Hívogat a Károli

A karácsony a nagycsalád találkozásának ideje is, amikor a családtagok életét érintő legfontosabb, így a pályaválasztás előtt álló fiatalok jövőjével, továbbtanulásával kapcsolatos kérdések is szóba kerülnek. Ovasóinknak e fontos döntését szeretnénk segíteni azzal, hogy az intézmény igazgatását koordináló Bohátka Gergely főtitkár segítségével a Károli Gáspár Református Egyetem képzési kínálatában barangolunk kicsit.

A HVG novemberi, Diploma című különszámában megjelent kimutatás szerint a Károli Gáspár Református Egyetemen folyik az ország harmadik legerősebb jogi képzése.

Ezt bizonyítja a folyamatosan növekvő hallgatói létszám is. Partnereink és a felsőoktatási szakmai szervezetek szerint jogi karunkon a munkaerőpiaci elhelyezkedést kiemelten sikeressé tevő gyakorlatorientált képzést folytatunk. A kar karrierirodáján négy munkatárs segíti a végzős hallgatók elhelyezkedését és pályakövetését, továbbá – kétszáz intézményt felölelő munkaadói partnerhálózatunk közreműködésével – a szakmai gyakorlatok szervezését. A jogászképzés mellett meg kell említeni a méltán népszerű jogi asszisztens felsőfokú szakképzésünket, ahol az idén beiratkozottak száma 2009-hez képest az ötszörösére nőtt. Újonnan induló szakirányú továbbképzéseinken – külügyi szaktanácsadó, infokommunikációs szakjogász, felsőoktatási igazgatási szakember, jogi szakokleveles lelkész – az adott szakterület elismert képviselői oktatnak. A – bentlakásos lehetőséget is biztosító – Bocskai István Szakkollégiumunk a tehetséges, tanulni vágyó hallgatókat segíti. Ide a felvétel a hallgatók tanulmányi eredményei és szakmai felkészültsége alapján pályázat útján történik. A kar kutatóműhelyei a büntetőjog, az európai és nemzetközi jog, az infokommunikációs és hálózatos ágazatok joga, az alkotmánybíráskodás és a bírói jogalkalmazás, a kereskedelmi és pénzügyi jog, a munka- és szociális jog, valamint a közjog területén várják az elmélyülni vágyó hallgatókat. A tehetséggondozás részeként a tanárok munkáját segítő demonstrátori tevékenységre is lehetőséget biztosítanak a kar tanszékei az arra rátermetteknek. A pozíciót a hallgatók pályázat útján tölthetik be.

A bölcsészkar szintén kitűnő eredményt ért el a HVG rangsorában, ráadásul új doktori iskolát és szakokat indít 2012 szeptemberében.

Óriási eredmény, hogy a HVG különszámának a százhatvanhét egyetemi és főiskolai kart értékelő abszolút rangsorában bölcsészkarunk az ötödik helyet szerezte meg. A kar a belváros szívében, a kulturálisan pezsgő Palotanegyedben, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szomszédságában működik. A jelentkezők körében különösen kedvelt a pszichológia, a kommunikáció és médiatudomány, valamint a keleti nyelvek és kultúrák szak. Jövő szeptemberben a Hadtörténeti Intézettel közösen létesített Történelemtudományi Doktori Iskola mellett elindul a szociológia alapszak és a német diszciplináris mesterszak. Emellett 2012-től a közegyházi intézmények számára a pedagógiai szakmai szolgáltatást is a Károli fogja nyújtani.

A Károli-egyetem legrégibb múltra visszatekintő részében nemzetközi mércével mérve is rendkívül magas színvonalon folyik az oktatás.

A 156 évvel ezelőtt alapított fővárosi teológia jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karaként működik. A lelkészképzést folytató intézménynek kiemelkedően erős a tudományos háttere: igen magas a professzorok száma, és minden oktató rendelkezik tudományos fokozattal. Külön említést érdemel a kar doktori iskolája, amelynek nemzetközi elismertsége nemcsak tagjai nemzetközi ismertségéből adódik, de a fokozatszerzésre jelentkező külföldiek száma is ezt bizonyítja.

A lelkészképzés mellett a Károli nagykőrösi székhelyű Tanítóképző Főiskolai Kara is fontos szerepet játszik a református egyház társadalmi küldetését segítő szakemberek képzésében.

Nagykőrös diakónusok, kántorok, szociális munkások, óvodapedagógusok és tanítók ezreit indította el a pályájukon az elmúlt húsz esztendőben határon innen és túl. A főiskola elhivatott oktatói személyes kapcsolatot ápolnak hallgatóikkal, így a karon a közösségi lelkület, a családias jelleg a meghatározó. Újdonság, hogy a jövő tanévtől több kihelyezett képzés is indul Budapesten, így alapképzés szociális munkás szakon, ifjúságsegítő felsőfokú szakképzés és német nyelvű babysitter szakirányú továbbképzés.

