Elemenként épül a református oktatásfejlesztési stratégia, amelynek alapvetése a kiválóság. Ábrám Tibor szerint egy református iskolának nem ugyanaz a feladata, mint az utca túloldalán lévő állami intézménynek, hiszen előbbinek a Krisztushoz vezetés is markáns küldetése. A miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatójával, a stratégia kidolgozását koordináló munkacsoport vezetőjével egységről és az egyházkerületi főgondnokság utáni időszakról is beszélgettünk.
Egyházkerületi főgondnok, iskolaigazgató, a Zsinat világi alelnöke, stratégiaalkotó – rengeteg feladatot végzett az elmúlt tizennyolc évben, és akkor még a családi méhészetet nem is említettük. Mennyit aludt átlagosan?
A kérdés jó és jogos. A napirendem az elmúlt évtizedekben általában úgy alakult, hogy tizenegy óra és éjfél körül kerültem ágyba, reggel négy és öt óra között keltem. Olyan szerencsés genetikával áldott meg Isten, hogy ez az alvásmennyiség elegendő volt, de megértem azokat, akik azt mondják, hogy ennél többre van szükségük.
Komolyabbra fordítva a szót: hogy bírta az elmúlt évtizedeket?
Amíg a gyermekeink kicsik voltak, általában éjszaka tudtam nyugodtabban dolgozni, később átálltam a hajnali munkára. Egy intenzív, öttől hétig tartó időszakba sok dolog belefér. Amikor volt fél órám, azt nem olvasgatással, pihenéssel töltöttem, hanem elővettem egy-egy ügyet. Így született meg például a PhD-dolgozatom is a készülő oktatási stratégiából.
Hogyan tervezi a jövőt? Érezhetően kevesebb mostantól a munkája?
A Lévay nagy létszámú gimnázium, ugyanakkor diákotthon is, százhúsz fős munkatársi közösség, hatvannégy fős tantestület – ennek vezetése önmagában is elég feladat. Folyamatosan törekszünk az innovációra, a fejlesztésre. Emellett vannak más olyan feladatok is, amelyek az eddigi egyházkerületi és zsinati tisztségeimtől függetlenül folytatódnak, ilyen például a stratégia koordinálása. A XIV. Zsinat utolsó ülésén határozott arról, hogy ezt a munkát folytatni kell. A következő Zsinat első ülésére tervezünk is beterjeszteni összegzést az eddig elvégzett munkáról, hogy a stratégiaalkotás folyamata az új ciklus tevékenységébe is beleágyazódhasson.
A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon élen jár a digitalizációban a magyarországi oktatási intézmények között. Három éve működtetnek digitális osztályt hatosztályos részlegükön, így a tantestületet nem érintette váratlanul a koronavírus-járvány miatt bevezetett online munkarend, sőt, más intézményeknek is segítettek a megfelelő oktatási platform használatában.
Hosszabb ideje partneri viszonyt ápolnak a Microsofttal: 2020-ban a cég nemzetközi mintaiskolája lettek – Magyarországról egyedüliként. Ábrám Tibor azt mondja, szeretnék a VR-t, azaz a virtuális valóságot is bekapcsolni az oktatásba, mert élményszerű szemléltetést tesz lehetővé. – Megmutat olyan helyeket, ahová nem tudunk elmenni, mert nagyon sokat kellene utazni, vagy lehetetlen szabad szemmel látni, mint például az atom szerkezetét – mondja az igazgató, aki két éve egy dublini konferencián próbálta ki ezt az eszközt
Abba, amelyikben pótképviselővé választották. A zsinati tagságot már nem vállalta volna tovább?
Azt mérlegeltem, hogy több mint húsz éve vagyok szorosan a Zsinat közelében. Ugyanis a három cikluson át tartó főgondnoki szolgálatot megelőzően, 1990 és ‚'93 között tiszáninneni iskolaügyi tanácsosként tanácskozási joggal már jelen voltam a Zsinat azon ülésein, amelyeken valamilyen oktatási kérdés merült fel. Most úgy éreztem, elég volt ebből az intenzív jelenlétből. Ez nem jelenti azt, hogy szakmai kérdésekben nem számíthatnak rám, hiszen az Oktatási Bizottság hívhat be külsős szakértőket is.
Elérkezett az idő a generációváltásra?
Sok értékes fiatal van egyházunkban, akik gyülekezeteinkben, iskoláinkban nőttek fel, és eljöhet az az idő, amikor a komolyabb feladatokat rájuk lehet bízni. Jó, ha nem nyolcvanévesen adjuk át a tisztséget, a feladatokat a hatvanéveseknek. Úgy érzem, rendjén van ez így, hogy most picit hátrébb lépek. De közel harmincéves intézményvezetői tapasztalatomat és stratégiai szemléletemet, amellyel Isten megajándékozott, továbbra is az egyházam szolgálatába állítom.
