Bevezetik a tantermen kívüli digitális munkarendet

A magyar kormány döntése értelmében március 16-tól, hétfőtől bevezetik a tantermen kívüli digitális oktatást, ami a református oktatási intézményeket is érinti. A Zsinati Oktatási Iroda néhány módszertani útmutatást tett közzé és kéri a tanárokat, hogy tervezzék meg következő heteiket.

Március 16-tól a tanulók nem látogathatják az iskolát, de a tanárok az intézményben és otthoni környezetben is végezhetik munkájukat, az iskolák vezetői ugyanis folyamatosan gondoskodnak ügyeletről a veszélyhelyzet idején. A református oktatási intézmények dolgozói digitális módon juttatják el a tananyagot a diákokhoz és gondoskodnak a tanulók önálló tanulási folyamatáról.

Üres tanterem

Fotó: Kapás Csilla

„Az elkövetkezendő időszakban kieső tanórákat kifizetjük mind a munkavállalók, mind a megbízottak, mind a lelkipásztorok számára. Ennek azonban feltétele a tanulókkal történő foglalkozás a digitális térben″ – fogalmazott közleményében Papp Kornél. A Zsinati Oktatási Iroda vezetője hangsúlyozta: folyamatosan tájékoztatást adnnak a teendőkről.

A tanuláshoz való jog érvényesítése érdekében azt kérik a pedagógusoktól, hogy lehetőségeikhez mérten az infokommunikációs eszközök használatával, távolról, online adjanak tájékoztatást a tanulóknak, támogassák őket a tanulásban, jelöljék meg a feldolgozandó tananyagrészeket és határozzák meg a számonkérés vagy a beszámolás módját.

A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben is tovább kell működtetni az oktatási rendszert, a tanulóknak biztosítani kell a tanulási lehetőséget. Az iskoláknak és a pedagógusoknak alkalmazkodniuk kell a kialakult helyzethez. Az alábbiakban az iskolák és a pedagógusok számára megfogalmazott javaslatokat ismertetjük.

Kapcsolattartás a pedagógusok és a tanulók között, a feladatok kiadása

Kérjük, hogy az iskolák gondolják át, állítsák össze a következő hetek tantárgyi tematikáját, jelöljék meg a feldolgozandó tananyagokat, az adott tantárgy tankönyvi fejezeteit, mely feladatokat kell a munkafüzetből, a feladatgyűjteményből megoldani, milyen kutatást, beszámolót kell elkészíteni. Készüljenek fel arra, hogy ezeket az információkat a szülők számára is hozzáférhetővé tegyék elektronikusan (például az iskola honlapján, az e-Kréta felületen, e-mailben kiküldve) vagy papíron.

A tanulók számára fontos információforrás a tankönyv, kérjük, hogy ha ez bármely tanulónak hiányzik, biztosítsák ezeket az érintettek számára az iskolai könyvtárból. A tankönyvek jelentős része letölthető PDF változatban a tankonyvkatalogus.hu weboldalról.

Kérjük, hogy egyúttal tájékoztassák a tanulókat arról, hogyan kommunikálhatnak az egyes pedagógusokkal (például a pedagógusok e-mail címének, más online elérhetőségeik megadásával, az oktatásban használt online felületek megjelölésével). Kérjük, ellenőrizzék, hogy az egyes osztályokban, illetve tanulóközösségekben működnek-e, és valamennyi érintett tanulót, illetve szülőt vagy gondviselőt elérik-e az e-mailes vagy egyéb online kapcsolattartási formák.

Digitális oktatási tartalmak hozzáférhetősége

Javasoljuk, hogy a pedagógusok – amennyiben ennek módszertani gyakorlata az adott tanulóközösségben már kipróbált – jelöljék meg azokat az interneten elérhető információforrásokat, amelyeken a tanulók a tanulást támogató segédanyagokat, vagy magát a tananyagot elérhetik.