Mit ér egy diploma nyelvtudás nélkül? Milyen nyelveket tanulhatnak a Károli-egyetem hallgatói tanulmányaik során?

Idegen Nyelvi Lektorátusunk angol, német, francia, olasz, spanyol, orosz és norvég nyelvórái mellett a Néderlandisztika és a Japanológia Tanszék is szervez nyelvi kurzusokat. A képzés mind a négy karon ingyenes. A lektorátus egyúttal nyelvvizsgaközpontként is működik, ahol hallgatóink a jelenlegi piaci árnál jutányosabb áron tudnak felkészülni és vizsgázni. A szakmai elmélyülés mellett az idegennyelv-tudást fejleszthetik a külföldi ösztöndíjak is. Egyetemünk kiterjedt és folyamatosan bővülő nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően az ösztöndíjas kiutazó hallgatók száma évről évre emelkedik. Jelenleg egy amerikai, három japán és hatvannégy európai uniós felsőoktatási intézménybe küldünk hallgatókat, oktatókat. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a külföldi részképzésre jelentkező diákok ösztöndíjigényeit minél szélesebb körben kielégítsük.

A gazdasági válság a családi költségvetéseket is rendkívül megterheli. A továbbtanulás költségeinek mérsékléséhez miként tud hozzájárulni az egyetem?

Például úgy, hogy intézményünk a jogszabály által megengedett maximális összeget fordítja tanulmányi ösztöndíjakra. De 2012-től ezt a célt hivatott betölteni a tehetséges középiskolai diákokat támogató Károli-ösztöndíjprogramunk is. Erre a református középiskolák olyan tehetséges diákjai pályázhatnak, akik elindultak vagy helyezést értek el az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV), és vállalják, hogy első helyen egyetemünket jelölik meg a felvételi eljárás során. A diákot felkészítő tanár munkáját szintén honoráljuk.

Az Országgyűlés jelenleg is tárgyalja a felsőoktatásról szóló törvény tervezetét, amely jelentősen átalakítja a felsőoktatási képzés finanszírozási feltételeit. Milyen költségtérítéssel kell számolniuk a Károli esetében a felvételizőknek?

2012 szeptemberétől – a törvénytervezet szerint – az alap és az egységes, osztatlan képzésben három finanszírozási formát vezetnek be: állami ösztöndíjas, állami részösztöndíjas és önköltséges kategóriában lehet majd továbbtanulni. A tanulók a képzési költségekről legkésőbb 2012. január 31-én tájékozódhatnak a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítésében.

Miként jelenik meg a képzésben és az intézményi hétköznapokban, hogy a Károli egy református egyetem?

A tanrendben számos, a református örökséghez, szellemiséghez illeszkedő tárgy szerepel. Így a hallgatók foglalkozhatnak többek között a protestantizmus és a művelődéstörténet, a vallás és a jog, a spiritualitás és a kommunikáció kapcsolatával, de egyházismerettel vagy éppen a misztikával is. A közelmúltban több új közösségerősítő kezdeményezés is elindult az egyetemünkön. Ilyen például az úgynevezett tréninghét, amikor tanórák helyett alternatív közösségépítő programokon vesznek részt a hallgatók. Ilyenkor a teológushallgatók bibliaórákat és „lelki tízóraikat” szerveznek diáktársaiknak. Az Egyetemi Lelkészség hetente áhítatra hívja a hallgatókat, a tanévet pedig istentisztelettel nyitjuk és zárjuk.

Az egyetemet fenntartó református egyház más intézményeivel, szervezeteivel milyen kapcsolatokat ápolnak?

A református egyházzal számos területen együttműködünk: aktívan részt veszünk az egyház legfontosabb rendezvényein, így a Református Zenei Fesztiválon vagy a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón, közös konferenciákat, könyvbemutatókat és tudományos műhelyeket szervezünk. Szoros kapcsolatban állunk például a Magyar Református Szeretetszolgálattal, a Zsinati Ifjúsági Irodával és a Zsinati Kommunikációs Szolgálattal is. Az egyetem református identitásának megerősítése érdekében szeretnénk egyre intenzívebb kapcsolatot kiépíteni a református középiskolákkal, gyülekezetekkel. Az előbbi egyik módja a már említett Károli-ösztöndíj, de ezért járják oktatóink rendszeresen az egyházi középiskolákat, és népszerűsítik tanulóik között egyetemünket. Az őszi tréninghéten hallgatóink és oktatóink egész napos látogatást tettek három református gimnáziumban, amelyek futballcsapatait másnap Budapesten köszöntöttük egyetemi sportnapunkon, ahonnét a cívisváros csapata vihette haza a vándorkupát. Hiányosságként éljük meg ugyanakkor, hogy a lelkészek és gyülekezeti ifjúsági körök többségéhez egyelőre még nem sikerült eljutnunk. Ez volna a 2012-es esztendő egyik legfontosabb tennivalója.

PR

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2011. december 25-i, karácsonyi számában

 

A Károli letölthető felvételi tájékoztatója