Tehetséggondozó munkájáért az elmúlt évben Bonis bona – A nemzet tehetségeiért díjban részesült Uherkovich Zoltán, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona tanára. A biológia és a földrajz iránt érdeklődő diákok számára meghatározó oktató tanítványai számos színvonalas versenyen szerepeltek. Jó kapcsolatot ápol a tanulókkal és kollégáival egyaránt. Igyekszik humorral oldani a tanórai monotonitást, hitét magától értetődő őszinteséggel és alázattal éli meg.
Miért a pedagóguspályát választotta? Nem tervezte, hogy biológusként, kutatóként helyezkedik el?
Már a gimnázium elején ebben a szakmában gondolkodtam, szerettem magyarázni, gyakran segítettem az osztálytársaimnak a tanulásban… A felmenőim között is vannak tanárok.
Volt elképzelése arról, milyen a jó tanár?
Nem, de a gimnáziumi éveimben több nagyszerű oktatótól volt szerencsém tanulni. Felsőoktatási tanulmányaimat Szegeden, korábbi nevén a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán kezdtem, azután jöttem át a Kossuth Lajos Tudományegyetemre (ma Debreceni Egyetem). Végzősként abban a református gimnáziumban dolgoztam óraadóként, ahol korábban magam is tanultam. Ezután a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumba kerültem egy évre. Ott is szerettem tanítani, lelkes és nagy tudású kollégákkal, motiváló légkörben. Ezután tértem vissza a református gimnáziumba, olyan tanártársak közé, akiknek egykor a diákja voltam, és többükre igazán felnéztem. Hogy a jelenből is említsek nevet, nagyon tisztelem Tófalusi Péternek, a Dóczy-gimnázium fizikatanárának munkásságát, árad belőle a pedagóguslélek.
Most a biológiát oktatja nagyobb óraszámban, első versenyzői még földrajzból értek el kimagasló eredményeket. Azt, hogy a két tantárgy közül melyik van előtérben, csupán a külső körülmények, az órarend határozza meg, vagy van benne tudatosság is?
A földrajzot a biológia mellé választottam. Szerettem azt is, de az utóbbi jobban érdekelt. Aztán az egyetemen, a Földrajzi Intézetben sok meghatározó, motiváló élményben volt részem, így a biológia a pályám kezdetén háttérbe szorult, akkor a földrajzot éreztem magamhoz közelinek, és a diákok körében is népszerű volt ez a tárgy. Jó másfél évtizede lettem a biológia–földrajz (majd természettudományi) munkaközösség vezetője. Földrajzból közben sokat változott a tananyag, az óraszám csökkent, így lett újra a biológia az elsődleges. Abból a szempontból is előnyösebb ez a tárgy, hogy az érettségi eredményét sokkal több felsőoktatási intézményben elfogadják, a versenyei is sokszínűbbek.
A biológia mely területeit kedveli különösen?
A botanika áll hozzám a legközelebb, bár ez az utóbbi időben kezd háttérbe szorulni a tananyagban. Szívesen készítek magam is metszeteket növényi szövetekből. Amikor tehetem, kimegyek a természetbe, gyakran a diákokkal együtt, hogy közvetlenül tanulmányozzuk az élővilágot.
Ön szerint mennyire fontos a pedagógus személyiségformáló szerepe egy diák esetében?
Érdekes, hogy szinte csak akkor akad konfliktusom a diákokkal, amikor osztályfőnöki minőségemben vagyok velük. Ez a szerep több felelősséggel jár, de a nevelésnek is tágabb teret ad. Az osztályfőnöki feladat így nehéz, de összességében a legtöbb kedvező tapasztalatot adó tevékenység. Ezek mellett valóban jól kijövök a tanulókkal. Nem akarom túlmisztifikálni a tanár jelentőségét, mert azt gondolom, a gimnazisták esetében általában meghatározóbb a kortársak hatása, mint a felnőtteké. A magától formálódó osztályközösségben az osztályfőnöknek korlátozottak a lehetőségei. Az oktatás digitalizálása kapcsán is sokan megfogalmazták, hogy csökkenni fog a pedagógus szerepe, de úgy vélem, a tanár személyisége éppolyan fontos, mint azelőtt, és hosszú távon ténylegesen lehet személyiségformáló ereje a diákra nézve. A tanárnak nagy a felelőssége, egy rossz szóval hetekre el tudja rontani a viszonyát a tanítványával. Ennek helyrehozásáért pedig adott esetben képesnek kell lennie bocsánatot kérni.
Említene olyan szakmai kirándulásokat, amelyek különösen emlékezetesek voltak?
