Kocsev Miklós, a Károli Hittudományi Karának dékánja köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a gyakorlati teológia önmagával szemben is kritikus, ezért időről időre fel kell tenni a kérdést: „Mire neveljük, készítjük fel a ma teológus-, lelkész- és vallástanár nemzedékét?” A dékán szerint a legfontosabb kérdés, hogy a hallgatók ugyanabba a világba érkeznek-e az egyetem elvégzése után, amivel jószándékkal szerettek volna találkozni képzésük kezdetén. Mint mondta, az a cél, hogy megmaradjon bennük az „első, tiszta fogékonyság” a valóságra – aki maga a teremtő Úristen.
A kar vezetője szerint a kapitalizmus formálta világban az élet projektek sorozatává vált, melyben mindenki önmagát menedzseli, ezért a szekularizált társadalom nagy kérdése, hogy szükség van-e még „jó pásztorokra”. „Ha az egyház nem tudja feltalálni magát ebben a környezetben, megeszi a pénzvilág. Nekünk ma a hitelesség kell legyen a legfontosabb: erre nevelünk lelkipásztorokat, teológusokat és vallástanárokat” – hangsúlyozta Kocsev Miklós.
A HTK dékánja megemlékezett a január 23-i tűzesetről is, köszönetet mondva mindenkinek, aki segítséget nyújtott a nehéz időszakban. „Egy pillanatra úgy tűnhetett, megroppantunk, mégis hálát adhatunk, hogy egy rendezett tanévet zárhatunk le – fogalmazott. Egy időre ez az utolsó tanévünk, aminek zárása egybeesik az oktatás helyszínével, mert megkezdődik az épületegyüttes felújítása, hogy azt követően újra visszatérhessenek az oktatók és hallgatók a Ráday 28-ba.”
Az Úr nagy tettei
A KRE Hittudományi Karán már hagyománnyá vált, hogy díszoklevéllel köszöntik az ötven, hatvan és hatvanöt éve végzett lelkipásztorokat, így ebben az esztendőben azokat, akik 1969-ben, 1959-ben és 1954-ben fejezték be tanulmányaikat. „Meghatódva vettük át ezeket a diplomákat, hálásan köszönjük, hogy az alma mater nem feledkezett meg rólunk, idős lelkipásztorokról” – mondott köszönetet az immár gyémántdiplomás Varga László saját és társai nevében.
A lelkipásztor a 71. zsoltár 16. versét idézte, mint élete meghatározó igéjét: „Az Úrnak, az én Uramnak nagy tetteit hirdetem, egyedül a te igazságodat emlegetem.” Mint mondta, a most oklevelet átvevők 1950 és 1969 között jártak a hittudományi egyetemre, ami talán a 20. századi magyar történelem legkeményebb belpolitikai időszaka volt. „Átéltük, mert az Úr nagy tetteivel jártunk” – fogalmazott. Varga László arra is visszaemlékezett, hogy 1950 óta sok minden történt: lelkipásztorként ott álltak a kulákoknak gúnyolt csoport mellett, akik a falusi református gyülekezetek gerincét képezték, és akiket sokszor öngyilkosságról kellett lebeszélni – vagy éppen azután eltemetni –, de emellett folyamatosan küzdöttek a „3/3-as kísértéssel” is.
„Aztán valami új kezdődött, és részesei lehettünk a reménynek, mert azt gondoltuk, megújul egyházunk – folytatta Varga László. – Aztán mégis azt láttuk, valójában teher alatt nő a pálma és minél könnyebb az élet, annál könnyebbre is vesszük. Azt kívánom, őrizze meg az Úr a most felnövő nemzedéket: hordozzanak olyan terheket, amik alatt nőni tudnak. Adjon az Úr ébredést, Szentlelket, megújulást gyülekezeteinknek és anyaszentegyházunknak.” A lelkipásztor megemlékezett egykori professzorairól és diáktársairól, akiket szolgálatba küldő Uruk már hazahívott, de felidézte a januári tűzesetet is: „Számunkra is fájdalmas volt az a nap, amikor megtudtuk, mi történt, de hiszem, hogy a teher alatt tűzben megpróbált arannyá lesz a Hittudományi Kar.”
1969-ben végzett, ezért aranydiplomát kapott Bérces Istvánné Szalóky Éva, Fónagy Miklós, Kuti Géza és Hatvani István.
1959-ben végzett, így gyémántdiplomát kapott Czanik Péter, Mátyás Lajos, Varga László, Horváth Emil, Deme Bertalan és Huszár Györgyné Görgényi Margit.
1954-ben végzett, ezért vasdiplomát kapott Boross Gézáné Szappanos Márta, Molnár András és Szénási Sándorné Szabó Judit.
