Csendben találkozni Istennel, fejlődési lehetőség, egyedülálló élmény, a diákoknak is szívesen átadom – így számoltak be református hittanoktatók a nyári zarándoklatukról. A többnapos, természetben megélt lelki alkalmat idén júliusban először szervezte meg a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálata a Mecsek egyik településén, Püspökszentlászlón. A zarándokúton szerzett élményeikről négy hittanoktatót kérdeztünk.
Loránt Gáborné, Anikó az Újpest-Belsővárosi Református Egyházközségből, Ecsedi Beáta a Budapest-Déli Református Egyházmegyéből érkezett, a Vörösmarty Református Általános Iskola hittanoktatója. Budai Árpád a Dunaújvárosi Református Egyházközség tagja, Borsos Rafael a helvéciai gyülekezetből jött a zarándoklatra, amelynek szakmai vezetői Katona Viktor és Katona-Hegedűs Anna lelkipásztorok voltak. Folyamatos lelkigondozói szolgálatot végzett a zarándoklaton Lenkeyné Teleki Mária, az oktatási szolgálat lelkipásztora is.
Milyen céllal, kérdéssel ment el a zarándoklatra?
Loránt Gáborné Anikó: Férjem, Loránt Gábor nyugalmazott lelkipásztor június végén elhunyt. Nehéz időszakon mentünk át. Nem terveztem a nyárra semmit, mert nem tudtam, hogy meddig fogom őt ápolni. A halála és temetése közötti időszakra esett a zarándoklat. Elvonulásra, csendre, ugyanakkor időnként beszélgetésekre, támogatásra vágytam, amelyekben mind részesülhettem. Csendesheteken voltam már, de zarándoklaton nem. Pont olyan élményre vágytam, mint amilyen a zarándoklat volt.
Ecsedi Beáta: Tétován vágtam bele az ismeretlenbe, aggodalmaimra azonban választ kaptam a közös beszélgetéseken. Korábban nem vettem részt zarándoklaton, sőt hasonló lelki napokon sem, hanem csak egynapos szakmai továbbképzéseken. Ez a lehetőség merőben új irányt mutatott a fejlődéshez, amelynek alapja a megpihenés és a vezetett elcsendesedés volt.
Budai Árpád: Földi zarándoklatom egyik legszebb állomása volt a püspökszentlászlói. Bizonyos, hogy Isten nagyon közel volt hozzám, mert abban a csoda szépre teremtett természeti környezetben barangoltunk, amit ő alkotott, tőle kaptunk ajándékba, hogy őrizzük és élvezzük a szépségeit. Még én sem vettem részt hasonlón, de vártam, hogy csendes, nyugodt környezetbe kerülhessek. Pedagógusként szerettem volna kiszakadni a hétköznapi taposómalomból és elvonulni a csöndes erdei környezetbe. A harmadik nap végén nem foglalkoztattak már a világi dolgok, sikerült ráhangolódni a csöndre és a lelki békességre. A zarándoklat vezetői is nagyon jól irányították az Istenre figyelést, amiért nagyon hálás vagyok.
Borsos Rafael: A fő kérdés számomra az volt, hogy merre tovább, ami a hivatásomat illeti. Már egy ideje váltani szeretnék, de egyelőre nem látom, hova és merre tehetném. Ez volt az első zarándoklat számomra. Ami hasonló lelki alkalom volt, az a Lélekjelenlét nevű hétvége.
Egyedül vagy közösségben tud Istenre koncentrálni, elmélyülni?
Loránt Gáborné Anikó: Alapvetően társasági ember vagyok, szeretek beszélgetni, ismerkedni. A zarándoklaton pont jó volt az egyensúly: lehetőségünk adódott együtt lenni, beszélgetni, de el is vonulhattunk. A kirándulás alkalmával többször volt csendes séta: egyedül indultunk el az úton, és elmélkedtünk, imádkoztunk bizonyos szempontok alapján. Figyeltünk a természet hangjaira, és hogy mit üzen nekünk az Úr. Én a madarak énekére figyeltem és az Úr gondoskodó szeretetére („Nézzétek az ég madarait...”). A csendes szakaszok után ki-ki elmondhatta, mi ragadta meg, mi volt az a szó, ami kikristályosodott benne. Volt úgynevezett emmausi szakasz is, amikor párosával sétáltunk és beszélgettünk.
Ecsedi Beáta: Mindkettő el tud vinni Krisztushoz. A befogadó és támogató közösség, a vezetők és szervezők hozzáállása segített kibontani bennem a Szentlélek munkáját. Az az atyáskodó rám figyelés, amit megéltem, ritka egy gyermekeit egyedül nevelő és dolgozó, leterhelt édesanyának, pedagógusnak. Ez és a ház meleg bizalmat suttogó élettere, sarokpontja volt annak, hogy el tudjak mélyülni, megnyílni és átélni Isten hatalmas munkáját. Ismét rádöbbenni, hogy egész életemben jó helyen vagyok, és a legnagyobb bizonyossággal kijelenteni, hogy Krisztusban bízva jó helyen is leszek. Ez kellett a hitbéli megerősödéshez, a hitoktatói elhívás folytatásához.
Budai Árpád: Inkább egyedül, de közösségben is tudok Istenre figyelni. Ahogyan most a zarándoklaton a kettő együtt működött, közelebb tudtam kerülni a hitemhez.