A diákokkal való többnapos kirándulások a legkedvesebbek a számomra, mert ilyenkor elegendő idő jut a környezet megismerésére. Néhány évig jártunk Berekfürdőre, később a Bükkbe. Gyalogtúrákat tettünk, ezeket a tanulás szempontjából rendkívül hasznosnak láttam. Olyan terepgyakorlatban is volt részem, amelyet korábbi diákom tartott az aktuális csoportomnak, élményszerűen beszélt a növény- és állatvilágról.
Nemrég kapta meg a Bonis bona díjat, amellyel a tehetséggondozásban kiemelkedő pedagógusokat jutalmazzák. Tapasztaljuk, hogy a pedagógus munkája szinte láthatatlan, hiszen a diák az, aki a versenyeken feláll a dobogóra. Mennyire lényeges a pedagógusnak az elismerő visszajelzés?
A tanárnak, ugyanúgy, mint a diáknak, éreznie kell, hogy a munkáját megbecsülik. Ezzel is motiválják a feladatai elvégzésében. Az elmúlt években az említett díj mellett még két – ebből a szempontból jelentős – elismerésben részesültem: miniszteri elismerő oklevelet és a tehetséggondozásért odaítélt érmet vehettem át. Egyikre sem számítottam. Mindegyik elismerést az egész, huszonöt éves tanári pályám eredményeként értékelem.
Mi a tehetséggondozó tevékenység lényege?
A tehetség átlagon felüli képességet, feladat iránti elkötelezettséget, motivációt, kreativitást foglal magában. Bennem egyre inkább körvonalazódik: nem maga a különleges érzék a meghatározó, hanem a feladat iránti elkötelezettség. Leginkább az orvosi pálya esetében igaz: a diáknak nem elég bejutnia az egyetemre, szorgalommal és kitartással kell elvégeznie a képzést. Elgondolkodtam azon, vajon én melyik tulajdonsággal bírok ezek közül. Nem tartom magam átlagon felüli képességűnek, elkötelezettnek annál inkább. Tanárként szerintem a legfontosabb, amit átadhatunk a tanulóknak, hogy amivel foglalkozni szeretnének, arra maximális energiát fordítsanak. Ezt a lelkesedést igyekszem közvetíteni a diákoknak. Sokuk visszajelzése alapján ez gyakran sikerül. Az iskolai tevékenység és a tanárok munkája mellett a család támogatásának is nagy szerepe van a tehetség kibontakoztatásában.
Rendszeresen tart szakköröket és más külön foglalkozásokat az általános iskolai és a gimnazista korosztálynak is.
Sokat foglalkozom a Debreceni Református Kollégium Nagy Jenő Állatgyűjteményével, különösen kisdiákoknak beszélek róla szívesen. Szívügyemnek érzem, hogy a gimnáziumnak ezt az értékét megőrizzük, ismertté tegyük. Örülök neki, hogy a Múzeumok Éjszakáján is bemutathatom ezt a kincset. Meghatározó számomra a már harmadik tanévben működő Természetkuckó sorozat is. Ez református általános iskolásoknak szól, a hatodiktól a nyolcadik osztályig tartunk fizika-, földrajz-, biológia-, matek- és kémiatematikájú szakkört is. Szeretem látni a részt vevő gyerekek csillogó szemeit! Motivált diákoknak évek óta tartok érettségi előkészítőt biológiából a Debreceni Egyetem Természettudományi Karán.
Uherkovich Zoltán középiskolai tanár, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma természettudományos munkaközösségének vezetője. 1973-ban született Szigetváron. 1997-ben szerzett biológia–földrajz szakos tanári diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen (ma: Debreceni Egyetem). 1998 óta dolgozik az egykori alma materében. 2006-ban földrajzból teljesítette a pedagógus szakvizsgát. 2021-től a Talentum tehetséggondozó program egyik szaktanára biológiából. Pedagógustevékenységét 2016-ban Makkai Sándor-díjjal jutalmazta a Magyarországi Református Egyház. Tehetséggondozó munkájáért több elismerésben részesült: MTA DAB (Debreceni Akadémiai Bizottság) Tehetséggondozásért Érem (2022); Miniszteri elismerő oklevél – Belügyminisztérium (2023); Bonis bona díj – A nemzet tehetségeiért (2023). 2020 óta a Református Pedagógiai Intézet szaktanácsadója, mestertanár.
Tudjuk: tehetséggondozó munkája túlmutat a debreceni kereteken.