Beszéljünk a stratégiáról, amelynek egyes részeit már elkezdték megvalósítani, mások még készülnek. De kinek szánják azt iránymutatásul?
Egyházunknak az a hosszú távú célja, hogy oktatási intézményeinek identitása markánsan református legyen: olyan módon neveljék a fiatal generációkat, hogy azok majdan gyülekezeteink és egyházunk jövőjét alakítsák. Ezt a folyamatot fogja össze az oktatásfejlesztési stratégia, amelynek kidolgozásáról 2016 decemberében döntött a Zsinati Tanács. Nem receptkönyvet készítünk, amelyet mindenki kezébe adunk, hogy mostantól abból kell főzni, hanem mozaikszerűen, evolutív módon szerveződik és épül egymásra számos részlet. Egyes elemei a Zsinatnak, a közegyháznak szólnak, hogyan tekintsen intézményrendszerére, mások a fenntartó egyházi testületeket, az intézményvezetőket, a pedagógusokat vagy épp a szülőket segítik.
Hogyan kell ezt elképzelni?
A kidolgozása többéves elvi tusakodással és útkereséssel kezdődött. Az elmúlt húsz-huszonöt évben nem volt ilyen belső szakmai eszmecsere egyházunkban. Először is helyzetelemzésre volt szükség, majd a református köznevelési intézmények küldetését kellett tisztázni és újragondolni. Erre építve tíz stratégiai területen fogalmaztunk meg jövőképet, vagyis azt az ideális állapotot, amilyennek intézményrendszerünket évtizedek múlva látni szeretnénk, amely felé tartanunk kell, hogy küldetésünket betöltsük. A koordináló csoport kiválasztotta az általuk legfontosabbnak ítélt ötöt, ezekkel kezdtük az építkezést. Ha Isten megadja, olyan lesz mint, egy legókockákból készített vár: az alapokra mindig épül valamilyen torony, kiszögellés, új épületrész. Folyamatosan keressük, melyik az a következő terület, amellyel intenzíven kell foglalkoznuk. Évente néhány újabb, intézményeinket segítő cselekvési terv indul majd el. Hisszük, hogy mindez egész iskolarendszerünk megújulását is szolgálja.
Kezdjük mi is helyzetelemzéssel, egyébként is meg akartuk kérdezni: milyennek látja a református oktatás elmúlt tizennyolc vagy akár harminc évét?
Talán induljunk ki abból, hogy a reformáció évtizedeitől kezdve a magyar reformátusok létszámarányuknál sokkal nagyobb részt vállaltak az oktatás megszervezéséből. Legyünk büszkék arra, hogy Magyarországon a mindenki számára elérhető közoktatás terjedését nagyon felgyorsította a protestáns felekezetek azon látása, hogy iskolát kell alapítani, azokat pedig széles körben meg kell nyitni a fiatalok előtt. Ez eredményezte azt, hogy a trianoni békediktátum előtt több mint ezernyolcszáz oktatási intézményt működtettünk a Kárpát-medencében. 1920-ban nemcsak országunk, hanem iskolarendszerünk jelentős részét is elveszítettük: több mint hétszáz intézményünk rekedt határon túlra. Kis-Magyarországon – Európa más országaitól eltérően – az iskolák kétharmada egyházi fenntartású volt. A második világháború után néhány lépcsőben megszüntették az egyházi fenntartású intézményeket, a reformátusokból egyedül a debreceni refit hagyták meg. A ‘80-as évek végén, ‘90-es évek elején elinduló folyamat következménye, hogy a Kárpát-medencében ötszáz településen van református nevelés szervezett formában. Viszonylag nagy intézményrendszerünk alakult ki, döntően Magyarországon, de Erdélyben, Kárpátalján és a Felvidéken is egyre jelentősebb a református oktatás – most épp a nemzeti óvodafejlesztési program keretén belül bővül mindhárom vidéken. Az újraindult, történelmi gyökerekkel rendelkező alma materek mellett vannak alulról építkező óvodák és iskolák, de sok az államtól átvett, táblacserés intézmény is. Ennek a heterogén rendszernek szükséges a fejlesztése – az előző Zsinat jól látta ezt.
Egy stratégián belül a küldetés azt mutatja meg, merre van az előre. Esetünkben ez az előbb már kívánatosként említett markáns református identitás?
Református intézményként nekünk nem ugyanaz a feladatunk, mint az utca túlsó oldalán lévő állami iskolának. Habár sok az átfedés, de a református nevelés és a Krisztushoz vezetés is markáns feladatunk. A Zsinat által elfogadott küldetésnyilatkozatot minden intézményünk megkapta, hogy tanulmányozzák és építsék be a sajátjukba.
