezért a jegyzetelést nem szabad elhagyni az iskolákban. Egyetemista koromban, amikor az ezeroldalas római jogot tanultam, azzal kezdtem, hogy készítettem egy kétszáz oldalnyi jegyzetet, abból ötven kartont, de abból az ötven kartonból vissza kellett, hogy jöjjön az ezer oldal lényege. Ez a szűrőmunka elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük az összefüggéseket. Az a gyermek, aki készen kapja meg a tanártól a vázlatot, a jegyzetet, de nem figyel az órán, nem fogja tudni, érteni az anyagot. Vannak gyakorlást igénylő tantárgyak, mint a matematika, a fizika vagy a nyelvek, ezeknél 1998 óta folyamatosan esik a gyermekek teljesítménye azért, mert számos dolog, főleg a digitális eszközök, elvonják a figyelmüket az otthoni gyakorlástól, pedig gyakorlás nélkül ezeket nem lehet elsajátítani. Szerencsére vannak már olyan fejlesztő játékok az online világban, amelyek például a matematikatanulást kifejezetten segítik, és a gyerekek szeretik, gyűjtik a kupákat, versenyeznek egymással, és kapják az ötösöket az órán. A kilencvenes években sokkal motiváltabbak voltak a diákok, de ma ugyanúgy tájékozódniuk kellene a világban, ezért nekünk meg kell találni azokat a módszereket, amelyekkel ugyanúgy hatékonyak tudunk maradni.
Átalakult az otthon tanulással töltött idő is? Van értelme még házi feladatot adni a diákoknak?
A házi feladat kérdése tantárgyfüggő. Történelemtanárként én ritkán adok, számomra már az is óriási eredmény, ha otthon feldolgozzák az órán elhangzó tananyagot. De vannak tárgyak, például a matematika, ahol a mindennapos gyakorlás nélkül nem lehet előrejutni, mert egymásra épül a tananyag. A gyerekeknek nyolcadik, kilencedik óráik is vannak, sokan hosszan utaznak hazáig, és még pihenniük is kellene, így valóban egyre kevesebb idejük van, ezért nem csoda, hogy szelektálnak az otthoni felkészüléskor. A kevés szabadidejüket zeneletöltéssel és rövid videók nézegetésével töltik, vagyis olyan dolgokat csinálnak, amikben el lehet merülni, de egyébként haszontalan időtöltés.
„Gyakran érezzük, hogy felbomlott az összhang a szülők és az iskola között”
Hogyan hat a mozaikcsaládokban való élet a gyerekek iskolai teljesítményére?
Ha összhang van a szülők között és gördülékenyen megy a gyermek átadása egyik helyről a másikra, akkor is kihat mindez a tanulmányaira, sok tanuló ugyanis hivatkozási alapként tekint arra, hogy azért nem tudott készülni, mert egyik vagy másik szülőjénél volt. Az iskolától nehéz elvárni, hogy nyilvántartsa, épp melyik szülőnél van a gyermek, és hogy egyik szülő átadta-e a másiknak azt, hogy hétvégén mit kellene megtanulni a gyermeknek. Sokkal rosszabb, ha a szülők versengenek a gyermek szeretetéért és úgy gondolják, az nyer, aki engedményeket tesz a tanulásban. Áthárítják a nehezét a másik szülőre, oldja meg ő a tanulást, mondván, mégiscsak jobb élmény helyette moziba menni. A nevelés akkor hatásos, ha az iskola és a szülő – és mi hozzátesszük, hogy a gyülekezeti háttér – vállvetve végzi ezt a munkát, nem szembemenve egymással. Nehéz helyzet az is, hogy a szülők automatikusan a gyermek oldalára állnak az iskolával szemben, nem ismerik el az ő felelősségét, hiszen küzdenek a gyermek szeretetéért. Félnek attól, hogy ha szigorúbbak, akkor a másik szülőt majd jobban fogja szeretni a gyermek. Gyakran érezzük, hogy felbomlott az összhang a szülők és az iskola között.
Említette a jegyzetelés fontosságát. A mesterséges intelligencia ma már minden szöveggel kapcsolatos műveletet el tud végezni helyettünk, ezt az interjút és ennek a megírt változatát is gond nélkül elkészíti tíz perc alatt. Milyen következményei lehetnek ennek az oktatásban?
Már jelen van, ki is próbálhattuk az intézményekben. Én is kipróbáltam, amikor a szalagavató ünnepségre a mesterséges intelligenciával írattam meg a beszédem egy részét, szemléltetve a különbséget a saját gondolataim és az általa megfogalmazottak között. Lélek nélküli szöveg született, amiből hiányzott a sorok közötti üzenetet és a szeretet.
Ha megadjuk ezeket a paramétereket, akkor a mesterséges intelligencia képes az imént említett hiányosságokat is pótolni.
Lehetséges, de kételkedem, persze nem vagyok a szakértője. Az iskolában elsősorban az otthoni munkákat érinti ez a technológia, mert korábban elég volt egy mondatot beírni a keresőbe, és máris kiadta a valós forrást, ami az esetek nyolcvan százalékában a Wikipédia volt. Ma ez visszakereshetetlen. Azzal, hogy a mesterséges intelligencia összefoglalja nekem a római jogot, attól még nem értettem meg azt. De ha elvégzem az izzadságos munkát, azzal a tudásom fejlődött. Nekünk az iskolában azt kell tudnunk megértetni a gyerekekkel, hogy fáradságos munka kell ahhoz, hogy a személyiségünk épüljön és boldoguljunk. Nehéz ez akkor, amikor azt látják a közösségi felületeken, hogy erőfeszítés nélkül nem túl okos, tehetségtelen emberek dúsgazdagon élnek. Az lenne a jó, ha hiteles példaképek lehetnénk a számukra, hogy látva az életünket, azt mondanák: tanárok szeretnénk lenni. Sokféleképpen boldogulnak a diákok, akik elhagyják az alma matert, de azt látom, hogy azok tesznek vargabetűket az életben, akik nem értik meg, hogy az elvégzendő munkát nem lehet megspórolni. Aki küzd, nehezebben manipulálható.
Az Országos Református Tanáregyesület február 28-án Budafokon, a Rózsakerti Demjén István Református Iskola és Gimnázium gimnáziumi telephelyén tartja következő konferenciáját, ahová az egész országból várják a pedagógusokat. A találkozón a résztvevők hallhatnak a köznevelésben és a szakképzésben szolgáló intézményi lelkipásztorok jogállásáról, a pedagógus-továbbképzési rendszer átalakításáról, valamint a legújabb iskolaadminisztrációs programok használatáról.