A gyermek a saját Istenével érkezik a hittanórára (első rész)

A sikeres hittanoktatás alapja a gyermeki hit megértése. Hogyan közelíthetünk a különböző korosztályokhoz a tanítás során?

Minden korcsoportban érdemes figyelni az értelmi és érzelmi fejlődés sajátosságaira, de nem feledkezhetünk meg a spirituális fejlődés szempontjairól sem. A hit fejlődésének vizsgálatában nagy segítségünkre lehet James W. Fowler teológus elmélete. Munkatársaival együtt kutatásában azt vizsgálta, hogy milyen sajátosságai vannak különböző életkorokban a hitnek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a hit Isten kegyelmi ajándéka. Isten minden életkorban megszólíthatja az embert, és a vele való kapcsolat sokféle módon megjelenhet. Mégis, Fowler munkája segít ráirányítani a figyelmünket arra, hogy egy-egy korosztály esetében milyen fő jellegzetességekkel találkozhatunk. Segíti, hogy tudatosabban lássuk és célzottabban támogathassuk a gyermekek, fiatalok hitének formálódását. Milyen jellegzetességekről van szó? Például arról, hogy az óvodások szó szerint értenek mindent, vagy a még a kisiskolások is mennyire antropomorf, emberi módon, emberi jellemzőkkel ellátva képzelik el Istent. Ezért nem érdemes olyan elvont kifejezéseket használni a tanteremben, amiket nem fognak megérteni. Egy másik érdekes felismerés ehhez Ana-Maria Rizzutto argentin kutató alapfeltevése, hogy minden gyermek a maga Istenével a „hóna alatt” érkezik a tanterembe. Az Istenről való gondolkodásban sem üres lappal indulnak a gyermekek az iskolában és az óvodában. Nem mi kezdjük el teleírni ezt a „lapot”, mindenki hozza a saját életvalóságát, a saját fejlődését, a hittanoktató ehhez tud kapcsolódni. Egy hittanóra, gyermek-istentisztelet, ifjúsági csoport találkozási színtér. Találkozik Isten maga, Isten Igéje és a gyermek, fiatal életvalósága. Az ember és ember életvalósága. Ezekben a találkozásokban szerepe van a hittanoktató szolgálatának is. Például abban, hogy figyelembe veszi a gyermekek tipikus és vélhető korosztályi sajátosságait, egyéni jellemzőit, és olyan közeget teremt, amelyben megtörténhetnek ezek a találkozások.

Mennyire lehet támaszkodni egy elméleti modellre a valóságban?

Fowler elmélete mellé lehetne még jó néhányat tenni, amelyek akár a társas fejlődés, a vallási ítéletalkotás, érzelmi fejlődés vagy éppen az atipikus sajátosságok szerepéről, lehetőségeiről szól. Minden elmélet valójában csak egy váz, ami kiindulópont lehet. Fowler elmélete abszolút visszaigazolódik a mindennapok hittanoktatásában. A gyakorlatban látjuk, hogy a jellemzők, különösen serdülőkorig, nagyon jól felismerhetők a gyermekekkel való munka során. Természetesen emellett sok befolyásoló tényező létezik még. Meghatározó kérdés, hogy a gyermekek mit tapasztalnak otthon, rendelkeznek-e gyülekezeti kapcsolatokkal, hitben élnek-e a szüleik vagy sem, milyen keresztyén vagy éppen nem krisztusi mintákat látnak. Az elméletek szerepe, hogy támpontot adnak, kiindulást. Különösen hasznos ez, amikor az ember a szakmai munkájának az elején jár. Ha kezdő hittanoktatóként tudom – mondjuk a fowleri hitfejlődésre alapozva –, hogy egy óvodás, kisiskolás gyermek antropomorf módon gondolkodik Istenről, akkor nem csinálok problémát abból, hogy le akarja rajzolni Istent. Számára ez egy természetes dolog, mert a fejében Isten nem egy elvont fogalom vagy figura, hanem egy nagyon is emberi személy, valaki olyan, akit le tud írni a saját eszközeivel. A magunkban hordozott, úgynevezett istenképek felnőttként is jelentős hatással vannak az életünkre. Ezek egy része tudatos csak, van, ami a tudattalanunkban munkál és onnan hat ránk, akár pozitív, akár negatív hatásként.

