Átláthatóbb hitélet a református óvodákban és iskolákban

Elfogadták az óvoda- és iskolalelkészek szabályrendeletét

Magyarországon kétszáztíz köznevelési intézményt tart fenn a református egyház, napi szinten több mint hatvanegyezer diákkal (az óvodások esetében a szám efölött van). A velük való foglalkozás mára missziós területté vált. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsa tavaly decemberben fogadta el a köznevelésben és a szakképzésben szolgáló intézményi lelkipásztorokról szóló szabályrendeletet. Hogy ez miért fontos és hogyan nyújt segítséget az érintetteknek, arról Szabó Elődné Melinda iskolamissziós referenst kérdeztük.

– Az elmúlt több mint harminc évben ez a szolgálati terület nem volt szabályozva, az intézményi lelkészekre vonatkozó törvény meglehetősen tágan volt megfogalmazva. Eddig ez segítette az iskolában vagy óvodában szolgáló lelkészek munkáját, de a most elfogadott szabályrendelet részletesen foglalkozik például azzal, hogy mi a konkrét feladata egy-egy iskolalelkésznek, mi mindennel töltheti meg a szolgálatot. Ezzel a feladatlistával szerettük volna segíteni a fenntartókat, az igazgatókat és a lelkészeket. Bár ez a jogi dokumentum alapvetően az óvoda- és iskolalelkészekre vonatkozik, de mindhárom résztvevőnek segítséget nyújt – nyilatkozta Szabó Elődné Melinda.

Szabo Elodne Melinda 1 2024 Sebestyén László

A fiatalok mentális egészségét érintő problémákra is reflektálni kell a misszió során

Fotó: Sebestyén László

A szabályrendelet megalkotását többéves folyamat előzte meg. Az iskolamissziós referens elmondta, hogy a munkacsoportot a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálata és a Református Pedagógiai Intézet, valamint az egyházkerületek képviselői alkották. Ők együtt, közösen dolgozták ki a dokumentum részleteit, majd egy kérdőív segítségével megkérdezték a fenntartókat, az iskolalelkészeket és az igazgatókat, a kapott visszajelzések alapján pedig még tovább formálták az anyagot. Mindeközben azzal is szembesültek, hogy olykor érdekütközések is voltak, amelyeket át kellett hidalni azért, hogy egy olyan szabályrendelet szülessen, amely képes együttműködést teremteni a három, olykor eltérő érdekű fél között. Szabó Elődné Melinda hangsúlyozta: a rendelet nem szembe, hanem egymás mellé akarja állítani az érintetteket.

Anélkül, hogy elvesznénk a szabályrendelet részleteiben, áttekintettünk néhány konkrét példát is egy-egy feladatkörrel kapcsolatban. Egyházi fenntartású oktatási intézmények esetében hagyományosan a hitéleti tevékenységekkel kapcsolatban az áhítatok megtartása, a csendesnapok szervezése jut sokak eszébe. Mostantól viszont az is meg lett határozva, hogy milyen programokat, aktivitásokat lehet szervezni egy-egy tanévben. Egy másik kiemelt terület a képzést, továbbképzést érinti. A rendelet azt szorgalmazza, hogy az óvoda- és iskolalelkészek szerezzenek valamilyen pluszvégzettséget az alkalmazás kezdetétől számított öt éven belül, amire azért van szükség, mert gyakran olyan kihívásokkal találkoznak az oktatási intézményekben, amelyekre a teológián nem lehet felkészülni. Ilyenek például a fiatalok mentális egészségét érintő problémák (szorongás, bántalmazás), amelyekre reflektálni kell a misszió során.

Szabo Elodne Melinda 2 2024 Sebestyén László

„Az iskolamisszió, óvodáink, iskoláink hitélete nem csupán a lelkipásztorokon múlik, hanem a fenntartón, az igazgatón és az egyházvezetés támogatásán”

Fotó: Sebestyén László

A szolgálati terület nehézségét, legfőbb kihívását az iskolamissziós referens abban látja, hogy a szolgálat két területet is érint: az oktatási intézmény részéről adottak az állami jogszabályok, az iskolalelkészek viszont egyházi szolgálatot végeznek, így rájuk érvényes a lelkészek jogállásáról szóló törvény is. Erre példa az iskolalelkészek helyének meghatározása az intézményben, hiszen a lelkipásztorok szolgálatáról és jogállásáról szóló 2024. évi II. törvény kimondja, hogy az iskolaigazgató és az intézményi lelkipásztor – a hitéleti feladatok tekintetében – egymásnak mellérendelten látják el szolgálatukat.

A szabályrendelet csak 2025. szeptember 1-jétől lép hatályba azért, hogy az egyházi fenntartású oktatási intézményekben dolgozóknak legyen idejük megismerni a dokumentumot, adott esetben a beérkezett javaslatok alapján még formálni lehessen annak tartalmát. Ha úgy látják és tapasztalják majd, hogy valamelyik részen módosítani kell, akkor a munkacsoport ezt meg is fogja tenni, mivel ez a rendelet azért készült, hogy az egyházi óvodák, iskolák hitéletét, misszióját megerősítsék, hogy minél hatékonyabban foglalkozhassanak a fiatalokkal, azok családjával.

– Ha ezt a célt minden fél – fenntartó, igazgató, iskolalelkész – megérti, akkor nem fognak nemet mondani rá, és sokkal gördülékenyebb lesz a munka. Az iskolamisszió, az óvodáink, iskoláink hitélete nem csupán a lelkipásztorokon múlik, hanem a fenntartón, az igazgatón és az egyházvezetés támogatásán is, éppen ezért ez egy összetett folyamat, és azt szeretnénk, ha mindenki érzékelné, hogy összefogásra és együttműködésre van szükség – emelte ki az iskolamissziós referens.

A Magyarországi Református Egyház zsinati szabályrendelete a köznevelésben és a szakképzésben szolgáló intézményi lelkipásztorokról ITT érhető el.