A jövőnk attól függ, hogy milyen a képzésünk

„A pozitív változások sokasága egyértelmű utalás arra, hogy jó úton halad a program” –JövőKépZés címmel tartott konferenciát a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium budapesti testvérintézményével és a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel közösen.

„Mindannyiunk felelőssége, hogy jövőt álmodjunk magunknak” – fogalmazott köszöntőjében Kustár Zoltán a Wáli István Református Cigány Szakkollégium hallgatóinak éneke után. A konferenciának otthont adó Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora hozzátette, hogy a képzés az, ami formálja a jövőt – ez utóbbi pedig attól függ, hogy milyen képzésben is részesülünk. „A képzés a társadalom veteményeskertje, a résztvevők jelenléte pedig arra utal, hogy ezt Debrecenben megértették” – utalt a rektor a közönség soraiban helyet foglaló egyetemi oktatókra, szakkollégiumi vezetőkre és hallgatókra.

képFarkas Anikó, a református szakkollégiumok fenntartói képviselője Pál Filippiekhez írt levele alapján arról beszélt a konferencia résztvevőinek, hogy az apostol „szeretett gyülekezetként” utalt a levél címzettjére, akik távol voltak tőle – ahogyan a szakkollégiumok hallgatói is távol vannak otthonuktól és családtagjaiktól, ám ez a változás áldásos eredményeket szül a jövőben. Farkas Anikó ismertette a Magyarországi Református Egyház cigánymissziós stratégiájának elemeit, hangsúlyozva a Wáli István, illetve a Budapesti Református Cigány Szakkollégium fontosságát, ahol a hallgatók szakmai és hitéleti képzése több tucat végzett és már dolgozó hallgatót eredményezett.

kép

Mózes Áron igazgató vezetésével a Wáli István Református Cigány Szakkollégium régóta gyümölcsöző kapcsolatot ápol a Debreceni Egyetemmel és a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel – utóbbin a Romológia Tanszék által szervezett kötelező kurzusok is a tanrend részét képezik, a két intézmény pedig minden hallgató mellé nyújt mentori segítséget is.

Jó úton járva

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium alapító tagja volt a 2011-ben létrehozott Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatnak, melyhez 2016-ban csatlakozott a Budapesti Református Cigány Szakkollégium, a RefoRom. A 11 intézményt tömörítő szervezet az Emberi Erőforrások Minisztériuma által hét évvel ezelőtt elindított felzárkóztatási stratégia szerves részét képezi, melyet Sztojka Attila, az EMMI Felzárkóztatásért felelős államtitkárságának főosztályvezetője úgy jellemzett, mint „a minisztérium csúcsprojektje, egyúttal pedig félelmetes és történelmi lehetőség” Magyarország jelenlegi és jövőbeli társadalmi folyamataiban.

képA főosztályvezető hozzátette: az Európában először megalkotott fejlesztési terv lényeges eleme volt az intézkedések rendszerszerűvé tétele, a pozitív változások sokasága – például az elmúlt években diplomát szerzett több száz roma fiatal – pedig egyértelmű utalás arra, hogy jó úton halad a program.

A konferencia a hátrányos helyzetből induló fiatalok társadalmi szerepét és jövőképét elemző, illetve romológiai előadásokkal, a WISZ EFOP 1.3.7 projektjének bemutatásával, a „Habiszti – Cigány társasjáték” ismertetésével, illetve szakmai workshopokkal folytatódik.

Dezső Attila, fotó: Vargosz