A serdülőkort említette határként, miért?

A fejlődés természetesen nem ér véget a serdülőkorral. Akár lelki, hitbeli szempontból folyamatosan fejlődik és formálódik az Istennel való kapcsolatunk a bennünket ért hatások, tapasztalatok alapján. Fejlődhet az agyunk, érettebbé válhatunk. Ugyanakkor a hittanoktatás során, a gimnázium végéig találkozhatunk a tanulókkal. Ez a serdülőkor időszaka, így hittanoktatás szempontjából eddig érdemes a jellemzőket áttekinteni. A tipikus fejlődésű diákok esetén serdülőkor végére kevesebb speciális tényezőt kell figyelembe vennünk akár testi, akár lelki értelemben. Vagy éppen a másik oldalról, azt is mondhatnánk, hogy a fiatal felnőttkor küszöbére már nem egyértelműen igazolhatók tipikusnak mondható változások. Nagyon egyéni lesz, hogy ki hogyan és miben fejlődik, változik. Mire gondolok? Egy óvodás gyermeknél a fejlődésben fontos pont például az érzelem vezéreltsége, az, hogy nagyon konkrét módon gondolkodik, a történetek iránti szeretete, a játék és a történetek általi tanulás, rácsodálkozások, sokszor naiv gondolkodásmód, amelyek megjelennek a hitükben is. A kisiskolásoknál a már említett nagyon emberi gondolkodásmód, a történetéhség jellemző. A serdülőkort Fowler a szintetikus-konvencionális hit időszakaként említi, illetve ennek következő lépcsőjeként jelenik meg az individuális-reflektív hit, tehát a hit egyénivé válása. Teóriája Erik. H. Erikson epigenetikus rendszerére épül, illetve a kognitív és érzelmi fejlődés sajátosságait is figyelembe veszi. Ebben a serdülőkor egy fontos „határ”. Alapvetően azt tapasztalhatjuk, hogy a serdülőkorban a testi változások mellett erős lelki folyamatok is zajlanak. Ez a kor az, ami Erikson szerint az identitás megtalálásának, az elköteleződéseknek az ideje. A fiatal a hit terén is keresi önmagát. Sok mindent megkérdőjelez, ami korábban természetes volt számára, például egy református családban nevelkedett fiatal a gyülekezetbe járást. Ez akár erősebb ellenállásba és lázadásba is torkollhat, de ez nem azt jelenti, hogy automatikusan mindent ki fog dobni. A hit szempontjából nagy előnye ennek az időszaknak, hogy ami megmarad, az egyre mélyebbé, belsőbbé, a sajáttá kezd válni. Ezt követi az individuális reflektív hit, a stabil felnőttkor hite, amikor már a saját hit elköteleződéssé formálódik.

Hogyan lehet, szabad egyáltalán beszélni például az igazságos és büntető Istenről a gyermekeknek?

Amikor Istenről és a hit dolgairól beszélünk és tanítunk, akkor fontos figyelembe vennünk, hogy kihez szólunk. Milyen az adott személy vagy csoport jellemzője, mit érthet meg, milyen érzelmi sajátosságai vannak. A legjobb, ha bibliai történeteken keresztül tanítunk Istenről, olyan történeteket, amiket az adott gyermek, fiatal megért, érzelmileg megérinti őt. A Szentírás sokféle jellemzőt mond Istenről. Egy történetben megérthető, hogy ő igazságos. A büntető már egy nehezebb jelző, ami mást jelenthet egy gyermeknek, mást egy felnőttnek. Felnőtt emberként érthető például, hogy bűnös emberek vagyunk, és a bűn az emberi voltunk része. Ugyanakkor megtért Krisztus-követőként tudjuk, hogy Isten Krisztusban igazít meg bennünket. Ezt egy kisgyermek nem tudja kezelni és nem igazán tudja hová tenni. Az ő konkrét gondolkodásmódjában a bűn azt jelenti, hogy valaki rosszat tesz. Ha egy óvodásnak túlhangsúlyozzuk az emberi bűnösséget, akkor egy olyan folyamatos bűntudat alakulhat ki benne, ami az Istennel való kapcsolatára inkább negatív, mint pozitív hatással lehet. Ugyanakkor a következmények, az igazságosság, a határok megérthetők a számára. Például attól még, hogy az anyukája nem enged meg neki mindent, szereti. Azokat a pontokat érdemes kidomborítani és megtalálni, amelyek illeszkednek a gyermek fejlődési szintjéhez és segítik, hogy előrébb lépjen.