A református intézményrendszernek kiválónak kell lennie. Az Isten szerinti kiválóság pedig – szemben a világ szerinti versengéssel, ahol az számít, ki a legjobb, a legelső és a legerősebb – azt jelenti, hogy a saját helyemen felismerem a küldetésemet, beállok ebbe a munkába, és évről évre hatékonyabban, hűségesebben, láthatóbb módon végzem.
Ön mikor lenne elégedett, mire mondaná azt, hogy sikerült beteljesíteni a stratégiát?
Intézményeink bejárata fölött az van kiírva, hogy református. Ezt az identitást hitelesen megjelenítő, képviselő fenntartó közösségeket, vezetőket, nevelőtestületeket, tevékenységrendszert szeretnék mindenütt. Ez korántsem jelent tökéletességet, hiszen tudjuk, hogy az emberi közösségek hordoznak tökéletlenséget. De tudatosan és határozottan törekednünk kell arra, hogy „az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus” (Ef 4,15). Ezt a fajta felnövekedést tekintem hiteles jövőképnek.
Mire koncentrál a 2019-ben elindított első fázis?
Arra jutottunk, hogy első körben a fenntartókat kell támogatnunk abban, hogy jó minőségben el tudják látni a feladatukat, ezt segíti a nekik készített szakmai anyagunk. Fontos az is, milyen identitása van az intézmény élén álló vezetőnek, mennyire határozottan tudja megjeleníteni a követendő jövőképet, illetve az mennyire biblikus. A Zsinat meg is bízta a Károli-egyetemet, hogy dolgozzon ki kétéves posztgraduális képzést kimondottan református intézményvezetőknek. Az akkreditáció megtörtént, idén remélhetőleg elindul, 2025-től pedig kötelező lesz. Hasonlóan fontosnak tartottuk az intézmények spiritualitását is, a Református Pedagógiai Intézet év végére el is készítette a tanulmányt, amely az iskolalelkészek státuszáról, jövőbeli megerősítéséről szól. Emellett a tananyagfejlesztés is folytatódik 2021-ben. Hisszük, hogy a fenntartó, az intézményvezető, a tantestület és az iskolalelkész alkotta csapat lehet a biztosítéka annak, hogy iskolarendszerünk megerősödjön reformátusságában.
Látják még szükségét további intézmények átvételének, alapításának, vagy inkább a meglévőket kellene a kiválóság irányába segíteni?
Nem lehet egyértelmű szabályt felállítani, külön kell megvizsgálni minden régiót, települést, közösséget. Fontosnak tartottuk, hogy geopolitikai szempontból is rátekintsünk az oktatási rendszerünkre, tanácsot adjunk a helyi közösségeknek, hol vannak fehér foltok, hol milyen típusú intézményre lenne szükség. Van jó néhány megyei jogú, illetve húszezer lakos fölötti város, ahol jelentős számú református él, de nem tudnak igénybe venni felekezeti oktatást. Mindig is azt vallottam, hogy ott kell és szabad intézményt alapítani vagy átvenni, ahol arra megvan a szülőkben a határozott igény.
A már említett történelmi gyökerek, esetleg az Ön személyes érintettsége indukálta, vagy teljesen természetes volt, hogy a stratégiaalkotók Kárpát-medencei keretekben gondolkodnak?
Habár életem nagyobb részében Magyarországon éltem, identitásom gyökerei partiumiak, ahol édesapám lelkészként szolgált, én pedig Kolozsváron végeztem az egyetemet. De hála Istennek nem csak rám jellemző ez a fajta gondolkodás, hiszen a 2009-es egyházalkotmányi egységesüléssel a magyar reformátusság példát mutatott a nemzetnek. Már több mint huszonöt éve szervezzük a református középiskolák találkozóját – a kezdetektől fogva nem volt kérdés, hogy a határon túliakkal együtt tesszük ezt. Az iskoláknak nagyon nagy szerepük van abban, hogy tudunk egymásról, rendszeresen találkozunk, tudjuk, kihez kell fordulnunk, ha bármire szükségünk van.
Az egység iránti elköteleződés szép példája a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap is.
Ezt szintén 2009-ben hozta létre a Generális Konvent elnöksége azzal a megfontolással, hogy támogatást nyújtson a határon túli kis intézményeknek. Sokat vajúdtunk azon, hogyan működjön, így bátran mondhatom, hogy a saját gyermekemnek is érzem. A pedagógusok és a diákok gyűjtéséből évről évre nagyobb összeg folyik be, már meghaladja a húszmillió forintot is. Már Magyarországon is kezd kultúrája lenni az adománygyűjtésnek, és talán ez az Oktatási Alap legfontosabb eleme: évről évre szociális tanulási folyamatot viszünk véghez.
Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja idei első számában is.