A gyerekek jelentik a jövő gyülekezetét, az ő hitbeli nevelésükről már az Ószövetségben szó esik. Ehhez a fontos misszióhoz pedig elengedhetetlen a megfelelő hittanoktatók képzése és utánpótlása. A taneszközök korszerűségéről, a hitoktatás témáiról, a hit- és erkölcstan óra fontosságáról, a pedagógus-utánpótlásról Pap Ferenccel, a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának dékánjával beszélgettünk.
2012 óta választhatják a szülők a hit- és erkölcstanórát a gyerekeik számára. Mekkora lehetőség ez a hitre nevelés szempontjából?
Az iskolai keretekben történő hittanoktatást nagyon fontos kapcsolódási pontnak találom. Egyrészt azért, mert a hitre nevelés hozzátartozik európai kulturális örökségünkhöz. Az erkölcs pedig a társadalmi, közösségi együttélésünknek a szabályait tartalmazza, azt ahogyan élünk, beszélünk, mit ünneplünk vagy hogy mit gondolunk az emberi méltóságról. Ennek keresztyén gyökereit vállalnunk kell Európában. Másrészt a református hittanra nem feltétlenül csak a hitgyakorló családok gyerekei járnak, ezek a fiatalok misszionáriusok lesznek a saját maguk közegében. Az iskolai hittanoktatás, a mellette szervezett gyülekezeti ifjúsági- vagy gyermekmunka, gyermekmissziók, gyermekfoglalkozások, évnyitók, gyermektáborok a hitben nem elkötelezett szülők számára is olyan megszólítási, kapcsolódási pontot jelentenek, ami által az egyház a saját üzenetét továbbítani tudja.
Pap Ferenc dékán
A kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás bevezetésekor nagyon sokan jelentkeztek hittanoktatásra, mára ez a szám nagyjából stagnál. Van elég hittanoktató, megfelelő mértékű a humánerőforrás pótlása?
Egy kicsit aggódva figyeljük a számokat, hogy lesz-e elég hittanoktatónk, akik megfelelő szakképzettséggel rendelkeznek. Szeretném hangsúlyozni, hogy mi ezt a szolgálatot egyházi hivatásnak gondoljuk, pontosan úgy, mint ahogy a lelkészi, kántori szolgálatot, amire illő módon fel kell készülni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ha valaki szükséghelyzet esetén hirtelen „beugrik” a hittanoktatásba, elvégez egy tanfolyamot, akkor utána jelentkezzen a hittanoktató-képzésre is. Ezt megteheti akár levelező munkarendben, immár nyelvvizsga-kötelezettség nélkül. Ezáltal ugyanis olyan pedagógiai és pszichológiai, módszertani és teológiai ismeretekre tehet szert, amelyek később elengedhetetlenek számára, illetve az iskolai közegbe is könnyebben betagozódhat.
Mennyire látja megfelelőnek a jelenlegi taneszközöket?
Kettős céljuk van. Egyrészt hitben nevelnek, másrészt egyháziasságot, hitben való jártasságot tanítanak. A taneszközök, segédanyagok amellett, hogy élmény- és gyermekközpontúak, ugyanakkor nagyfokú szabadságot adnak a hittanoktatóknak arra, hogy reflektáljanak az adott csoport igényeire, összetételére. Fontos a különböző erkölcsi témák megbeszélése, ünnepek és énekek megismertetése. Elengedhetetlen például, hogy az egészen kicsi gyermekekkel akár a keresztelésről beszeljünk, hogy bemenve a templomba már aszerint kötődjenek a gyülekezethez, ahol meg voltak vagy lesznek keresztelve.
Miért kell ilyen korán a sákramentumokról beszélnünk nekik?
Ezeknek és más teológiai kérdéseknek is rengeteg összetevője van. Ez olyan, mint amikor a hagyma rétegeit bontjuk le. Nyilván egy felnőttnek, egy hitben előrébb járó embernek mást jelent a keresztelés tudatosítása, mint az ő esetükben. Az úrvacsorának nem a teológiatörténeti tanítását vagy dogmatikáját akarjuk előadni, ahogyan a keresztség esetében sem, de keresztség mégiscsak a keresztyén lét alapja, tehát nem lehet elég korán elkezdeni beszélni róla. Emlékezzünk Luther szavaira, aki azt mondta, hogy számára a megkereszteltsége vigasztalást jelentett a nagy hitharcokban. Egy másik példát hozva, amikor az ember végigjárja az iskola fokozatait, sokszor az az érzése, hogy folyamatosan ugyanazt tanulja. Ahogy más tantárgyaknál, úgy a hittanoktatásban is van egy kis ismétlés, a tudásszint mélyítésének érdekében. Ráadásul a gyerekek különböző háttérrel és hittapasztalással rendelkeznek, vannak olyanok, akik már az óvodában jártak hittanfoglalkozásra, vannak, aki a családból hozzák, de olyanok is, akik eddig egyáltalán nem találkoztak vele. Vannak olyan szövegek, imádságok, olyan bibliai történetek, amelyek összefoglalják a hitünket. Nagyon fontos az alap bibliai történetek, kötött imádságok és szövegek – mint a Miatyánk, a tízparancsolat, az apostoli hitvallás – elmondása, megtanítása, ismétlése, hogy ezek rögzüljenek.
Mit lehet, kell tenni azért, hogy ezeknek a fontos témáknak az átadásához legyen elég hittanoktató a jövőben?
A fiatalabb nemzedék körében sajnos azt látjuk, ahogyan a pedagógusi hivatás, úgy a hittanoktatói sem tartozik a legnépszerűbb hivatások közé. Fontos a buzdítás a gyülekezet, a vallástanárok, a lelkészek felől. Tegyük ezt témává az egyházi iskolákban, és a tehetséges, ügyes fiatalokat szólítsuk meg. Látjuk a törekvést a lelkészutánpótlás biztosításával kapcsolatban, ami közegyházi téma lett. Azt gondolom, hogy ugyanezt kell tennünk a hittanoktatással is. Közösségként és egyházként is kiemelt feladatunk és felelősségünk van ezen a területen.