Mit kezdjünk akkor a nehezen emészthető ószövetségi történetekkel?

Bodó Sára, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezetője írja az egyik cikkében, a Biblia nem gyermekkönyv, Isten Igéjét, Isten üzenetét közvetíti az ember számára. Vannak mind az Ó-, mind az Újszövetségben „nehéz” történetek, még egy felnőtt számára is. Káin és Ábel, Izsák fel nem áldozásának története, Sodoma és Gomora sorsa, mind más üzenetet hordoznak eltérő fejlődési szakaszokban. Ha a Szentírást nézzük, a hit folyamatos fejlődésére Pál apostol is utal. „Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat.” (1Kor 13,11) „Mert mostanra már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítsanak titeket, és olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek tapasztalatuk folytán gyakorlottak az érzékeik a jó és a rossz megkülönböztetésére.” (Zsid 5,12–14) Amikor óvodásoknak, általános iskolásoknak „válogatunk” bibliai történeteket, akkor érdemes figyelembe venni, hogy mit tudnak befogadni. Természetesen a teljes Szentírás Isten Igéje, és ő szándéka és akarata, kegyelme által képes érthetővé tenni azt és megszólítani egy nehéz történettel is. Emellett azonban az órák előkészítésében a valláspedagógiai munka a szolgálattevőké. A tanítási célból készülő válogatások esetében (például óvodai alapprogram, általános iskolai hittan-kerettanterv) figyelembe vesszük a sajátosságokat is. Például azt, hogy még alsósoknak is elrettentő és félelmetes lehet Izsák története, mert azt érezhetik, hogy ha a szüleik szeretik Istent, akkor akár őt is odaadhatják az Úrnak, ha kéri tőlük. Így nem a hit próbája, hanem egy nem érthető és először ajándékozó, majd a gyermeket elvenni akaró Isten képe jelenhet meg előttük.

Ezek a történetek a gyermekbibliák egy részében is megtalálhatók.

A gyermekbibliák nemcsak egy korosztályt szólítanak meg, és többféle célból készülnek. Van, ami a bibliai történeteket a Szentírás sorrendiségében követi, és gyermekibb nyelven próbálja azokat megfogalmazni. Mások válogatnak is, a célközönség sajátosságait figyelembe véve. Gyermekbibliák, gyermekeknek szóló kiadványok elég régóta készülnek. Kiemelkedik közülük a Johann Hübner nevéhez kötődő anyag az 1700-as évekből, amely a Száz és négy válogatott biblia-béli históriák… címet viseli. Száznégy bibliai történet, amely német nyelven 1714-ben, magyarul 1754-ben jelent meg először, és százhét kiadást ért meg különböző változatokban. Még a XIX. század végén, a XX. század elején is kiadták, ötven különböző nyelven a világon. Rengetegszer átírták, fordították, mindig attól függően, hogy mi volt az aktuális pedagógiai, valláspedagógiai látásmód. Hübner könyvének és átiratainak a népszerűsége abban rejlett, hogy igyekezett a gyermekek számára érthetőbb és taníthatóbb történeteket kiválogatni, ugyanakkor módszertanilag lehetett csiszolni a szerzők, tanítók egyéni lehetőségeinek megfelelően. Itt is találhatók igencsak meglepő „olvasatok”. Létezett például olyan verziója, ahol Káin és Ábel történetéből azt emelték ki, hogy Isten azért szerette Ábelt, mert engedelmes volt és jó gyerek, ezzel mutatva, ha ők is ilyenek lesznek, akkor Isten szeretni fogja őket.

Miben áll a hittanoktatók felelőssége?

Számomra – látva és olvasva az előbb említett könyv több példányát – egyértelmű, hogy a gyermekeket tanító felnőttek felelőssége, hogy hiteles és vonzó istenképet képviseljenek a tanítványaik előtt, így is követve Jézus tanítását: „Engedjétek e kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek…” (Mt 19,14) Szolgálatunk határáig felelősségünk az is, hogy ne torz és negatív, ártó istenkép alakuljon ki a gyermekekben.