Az asszimilációtól az inklúzióig

Mi az az inklúzió?

Ez egy viszonylag új keletű fogalom. Az integráció szó az, amit sokan ismernek, és ami történetileg az asszimiláció kifejezést váltotta. A közösségekben, az iskolákban először az volt a cél, hogy beolvasszuk a különböző tanulókat, illeszkedjenek a többséghez, feleljenek meg egy normának. Azoknak, akiket nem sikerült így beilleszteni, külön intézményeket hoztak létre. Ez a romákat/cigányokat úgy is érintette, hogy a saját közösségük szokásai, értékei egyáltalán nem jelentek meg a többségi iskolában, ahol csak a többségi társadalom kultúrájával és hagyományaival találkozhattak. A rendszerváltás után erősödtek fel hazánkban az integrációs törekvések: az iskolák elindultak azon az úton, hogy a bármilyen szempontból eltérő tanulókat együtt oktassák a többséggel, és a beilleszkedésükhöz segítséget adjanak. Ez a folyamat magába foglalja azt is, hogy megnyitjuk a közösségeinket más kultúrák irányába, és az egyénnek nem kell leváltania a sajátját azért, hogy elfogadják. Egy sváb kisgyermeknek tehát nem kell megtagadnia a svábságát és egy romának sem a romaságát, befogadjuk sváb vagy roma identitásával együtt a közösségbe. Az inklúzió elmélete és gyakorlata pedig még jobban kiterjeszti az elfogadást: azt szeretné elérni, hogy a közösség, az intézmény képes legyen állandóan megújulva arra figyelni, hogy mindenki a maga összes adottságával együtt mindenben részt tudjon venni, és ezáltal is gazdagítsa a közösséget.

Kijelenthető, hogy az inklúzió esetében a kultúrák iránti érzékenyítés kölcsönössé válik?

Igen, így van. Én is megismerem a te sajátosságaidat, és te is megismered az enyéimet: így alkotunk egy közösséget. Ugyanez a gondolat a keresztyénség kezdeténél is azonnal megjelent. A zsidó keresztyének először nem tudtak mit kezdeni a nem zsidó keresztyénekkel, de iránymutatást kaptak a tanítványoktól arra, hogy nem szükséges valakinek a zsidó szokásokat felvenni ahhoz, hogy a keresztyén gyülekezet tagja lehessen. Ha a mai magyarországi helyzetet nézzük, akkor nagyon sok párhuzamot tudunk vonni Jézus tetteiből is, aki állandóan olyanokkal vette fel a kapcsolatot és olyanokat hívott az Atyával való közösségbe, akik valamiért kirekesztettek voltak. Azt is mondta, hogy aki egy kisgyermeket befogad az én nevemben, az engem fogad be. Az inklúziót nevezhetjük befogadásnak, befogadó nevelésnek. Ez nem lehet egy üres szlogen. Az inkluzív iskola elhárít minden akadályt a gyermekek iskolai környezetbe való illeszkedése és tanulása elől. Ez komoly erőfeszítést igénylő feladat, ahol át kell gondolnunk, milyen akadályok vannak az iskolában, amelyek miatt ez vagy az a gyerek vagy gyerekcsoport nem halad a tanulással, vagy sokat hiányzik, vagy nem vesz részt például a tornaórán vagy egy iskolai kiránduláson. Sőt, esetleg nem is jelentkezik egy adott református iskolába, mert úgy érzi, hogy nincs ott a helye. Miért?

Mekkora problémát jelent napjainkban a szegregáció az iskolarendszerben?

