„Egy nyelvet beszélünk!”

„A nyelv hatalma titokzatosan érvényesül. Hiszen mi használjuk a nyelvet, mi alakítjuk, mi tartjuk életben. Ha mi holnaptól elnémulnánk, a nyelv meghalna – és mégis erősebb nálunk. És nem olyan, mint a természet: annak is van hatalma fölöttünk, csakhogy annak a működése tőlünk független. A hurrikán akkor is lecsap, ha nincs ott senki, és a hőség, a fagy tőlünk függetlenül is bekövetkezik. A nyelv azonban mi vagyunk: saját magunk fölött van tehát hatalmunk? Igen” – fejtegeti Nádasdy Ádám nyelvész, író Hordtam az irhámat című könyvében. A nyelv mi vagyunk – állítja a szakember, és felmerül a kérdés: ha fontos nekünk Isten, ő hol, hogyan mutatkozik meg a szóhasználatunkban? A többi között erre a kérdésre keresi a választ a teolingvisztika tudománya.

– A nyelvészet területén ismert fogalom a szociolingvisztika, amely a társdalmilag tagolt nyelvhasználatot kutatja, vagy a pszicholingvisztika, amely az emberi tudat és a nyelv összefüggéseit tanulmányozza. Ezekhez hasonló, csak még kevésbé ismert fogalom a teolingvisztika, amely az Istenhez kapcsolódó nyelvhasználatot vizsgálja – tisztázza Szilágyi-Kósa Anikó. A budapesti intézményben alig két éve kezdték el intenzíven vizsgálni e tudományterületet, amikor a német nyelv és irodalom tanszéken működő alkalmazott nyelvészeti kutatócsoport kutatási témát keresett magának. Ezt megelőzően Magyarországon igen kevesen elemezték ezt a terrénumot, annak ellenére, hogy a teolingvisztikához mindegyikőnknek van kapcsolódása, például a mindennapokban használt, valláshoz kötődő szókapcsolataink révén. – Abban kezdettől biztosak voltunk, hogy az alkalmazott nyelvészet részeként volna a leghelyesebb elhelyezni e tudományterületet, hiszen a nyelvi eredetű problémákat, a nyelvhasználat által megoldható konfliktusokat elemzi. Nem gondoljuk, hogy a teológiai szövegekre sajátos grammatika lenne jellemző, vagy a valláshoz kötődő beszéd bármilyen alapvonásában különbözne az egyéb beszédektől. Pusztán annyiról van szó, hogy a nyelvet Istennel kapcsolatban más kontextusban, más célokra és más igénnyel használjuk, mint egyéb alkalmakkor, és ezt a jelenséget érdemes tudományosan, minél több oldalról megvizsgálni. Ha belegondolunk, a teológusok alapvető munkaeszköze a nyelv, és legfőbb forrásuk, a Szentírás nyelvi produktum. És míg a teológusok célja közelebb vinni Istenhez az embert, a nyelvészek inkább arra törekszenek, hogy e közelítés nyelvi eszközeit megragadják – részletezi Szilágyi-Kósa Anikó.

Mi jut eszébe egy hívő embernek ma a vallásos szövegekről? Például az, hogy sok van belőlük; a Biblia maga hosszú olvasmány, az egyéb vallási témájú könyveknek pedig se szeri, se száma. Felmerülhet bennünk az is, hogy ezek a szövegek régről valók, ennélfogva néha nehezen értelmezhetők, alaposan oda kell rájuk figyelni. Ugyanebből következik valamiféle ismerősség: vannak olyan kifejezések, szófordulatok, nyelvi formák, amelyekkel talán nem is találkozunk a mindennapokban máshol, csak énekeinkben vagy a Szentírásban. A szakmabeli megerősíti mindezt. – Amilyen tempóban változnak ma Európában a nyelvek, akár évtizedenként újra lehetne fordítani a Bibliát, de ez nyilván nem célja senkinek, és nem is hiszem, hogy szükséges volna, hiszen annak nem kell a legmodernebb nyelvhasználathoz igazodnia. Emiatt viszont a Bibliát forgató, templomba járó emberek több archaikus szöveggel találkoznak, mint mások. De ne felejtsük el: egy istentiszteleten a felolvasott Ige mellett elhangzik magyarázat is, ez „maira fordítja” az idézet tartalmát – teszi hozzá.