A következő információforrásokat javasoljuk használni:

  • Sulinet Tudásbázis: tematikusan tartalmazza az oktatásban használható digitális tananyagokat,
  • Sulinet Junior: itt a kisebbeknek készült digitális tartalmak, tananyagok, játékok érhetők el,
  • Nemzeti Köznevelési Portál: számos letölthető tankönyv és a tananyag feldolgozását támogató digitális tananyagok, tesztek, feladatsorok érhetők el itt, elsősorban az önálló ismeretszerzést támogatja,
  • Az M5 oktatási-kulturális csatorna oktatási tartalmai a Nemzeti Audiovizuális Archívumban,
  • Videotorium,
  • Magyar Elektronikus Könyvtár: szépirodalmi művek mellett különböző tudományágak szakkönyveihez is hozzáférést biztosít,
  • Nemzeti Filmarchívum: elsősorban magyar filmeket, filmrészleteket érhetnek el a tanulók, amelyek elsősorban a magyar irodalom és a történelem tantárgyak tananyagának elsajátítását támogatják,
  • Virtuális kiállítások, virtuális gyűjtemények: sok múzeum és gyűjtemény honlapján elérhető a kulturális intézmény által gondozott műkincsállomány digitalizált változata,
  • Az e-Palatábla Alapítvány honlapján a matematika tantárgyhoz találnak az érettségire készülők és az általános iskolások is önállóan feldolgozható tananyagot,
  • A Mozaik Kiadó (mozaWeb honlapját a kiadó tájékoztatója alapján ingyenes regisztrációt követően használhatják a tanulók az otthoni tanulás megkönnyítésére,
  • Wordwall: a pedagógusok a saját tanulóiknak készíthetnek oktatási segédanyagokat – szórakoztató kvízeket, párosítókat, szójátékokat,
  • Okosdoboz: a tananyag megértését, gyakorlását támogató grafikus feladatsorok, képességfejlesztő játékok érhetők el,
  • Videotantár: tantárgyak és évfolyamok szerint csoportosítva érhetők el a tananyagot feldolgozó videók.
Digitális oktatás

Fotó: Kapás Csilla

Távoktatást, kollaborációt támogató eszközök

Az iskolák, a pedagógusok és a tanulók számára több, a kollaborációt és a távoktatást támogató eszköz is hozzáférhető.

Kiemelten ajánljuk a legtöbb intézményben már használt Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert (KRÉTA), mely az adminisztrációs funkciókon túl a házi feladatok kiosztását és ellenőrzését, kérdőívek készítését is támogatja (akár a KRÉTA honlapján, akár a mobilapplikációban):

  • online kommunikációs fórumot biztosít a pedagógus-tanuló, pedagógus-pedagógus és tanuló-tanuló – egyéni vagy csoportos – kommunikációra (e-Ügyintézés Üzenetek funkciója; az üzenetekhez csatolhatók tananyagok, multimédiás anyagok),
  • online tesztek, feladatsorok és dolgozatok készítésére ad lehetőséget az e-Ügyintézés Kérdőívek funkciójával.

A KRÉTA mellett ajánljuk a következő szolgáltatásokat is:

  • Az Up2University – Digitális Oktató Környezet (moodle.niif.hu) egy fájlmegosztást, közös szövegszerkesztést, videómegosztást támogató rendszer.
  • A Tisztaszoftver program keretében minden magyarországi pedagógus és tanuló térítésmentes hozzáférést kaphat a Microsoft Office 365 ProPlus verziójához, amely magában foglalja a Microsoft Teams online kollaborációt, csoportmunkát, csevegést, video- és fájlmegosztást támogató rendszerét, tehát az irodai szoftverek mellett ezt is térítésmentesen használhatják.

Az oktatási intézmények az Avaya Spaces szolgáltatást vagy a LogMeIn által felajánlott ingyenes szolgáltatást igénybe véve tarthatnak online értekezletet, illetve használhatják ezeket az eszközöket is tanulói csoportok távoktatására.

A tanulási folyamat nyomon követése

Javasoljuk az iskoláknak, hogy motiválják a tanulókat rendszeres beszámoltatással – és főleg az önértékelés, önellenőrzés érdekében – online feladatokkal. A beszámoltatás módja lehet például beadandó dolgozat, prezentáció vagy videós beszámoló.

Emellett természetesen a tanulási folyamat nyomon követésére alkalmasak a különböző online tesztek, fórumok, amelyekben lehetőség van egyúttal a feladatmegoldást orientálni, a tanulók együttműködését elősegíteni.

Ha nincs otthon számítógép vagy internetkapcsolat

Azok a tanulók és pedagógusok, akiknek nem áll rendelkezésére otthoni számítógép vagy internetkapcsolat, – a helyi lehetőségeket is figyelembe véve – az iskolákban a számítógépteremben, a helyi könyvtárban vagy a Digitális Jólét Pontokon használhatják az informatikai eszközöket, tanulhatnak vagy elkészíthetik anyagaikat. Ezen esetben érdemes időbeosztást készíteni, hogy egyszerre minél kevesebben tartózkodjanak egyazon térben.