A Zsinat szervezésében a Balaton mellett megtartott Talentum Tehetséggondozó Konferencián évekig én voltam a biológia szekció vezetője. A tábor utolsó éveiben több egyetemi központba is ellátogattunk, előadásokon vettünk részt, bejártuk a tanszékeket, kutatóintézeteket. A járvány óta a nyári rendezésű tábort négy hétvégéből álló tehetséggondozó programként hirdeti meg a Református Tehetséggondozó Alapítvány, ennek egyik kidolgozója is én lehetek. A biológiaműhelyben kiváló munkát végző kollégákkal – Horváth Zsolttal (Gödöllői Református Líceum) és Vetlényi Dáviddal (Baár–Madas Református Gimnázium) dolgozom együtt.
Említene olyan diákeredményeket, amelyekre különösen büszke?
Nagy örömmel tölt el, hogy 2000 óta minden évben volt jelentős versenyeredményük a diákjaimnak. Biológiából az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) második fordulójába több mint negyven tanítványom jutott el, földrajzból és biológiából kilenc országos döntőssel büszkélkedhetünk. Az Árokszállásy Zoltán Országos Biológiaversenyen hat dobogós versenyzőm volt, egyikük 2022-ben első helyezést ért el. Szintén 2022-ben részese voltam egy diák bronzérmének a Nemzetközi Biológiai Diákolimpián. A legfrissebb a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján elért győzelem. Név szerint Nagy Kristóf Pált említeném meg, ő 2015-ben a biológiai OKTV-n második lett, már orvosként dolgozik. A versenyzőktől rengeteget tanultam: kitartást, szorgalmat, elkötelezettséget, alázatot. Jó volt azt is megtapasztalni, sokan milyen hamar túlnőttek rajtam. Amikor megkérdeztem, hogyan élik meg a versenyre készülést, egyikőjük azt válaszolta: az igazán motiváló úgy lefeküdni este, hogy többet tud, mint előző reggel. E lényegre törő mondatban benne van az a tudásszomj, amely különlegessé teszi a tehetséges diákot. Mindezek mellett a legfontosabb, hogy a tanulók sikeres érettségi vizsgát tegyenek. A verseny nem cél, hanem eszköz ennek érdekében! Így a versenyig vezető út sokkal lényegesebb, mint maga a megméretés és az eredmény.
Kérem, szóljon néhány szót az érdeklődési köréről!
Szívesen utazom, szeretem az adott területet a maga összetettségében látni, építészetét, művészetét megismerni. Gyakran járok múzeumba, felkeresem a zeneszerzők emlékhelyét. A zene diákkorom óta különösen érdekel, akkor főként rockzenét hallgattam. A gimnáziumi éveim második felében – amikor elkezdtem közeledni az Igéhez, sokat beszélgetve kortársaimmal az Istennel való személyes találkozás élményéről – fordultam a klasszikus zene felé. Lényegesnek tartom a tudományok, a művészeti ágak közötti átjárást, igyekszem ezzel színesíteni az óráimat is. Érdemes az adott tantárgyat több irányból megközelíteni.
Hogyan képviseli a hitét a diákság előtt?
Fontosnak tartom megdicsérni a tanulókat, amikor megdolgoznak a sikerért, de igyekszem azt is kifejezni, hogy a tehetséget és a szorgalmat Istentől kapjuk, ő adja az áldást. Többször idézem nekik az Igét: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127,1) Meghatározónak tartom az aktív jelenlétet a keresztyén közösségben, ez hosszú távon lényegesebb a szakmai kérdéseknél. Az egyetemet végzett diákokat a tudás, az eredmények önmagukban nem tartják meg a hivatásukban, a hétköznapi élethez elkötelezettség, Istennel való kapcsolat szükséges.
Idézne olyan gondolatot, amelynek tartalma meghatározó önnek?
Az említett Nagy Jenő (aki a gimnázium tanára volt 1922–1944 között) egyik mondata meghatározó, szeretnék egykor magam is úgy visszatekinteni a pályámra, ahogyan ő: „Tanári hivatásom szerettem, boldog voltam, hogy a természetismeret és -szeretet magvát elvethettem a fogékony lelkekben, sok ezer tanítványom és hívem hálás szeretete bizonyítja, hogy nem dolgoztam hiába!” Ezenkívül egy Igét emelek ki: „…az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.” (Ef 4,15) Ez a diákok kapcsán is fontos, ők megérzik a hamisságot. Emberi csorbaságunk ellenére arra kell törekednünk, hogy Isten arca tükröződjön rajtunk. A díjakról is ez jut eszembe: megkaptam őket, de néhány év múlva ki fog emlékezni rájuk? Botanikus nagyapám – aki elismert tudós volt, és sok mindenre büszke lehetett volna – mondta röviddel a halála előtt, hogy a legfontosabb a Jézusba vetett hit. Ezt vallom magam is.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!