Mivel felekezetenként változnak a gyakran használt szavak, kifejezések, köszönésmódok, nyelvhasználatunkkal elárulhatjuk hovatartozásunkat is – már abból következtetéseket vonhatunk le, hogy valaki a keresztény vagy a keresztyén szót választja. – Nemrég jelen voltam egy nagyobb társaságban: csak egykét szóval mutatkoztak be egymásnak a tagok, de már az érkezés előtt jelezték, hogy lesz köztünk egy református lelkész. Hosszan beszélgettünk, de mikor azt a kifejezést használta egy férfi, hogy „ujjongott a lelkem”, tudtam, csak ő lehet a lelkész – idézi fel Anikó. Mint a példa megmutatja, a nyelv árulkodó lehet, de abban is segíthet, hogy magunkhoz közelebb kerüljünk. Önismeretre tehetünk szert, ha megvizsgáljuk, milyen szavakat választunk egy-egy helyzetben, miképp fogalmazunk, ha indulatosak, szomorúak vagy boldogok vagyunk. Segíthet az is, ha az Istenhez kötődő kommunikációnkat, néma vagy kimondott imáinkat, a bennünk kavargó kérdéseket a szavak szintjén is megvizsgáljuk. Jobban megismerhetjük ezáltal magunkat, az Úrhoz fűződő viszonyunkat, sőt a gyökereinket is. – Szerintem a teolingvisztika egyik célja, hogy tudatosítsa az emberekben: az európai kultúrát mélyen átszövi a keresztény-keresztyén szóhasználat. Nyelveken átívelő tapasztalat, hogy sok kifejezésünk közös tőről fakad, eredetileg minden nyelvben az istenhithez kapcsolódik. Ma is rengeteg bibleizmus él a nyelvben, vagyis számos olyan állandósult szókapcsolatot használunk, amely eredetileg Isten Igéjéhez kötődik – ilyen például, hogy valakinek valami szálka a szemében – mondja a szakember. Közös múltunkhoz és egymáshoz kapcsolódási pontot adnak egyházi énekeink is: van olyan dal, amelyet Németországban énekelnek az evangélikusok és a katolikusok is, de más európai országokban egyéb felekezetek hívei is. Mi, reformátusok Európa-szerte elő-elővesszük Luther énekeit, de olykor egy nyelven belül is több fordítást használnak párhuzamosan. A helynévadás kérdése is érdekes, és ezer szálon kötődik a valláshoz, elég csak a szentekről elnevezett településekre gondolni. Ilyeneket nemcsak Magyarországon, de Európa sok országában találunk, hiszen az emberek ugyanahhoz a forráshoz nyúltak vissza, amikor elnevezték az otthonukat. Mégis, ha valaki azt mondja, Alsószentmártonból származik, nem kérdés, melyik országból való. Szinte minden nyelvben jelen vannak továbbá azok a teológiai töltésű szavak is, amelyeket mára sokszor nem (csak) a vallással kapcsolatos kontextusban használjuk. Ezt is példázza Szilágyi-Kósa Anikó egy történettel: a metrón látott egy plakátot ezzel a felirattal: „a vásárlás templomai”, mellette régi budapesti nagyáruházak fotóit mutatták. – Mindez arra utal, hogy van egy ősszöveg, és azt, illetve annak metaforikus átértelmezéseit feldolgozva sok-sok minden megismerhető, levezethető volna az európai nyelvekben – összegzi a szakember.

Nagy munkát végzett a Károli csapata a teolingvisztika figyelemmel követésében az elmúlt két évben: nem csak bemutatták e szakterületet kollégáiknak, nemzetközi konferenciát is szerveztek, illetve annak anyagából két nyelven publikációkat készítettek elő. Egyik idehaza jelenik meg, M. Pintér Tibor szerkesztésében az Alkalmazott Nyelvtudomány című folyóirat különszámaként, a másik, idegen nyelvű kiadványt pedig Németországban publikálják majd a Teolingvisztika című könyvsorozat önálló köteteként, Szatzker Szilvia és Szilágyi-Kósa Anikó szerkesztésében. – Amikor elkezdtük ezt a témát kutatni és konferenciát hirdettünk, hamar világossá vált, hogy sok szakmabelit várhatunk, mert szép számmal vannak, akik szintén hasonló vizsgálódást folytatnak. Egy előadónk, Molnár Cecília Sarolta például azt kutatja, milyen kérdőmondatba öltöztetik a bibliafordítók a jézusi kérdéseket, vagyis mit és hogyan kérdez az, aki mindent tud. Egy német professzor arról beszélt, hogy a magányos, beszélt nyelvi műfajú imától az írott szövegeken át az egyházi énekekig van-e valamilyen közös vonulata a teológiai témájú szövegek szerkesztésének. Más Ferenc pápa megnyilatkozásait, azok sajátosságait elemezte, a konferencián ugyanis a katolikus, evangélikus, zsidó és muszlim hithez kötődő nyelvi-nyelvhasználati kérdések is előkerültek. Lényegesnek ítéljük a nyitottságot, hiszen végső soron egy nyelvet beszélünk, ugyanahhoz az Istenhez szeretnénk utat találni.