Díszdoktorrá avatták Buzogány Dezsőt

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem november 30-án, a magyar tudomány ünnepén választotta díszdoktorává Buzogány Dezső református lelkipásztort, kolozsvári egyetemi tanárt.

A református lelkész a romániai magyar és a magyarországi egyházi, tudományos közélet tevékeny résztvevője. Integratív személyiségével, kezdeményezőkészségével számos tudományos és közéleti pályázat eredményes szervezője és lebonyolítója.

Egyháztörténészeti kutatásaiban kitüntetett helyet foglal el a protestantizmus első évszázadai iránti figyelem. Az elmúlt tíz év munkásságának kiemelkedő művei Kálvin Institutiojának és a II. Helvét Hitvallásnak modern magyar nyelvre fordítása.

kép

Az egyetemi professzor megszervezte és irányítja a Pokoly Józsefről elnevezett egyháztörténet-kutató intézetet. Elindított, szerkeszt és másokkal együtt ír három kiadvány-sorozatot, amelyekben több mint harminc könyve jelent meg.

Buzogány Dezső kutató, szervező, szerkesztő, iskolateremtő és utánpótlás-nevelő munkásságáért, a magyar református egyháztörténet kiváló és úttörő műveléséért 2010-ben Károli Gáspár-díjat kapott, a Doktorok Kollégiuma aranygyűrűjével kitüntetett teológus tagja.

forrás: ttre.hu