Sajnos, nagy gondot okoz. Léteznek különböző felmérések, ezekhez hasonlót 2018-ban mi is készítettünk az iskolaprogramunkban a református iskolákra vonatkozóan. Azt vizsgáltuk, mennyire különülnek el azok az iskolák, ahol romákat oktatnak, illetve az iskoláinkban vannak-e, és ahol igen, ott hány százalékban roma gyermekek. Reális becslések tíz százalékra teszik a népességben a romák arányát, a roma/cigány lakosság korfája azonban úgy néz ki, hogy közöttük több a gyermek és kevesebb az idős, mint a teljes népességben. Így, becslések alapján az általános iskolások mintegy húsz százaléka roma származású. Viszont az iskolai sikeresség szempontjából nem az a kérdés, hogy ki roma/cigány, hanem a tanuló szociokulturális háttere az, ami meghatározó. A saját felmérésünkből az derült ki, hogy általánosságban magasabb családi státusszal rendelkező gyerekek járnak a református iskolákba, mint az állami rendszerbe. És nem tagadhatjuk, hogy jelentős roma lakosságú területeken azért is jöttek létre református iskolák, hogy a nem roma gyerekeket oda lehessen beíratni. Néhány intézmény esetében azonban előfordul ennek a fordítottja is: ezek az iskolák tudatosan vállalják, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket oktatják. Ez is vezethet szegregációhoz, de ilyenkor legalább a krisztusibb helyzetet vállalja a református intézmény, és ezekre az iskolákra jellemző, hogy nagyon sokat küzdenek a tanulóikért.

Miért fontos, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek egy közegben tanuljanak más háttérrel rendelkező társaikkal?

A gyermekek együtt nevelése kétségtelenül a nehezebb, a „keskenyebb út”, ám hitem szerint ez felel meg keresztyén értékrendünknek. Hosszú távon ez a kifizetődő választás, mert egy összetartóbb társadalmat építünk vele. Nyilvánvalóan jó, ha a település gyerekei megismerik egymást, megtanulnak együttműködni, és így később is tudnak majd együtt dolgozni. Minden csoportban csökken a másik csoporttal kapcsolatos szorongás, fejlődik a tanulók érzelmi és társas intelligenciája, feltéve, ha az iskolának sikerül megoldani a nehézségeket, amelyek élén – tapasztalataim szerint – az iskolai agresszió áll. A hátrányos helyzetű diákok előtt olyan motiváló perspektívák nyílnak meg, amelyeket a saját közösségükön belül nem látnak. Ha az osztály jó része készül a középiskolai felvételire, akkor velük készülhet az is, akinek a szülei nem tudnak eligazodni az iskolaválasztási lehetőségek között, vagy nem tartják ezt fontosnak. Így az iskolában kialakuló kapcsolataik segítik őket a továbbtanulásban és a későbbi munkavállalásban. Reális lehet a hátrányos helyzetű tanulók esetében az a cél, hogy eggyel tovább lépjenek, mint a szüleik. Ha a szülők iskolázatlanok, akkor a gyermeknek lesz általános iskolai végzettsége, esetleg még tovább lép egy szakma vagy az érettségi megszerzése felé. Ezt inkluzív környezetben – ahol nem csupán hátrányos helyzetű gyermekek vannak – sokkal valószínűbb elérni.

Ma mennyire elterjedt jelenség az inklúzió az oktatásban?

Úgy gondolom, hogy ez egy viszonylag új szemléletmód, és inkább a bátrabb, innovatívabb intézmények, nevelőtestületek próbálkoznak vele. Mi 2018-ban kezdtük el a jelenlegi programot, most tizenegy iskola alkotja a hálózatunkat, amelyek tudatosan törekednek az inklúzióra. Három intézmény van jelen a kezdetektől, ők teljesen nyitottak voltak a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete és a Magyarországi Református Egyház (HEKS–MRE) programjának módszertani és szemléletbeli változtatásaira. Név szerint a Magyarcsanádi Református Általános Iskola, a Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolája és a Pécsi Református Kollégium Csikesz Sándor Általános Iskolája. Évente két-három iskola csatlakozik a programhoz: egy pedagógusból álló csapat felméri, hogy mely területeteken van szükség a fejlődésre. A pedagógusok képzéseken vesznek részt, ahol megismerik, milyen új módszerekkel tudnak oktatni, hogyan tudják jobban megérteni a gyerekek családi hátterét, sokféleségét és azt is, hogy milyen tehetséggel rendelkeznek az iskolások, és ezt ők hogyan tudják fejleszteni.