Borsos Rafael: Szükségem van az egyedüllétre, elvonulásra, de nem tudnék napokig csak egyedül lenni. Szeretem a közösségi megosztásokat, mások átéléseit is meghallgatni.
Mit visz magával haza az útról?
Loránt Gáborné Anikó: A hétvégén a samáriai asszony története volt a téma. Megerősödtem abban, hogy akárcsak ez az asszony, én is fontos vagyok az Úrnak. Nem hagyott egyedül, feltehetem neki a kérdéseimet, és mindig megtalálom nála az élő vizet. Amikor magányosnak érzem magam, akkor sem vagyok egyedül.
Ecsedi Beáta: A zarándoklat számomra a határátlépésről szólt, ami kézen fogva jár a lelki feltöltődéssel. Ezenkívül egy szomorúfűzlevelet tettem el kézzelfogható emlékként. Ez lett a jelképe az életemnek és annak, amit hozni tudtam. Sok minden belefér egy apró emlékbe: nekem egy életmagyarázat, egy eszmélés.
Budai Árpád: Ráhangolódást jelentett a zarándoklat a nyári szünetre, hogy le kellene lassítani a napi rohanást és mindig csak a következő lépésre koncentrálni. Az egyik gyakorlat során haladtunk a túrán, és leszakadva tíz-húsz méterenként meg-megálltunk és elmélyedhettünk. Akkor mindig csak az adott pillanattal foglalkoztunk, vagy arra koncentráltunk, amit hallottunk, láttunk, átéltünk. Úgy gondolom, hogy ezt a hétköznapokban is tudatosabban alkalmaznom kellene, hogy ne egyszerre sok mindennel foglalkozzam, mert akkor felszínessé válnak a dolgok, hanem csak arra koncentráljak, ami éppen előttem van.
Borsos Rafael: Azt, hogy ilyen alkalmakra szükségem van. Azt is, hogy kell annyira szeretni önmagam, hogy időt szakítsak ezekre a fantasztikus lehetőségekre.
Hogyan tudja beépíteni a zarándoklaton megélteket a hittanoktatói szolgálatába?
Loránt Gáborné Anikó: Szeretném a gyülekezetben is meghonosítani a kirándulásnak és az imádságnak ezt a módját, amit a zarándoklaton átéltem. Még gondolkodom rajta, hogy melyik korosztálynak és milyen módon.
Ecsedi Beáta: A megéltekből mindenképpen szeretnék átültetni a hittanoktatásba, a családom felé, a gyülekezetbe, az iskolába és elsősorban a diákoknak. Nem egy monoton tudásbázis az, amiből adni tudok, hanem egy erőre kapott, megosztható lelki tőke.
Budai Árpád: A tanév kezdetével mindig megbeszéljük a gyerekekkel, hogy mivel töltöttük a nyarat. Én is megosztom majd velük a zarándoklaton szerzett élményeimet. Szeretnék a gyerekeknek is hasonló programot szervezni, természetbeni imádkozással egybekötött hittanfoglalkozást tartani.
Borsos Rafael: Még nem gondoltam át részletesen, hogyan és mit tudnék beépíteni az átéltekből a hittanoktatásba, menet közben biztosan kiderül.
Megkértem a hittanoktatókat arra is, hogy osszák meg azt az igerészt vagy gondolatot, amely a zarándoklat alatt ébredt bennük:
Loránt Gáborné Anikó: A zarándoklat egyik esti imádsága nagyon megfogott. „Egy dolgot kérek az Úrtól: arra vágyom, hogy Istenem jelenlétében lakhassam, és gyönyörködhessem a te szent helyeden. Szárnyad árnyékában dicséreted zengem, Uram! Hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén.” Hálás vagyok a zarándoklat szervezőinek a gondoskodásért, szeretetért, testi és lelki jól tartásért. Amit mi egész évben a gyerekeknek nyújtunk, azt kaptuk most mi is tőlük.
Ecsedi Beáta: Boldogan mondtam igent az igazgatóm által továbbított meghívásra, tudván, hogy munkahelyem, a Vörösmarty Református Általános Iskola mindenben támogat. Remélem, hogy a zarándoklatot a következő tanévben is meghirdetik, mert várva-várom az alkalmat. „Az bizonyos, hogy aki Jézustól parancsot kap, az mindig erőt is kap annak keresztülviteléhez, mert lehetetlen feladatokra senkit sem küld el.”
Budai Árpád: A hittanoktatóknak szervezett lelki alkalmak remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy együtt legyünk, lelkileg épüljünk és megoszthassuk egymással a tapasztalatokat.
Borsos Rafael: A samáriai asszony története kapcsán megérintett Jézus mint élő víz. Egy bennem levő forrás, amely mindig ott van, amiből bármikor meríthetek. „Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ő a Krisztus?” (Jn 4,29)
Hova visz a lábad?
A fizikai út egy belső lelki utat segíthet bejárni azoknak, akik részt vesznek a Zarándokúton Istennel, önmagunkkal elnevezésű lelki alkalmon. A háromnapos elvonulást a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálata elősorban hitoktatóinak szervezi. A részletekről Lenkeyné Teleki Mária lelkipásztort, az oktatási szolgálat hittanoktatási osztályának vezetőjét kérdeztük.