A keresztyén szellemiséget képviselni kell

Egy egyházi fenntartású egyetemnek világnézeti elkötelezettsége van, ami azt jelenti, hogy nekünk valami másról is kell beszélni – mondta Trócsányi László európai parlamenti képviselő, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora egy interjúban az InfoRádióban, amelyet az Infostart is közölt. Szemlénket olvashatják.

Trócsányi László rektor beiktatása fotó: Pályi Zsófia

Trócsányi László a rektori beiktatásán

Fotó: Pályi Zsófia

Egy egyházi egyetemen arról is beszélni kell, hogyan jelenik meg a Biblia és a keresztyénség egy-egy területen, mondta Trócsányi László az InfoRádiónak, amikor rektori munkájáról, tapasztalatairól és víziójáról kérdezték. Személyes példát is hozott: alkotmányjogot oktatva Kálvin Jánosról is beszél a hallgatóknak, ahogyan az emberi jogok tanításakor azokról az értékekről is, amelyek a keresztyén felfogásból fakadnak.

Egy egyházi egyetemre persze nem csak hívő emberek járnak, Trócsányi László szerint az intézményben erre lehetőségként tekintenek. Cél, hogy a hallgatóknak be tudják mutatni a keresztyénséget és az egyház társadalmi szerepvállalását. „Senkit sem kötelezünk, hogy legyen hívő. De lehetőségként akarjuk fölkínálni, bemutatunk egy értékrendet, ami lehet vonzó” – mondta az interjúban az egyetem rektora.

Trócsányi László kiemelte, a tanítás és a tudás szabadsága megillet mindenkit, de érhető, hogyha a fenntartó elvár egyfajta szellemiséget a tanári közösségtől. Szerinte nem biztos, hogy jó helyen van egy református egyetemen például valaki, aki egyházellenes nézeteket hirdet, vagy a reformációt elhibázott lépésnek tartja. Ugyanakkor fontos, hogy a tanárok megmutassák, többfajta nézet létezik. A rektor elmondta: az autonómiára szükség van, de a keresztyén szellemiséget képviselni kell.

Trócsányi László a beszélgetés során azt is hangsúlyozta, hogy a napi politikának nincs helye az egyetemen, társadalmi kérdésekről azonban kell vitatkozni, a társadalmi kérdések igénylik a szabad vita lehetőségét. Úgy gondolja, hogy a reformáció és a református egyház nem arról híres, hogy bezárná a kapuit és ne engedné meg a vitát.

A rektor beszélt a tanárképzésről is, amely szerinte nagyon fontos a református egyház számára. Mint mondta, korábban az egyházi iskolák élen jártak a tanárok képzésében. Fontosnak tartaná azonban, hogy a pedagógusok megbecsültsége javuljon, és hogy az egyetemek nagyobb szabadságot kapjanak a hallgatók felvételénél.

Elmondása szerint sokat foglalkozik a tehetséggondozás kérdésével, ezért támogatja a szakkollégiumok rendszerét. A Károli Interdiszciplináris Akadémiát is kulcsfontosságúnak látja. Mint mondta, azért alapították, hogy a különböző karok hallgatói találkozzanak egymással, és több nézőpontból vitatkozzanak egy-egy kérdésen.

Arról is beszámolt, hogy az egyetem szeptembertől szombatonként megnyitja kapuit a középiskolások előtt a Károli Junior Akadémia keretében, és szabadegyetemi programsorozatot is hirdettek, amelynek következő előadója Bagdy Emőke lesz, aki a pszichológiáról és a pszichológus felelősségéről fog beszélni.

A teljes interjút elolvashatják vagy meghallgathatják ide kattintva az Infostart oldalán.