A szolgálat elismerése
A Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa a Hittudományi Kar Kari Tanácsa felterjesztését követően tiszteletbeli doktori címet adományozott Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének. „A tiszteletbeli cím a gyakorlati teológia területén végzett kiemelkedő munkásságának elismerése” – fogalmazott Kocsev Miklós dékán laudációjában. Mint mondta, a jelenlevők közül sokan évfolyamtársukként ismerik Steinbach Józsefet, aki teológiai tanulmányai 1990-es befejezése óta a Balatonalmádi-Balatonfűzfői Református Társegyházközség lelkésze. Emellett a ’90-es években vallástanári oklevelet is szerzett, majd 2008-ban az elsők között végezte el az antroplógia-etika-társadalomismeret tanári szakot Veszprémben.
A dunántúli püspök húsz éve oktat homiletikát a Pápai Református Teológiai Akadémiám, valamint a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma Gyakorlati Teológia szekciójának aktív tagja. Megjelent művei többek között A Gyakorlati Teológiai Szekció harminc éves kutatásának eredményei, A Magyar Református Homiletika eredményei és problémái 1972-2002 között (Budapest, 2003); Dietrich Bonhoeffer, Homiletika (fordítás és két magyarázó tanulmány) és a „Szólj” – Homiletikai tankönyvek 2. (Pápa, 2016).
A Hittudományi karon csak kivételes esetekben élnek a tiszteletbeli doktori cím adományozásának lehetőségével, de a dékán szerint a dunántúli püspök a gyakorlati teológia tudományterületén kiemelkedő eredményeket elérve ezt kiérdemelte. „Steinbach József előbb volt református teológus, mint egyházkormányzó. A tiszteletbeli doktori cím annak a teológusnak szól, aki egyházkormányzóként is megmaradt teológusnak” – zárta gondolatait Kocsev Miklós.
Doktori oklevelet kapott Thoma László, a Budapest-Gazdagréti Református Egyházközség lelkipásztora, Csabai Ágnes református lelkész–egyiptológus és Szabados Ádám teológus.
Megmaradni az úton
„Nagyon váratlanul ért a megtiszteltetés, hálás vagyok egykori tanáraimnak és a mostani szenátusnak, hogy tiszteletbeli doktori címben részesítettek” – válaszolt kérdésünkre Steinbach József püspök. Mint mondta, méltatlannak tartja magát a címre, de nagyon hálás, hogy ezt a szolgálatot végezheti. „Az Úristen és a tanáraim mellett köszönettel tartozom a családomnak, hiszen sokrétű és összetett szolgálatomban olyan szerteágazó feladataim vannak, melyeket nélkülük nem tudnék elvégezni – hangsúlyozta. – Nem menne a feleségem ereje, áldozathozatala és türelme, illetve a gyerekeim támogató szeretete nélkül. Ez a biztos háttér erőt ad, hálás vagyok az Úrnak, hogy a családom tagjai is eszközeivé lehetnek az életemben.”
Steinbach József azt vallja, ez a támogató háttér segíti mindennapjaiban és abban, hogy a mai napig foglalkozhasson a gyakorlati teológiával. „Számomra ez a teológia tudományának csúcsa. Boross Géza professzor, kedves tanárom fogalmazott úgy, hogy az igehirdetés tudománya a gyakorlati teológia szíve, ő indított el engem is utamon” – emlékezett vissza a püspök. Mint mondta, 35 éve szolgál ezen a területen, a legfontosabbnak pedig azt tartja, hogy a felismeréseket lelkészként átvigye a „terepre” is. „Az a nagy kérdés, hogy szólíthatjuk meg a ma emberét és magyarázhatjuk helyesen, hitvallásainknak megfelelően az igét, hogy az kapcsolódjon helyzetéhez – de ne a helyzet uralja, hanem az evangélium” – hangsúlyozta Steinbach József.
Az egyházi vezető arra is felhívta a figyelmet, hogy „hiába a gyakorlati teológia a korona”, egy korona sem létezhet törzs és gyökerek nélkül: „Ebben a teológia csodálatos egységét látom. Szerelmese vagyok ennek a területnek és a legnagyobb öröm az »ige egyházában« az igét hirdetni, mert ez a legfőbb tevékenységünk.” A dunántúli püspök szerint mindenkor meg kell őriznünk annak elsőbbségét, hogy az „a hithallásból van, a hallás pedig Isten igéje által”. „Magam is rengeteget küzdök a prédikációkkal, az utolsó pillanatig dolgozom velük, hogy aztán megtapasztaljam azt a csodát, amit reformátor őseink is vallottak: »Isten igéjének hirdetése Isten beszéde«” – tette hozzá Steinbach József.
Farkas Zsuzsanna, fotó: Kalocsai Richárd