Milyen, az inkluzív iskolákra jellemző gyakorlati példákat tudna említeni?

A nagyharsányi iskola a falu egyetlen iskolája, így oda hívják a település összes gyermekét. Az ott lakó családok szerb, roma, sváb, illetve magyar hátterűek. Az intézménybe mindenkit felvesznek, így a tanulók csaknem fele roma származású, és így nevelik együtt őket más kulturális hátterű gyermekekkel. Jó példaként említhetők a gyerekek által előadott zenei produkciók, amelyekben az egy-egy kultúrára jellemző hangszert sokszor más kultúrájú gyermek kezébe adják. Fontos szempont az is, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget az elvonulásra, erre imaszobát alakítottunk ki. Sok iskolában volt gyakorlat régen, hogy a rosszalkodó gyereket kiküldték az osztályból. Ehhez képest teljesen más, ha azt mondjuk, gyere át az imaszobába, ott lesz valaki veled együtt, akivel megbeszélheted a problémádat. Beszélgethetsz arról, miért zavartad meg a tanítás rendjét, együtt gondolkodhattok és dönthettek arról, hogy legközelebb hogyan fogjátok másképp csinálni, máshogy reagálni, és imádkozunk is érted. Ezzel a módszerrel a közösségben és az egyénben is egy sokkal pozitívabb folyamat kezdődik el. Emellett a nagyharsányi iskolában van drámapedagógiai foglalkozás is, ahol a gyerekek egy drámapedagógus vagy pszichológus segítségével játszanak el egy történetet, konfliktust, amit az osztályon belül fel kell dolgozni. A lényeg azonban mégis az, hogy az egész tantestület ezt az inkluzív szemléletet követi. Minden gyermeknek a maga útját kell megtalálnia a tanuláshoz, és ha ennek van valami akadálya, akkor azt a közösség segít elhárítani.

Mi várható idén a református oktatásban az inklúzió terén?

Nemrég elkezdődött egy olyan református munkacsoport kialakítása, amely rendszeresen egyeztet az iskolai inklúzióról. Az Inkluzív iskola programban nemrég készült el egy felmérés arról, hogy az első hat évben milyen eredményeket értünk el. A HEKS–MRE közös programjában eddig megszerzett tapasztalatainkat fel tudjuk ajánlani a többi iskolának vagy a tanárképzés számára. De vannak máshol is jó gyakorlatok, ezeket is össze kell gyűjteni. Nekünk jelenleg hét iskolával van partneri szerződésünk, és olyan mentorokat tudunk biztosítani számukra, akik segítik az inkluzív iskolai környezet, kultúra és gyakorlatok kialakítását, bevezetését. Ez jó, de nyilván sokkal szélesebb körben lenne szükség ilyen irányú intézményfejlesztésre. Úgy tudom, hogy tervben van egy mesterképzés is ebben a témában a Károli Gáspár Református Egyetemen. Nagyon nagy feladat az inklúzió az egész ország oktatási rendszerére nézve, és jelenleg a jogszabályi környezet is úgy változik, hogy egyre inkább előtérbe kerülnek az inkluzív irányelvek és gyakorlatok. Fontos, hogy keresztyén meggyőződésű pedagógusként a szülőkkel összefogva, hitünk alapján, a Szentlélek segítségét kérve napirendre vegyük és vállaljuk ezt a szolgálatot. Az országnak a jövője függ attól, hogy befogadóbb, kiegyensúlyozottabb, összetartóbb nemzedékeket nevelünk-e fel, és minden gyermeket el tudunk-e juttatni a képességei kibontakoztatásához, függetlenül attól, milyen tanulási, beilleszkedési nehézséggel, gonddal küzdenek, vagy milyen családból származnak.