Végzős diákok részvételével hangoskönyv készült Németh László Égető Eszter című regényéből a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. Az iskola így emlékezik meg egykori tanára születésének 125. évfordulójáról. A ballagó tanulók búcsúajándékáról, az ötlettől a megvalósításig tartó folyamatról kérdeztük a gimnázium igazgatóhelyettesét és egy tanulót.
Az Égető Eszter című regény Németh László hódmezővásárhelyi élményeiből, helyi emberek alakját alapul véve született meg. Az író születésének 125. évfordulója alkalmából készített hangoskönyv megvalósításáról beszélgettünk Kádárné Zsoldos Edit igazgatóhelyettessel, az iskola könyvtárának vezetőjével és Miksu Péter István tizenkettedik évfolyamos tanulóval.
Németh László a második világháborút követően 1948-ig tanított a hódmezővásárhelyi iskolában
– Tavaly Németh László halálának évfordulója alkalmából szerveztünk Hódmezővásárhelyen emlékkonferenciát. Az eseményhez minden, a nevét viselő vagy az örökségét gondozó városi intézet csatlakozott. Már akkor felvetette iskolaügyi gondnokunk, Grezsa Ferenc, hogy idén, az író születésének 125. évfordulóján különleges módon állítsunk emléket ennek a szép jubileumnak. A hangoskönyv készítése a diákok bevonásával az én ötletem volt és az irodalom munkaközösség támogatott ebben. Az ötlet megvolt, és találtunk a megvalósításához kollégákat, diákokat, akik önként jelentkeztek olvasónak. A kezdeményezés levezényléséhez megkértük Prikler Ágnes magyar szakos tanárt, hogy koordinálja a résztvevőket és a teendőket – idézte fel az elképzelést Kádárné Zsoldos Edit.
Az iskolában kiállnak a jó ötletek mellett, támogatják egymást a tanárok és diákok
A felolvasásban nyolcvan végzős diák vett részt, közülük Miksu Péter István számolt be az élményeiről. – Amikor a magyartanárnőnk megkérdezte, hogy segítenénk-e, az osztályunk és a végzős tanulók többsége jelentkezett a feladatra, hogy megvalósulhasson a hangoskönyv. A felolvasásra önkéntes alapon lehetett jelentkezni. Én nagyjából húsz percet olvastam, de volt, aki tízet. Ez attól függött, hogy éppen mennyi időnk volt rá. Bár nem volt benne tapasztalatunk, de a legjobb tudásunk szerint végeztük el ezt a feladatot – idézte fel a diák a történetet.
Kádárné Zsoldos Edit hozzáfűzte, hogy nem kellett nógatni a tanulókat, hanem jöttek maguktól, sorban álltak a könyvtárnál. – A technikai része úgy nézett ki, hogy az iskola könyvtárában berendeztünk egy kis stúdiót, vettünk egy mikrofont, amivel jó minőségben tudunk hangot rögzíteni. A felolvasás hosszú hetekig tartott, Prikler Ágnes tanárnő elkészítette a beosztást, hogy ki mikor olvas, nyolcvan gyereknél ez nem volt egyszerű, de megoldottuk. Az utómunkálatok két hétig tartottak. A több mint negyvenórás nyersanyagot Dudás Róbert technikus vágta meg. Amikor még a felolvasások vége felé jártunk, megkezdődött a vágás. A több mint hatszáz oldalas regény felvett hanganyaga több mint negyven órát tett ki, amiből csaknem harminc órában készült el a hangoskönyv. Hálásak vagyunk neki is ezért a vállalásért – mondta az igazgatóhelyettes.
A végzős Miksu Péter elmondása szerint szeret részt venni az iskolai közösség életében, amihez csak tud, csatlakozik. Korábban diákönkormányzati elnök volt, így a hangoskönyv-felolvasásban is szívesen közreműködött. A fiatal különleges élménynek mondta visszahallgatni a saját hangját. – Felolvasás közben volt rajtunk fejhallgató, minden diáktársam eleinte szokatlannak tartotta, de hamar hozzászoktunk – jegyezte meg. Amikor arról érdeklődtünk, hogy mennyire tudták beleélni magukat a regény hangulatába olvasás közben, a tanuló úgy fogalmazott, hogy vannak, akik tehetségesebbek a színészkedésben, jobban ráéreztek az olvasottak átadásához, de a színjátszás nem volt elvárás, változó volt, hogy ki mennyire élte bele magát.
Arról is megkérdeztük Miksu Pétert, hogy Németh László munkássága mennyire áll közel hozzá. Elmondta, hogy az író az egyik szóbeli irodalomtétele, ezért kötelessége ismerni a műveit, amelyek a tanagyag részét képezik az iskolájában. – Irodalomórán elemeztünk Németh László-műveket. Olvastam az Égető Esztert is. Ezek alapján istenfélő és hívő embernek tartom őt, legalábbis az általa megalkotott szereplőkön ez látszódik – fejtette ki.
A hangoskönv nemcsak egy megvalósított feladat volt a diákok részéről, hanem nyomot hagynak, Németh László emlékezetét ők a hangjukkal ápolják
Kádárné Zsoldos Edit kifejtette, hogy jellemző az összefogás az iskolára egy ötlet, emlékév szervezése és megvalósítása kapcsán, kiállnak a jó ötletek mellett. Összefognak a tanárok a diákokkal és azok szüleivel, támogatják egymást. A múlt heti Bethlen-esten is együtt alkottak, Németh Lászlóról is megemlékeztek. A szaktanárok mindig odafigyeléssel készítik fel a tanulókat a különböző programokra, versenyekre. Az igazgatóhelyettes kitért arra is, hogy az iskola egykori tanulóival is élő kapcsolatot ápolnak. Az öregdiákok közül is sokan gratuláltak a szép megemlékezésért.
– Örülök, hogy a diákokkal sikerült összehoznunk a hangoskönyvet. Ez nemcsak egy megvalósított feladat volt a részükről, hanem nyomot hagynak, Németh László emlékezetét ők a hangjukkal ápolják. Az író a Bethlen egykori tanára volt, máig éltetjük a munkásságát, az örökségét. Az egész iskolai közösség hálás a gyerekeknek és a kollégáknak, akik részt vettek a hangoskönyv elkészítésében. Bár a diákjaink az érettségi után kirepülnek, de az alkotásuk megmarad – tette hozzá Kádárné Zsoldos Edit igazgatóhelyettes.
Százhuszonöt évvel ezelőtt született Németh László (1901–1975) író, műfordító, a XX. századi magyar prózairodalom egyik legkiemelkedőbb szerzője. Az író egykor a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban tanított, a második világháborút követően 1948-ig. 1957-ben a gimnázium könyvtárának gyarapítására ajánlotta fel Kossuth-díjának összegét. Németh László hódmezővásárhelyi élményeiből, a helyi lakosok alakját alapul véve született meg Égető Eszter című regénye, amelyet az évforduló alkalmából hangoskönyv formában jelentett meg az intézmény. Nyolcvan végzős diák olvasta fel a regényt, búcsúajándékként iskolájuknak. A hangfelvétel már elérhető a hódmezővásárhelyi intézmény honlapján és közösségimédia-felületein.