Kapcsolatban Istennel: imádságra nevelés – kérdések, kihívások és lehetőségek címmel rendezték meg 2026. október 17-én az Országos Katechetikai Konferenciát a budapesti Ráday Házban. A rendezvény tapasztalatairól, a mai gyermekek elcsendesedésének kihívásairól, valamint a szakmai műhely előtt álló feladatokról Szászi Andreával, a Református Pedagógiai Intézet katechetikai igazgatóhelyettesével, református lelkipásztorral és hittanoktató-vallástanárral beszélgettünk.
Az idei konferencia fókuszában az imádság éve és az imádságra nevelés állt. Milyen főbb visszajelzések, reflexiók érkeztek a résztvevőktől?
Alapvetően minden évben ahhoz igazítjuk az Országos Katechetikai Konferenciát, ami a Magyarországi Református Egyházban az adott év fő témája. Mivel ez az esztendő az imádság éve, ezért ezt a rendezvényt is erre építettük fel már az év elejétől kezdve. A visszajelzések egy része ezt meg is erősíti: a kollégák nagyon szeretik, hogy mindig fókuszálunk valamire, emellett örülnek, hogy a program szorosan kapcsolódik ahhoz a fő irányhoz, amit az egyházunk az adott évben követ. A résztvevők rendkívül értékelik a találkozási lehetőséget és a szakmai fejlődést is. Sok visszacsatolás szól arról, hogy kifejezetten olyan szakmai tartalmakat várnak, amelyek továbbviszik őket a mindennapi munkájukban, és azonnal átültethetők a gyakorlatba. Ez a visszajelzéseknél abban is megjelenik, hogy a „negatív” észrevételek egy része sem a szakmai tartalomra vonatkozik, hanem arra, hogy a bőséges délutáni kínálatból a kollégák legszívesebben minden szekcióban részt vettek volna, de a keretek miatt csak kettőt választhattak.
A szekciókban kis csoportokban dolgozhattak a jelenlévők. Mely módszertani elemek iránt volt a legnagyobb az érdeklődés, és miért elengedhetetlen a gyakorlati megközelítés a mai hittanoktatásban?
A sok lehetőség közül a jelentkezők valóban a módszertan iránt érdeklődnek a leginkább. A konferencián összesen 205 fő vett részt. A délutáni sávban, az A és B szekciókban 11-11 lehetőség közül választhattak a jelenlévők. Ez nem 22 teljesen különálló témát jelentett, hanem összesen 16 feldolgozott területet, mivel a várhatóan legnagyobb érdeklődésre számot tartó előadásokat kétszer is meghirdettük. A szekciók a témához kapcsolódva több területet érintettek (elmélet és gyakorlat egyaránt). Ami a módszertant illeti: a gyakorlati megközelítés egy könnyen és gyorsan átültethető dolog. Jó, ha az elméletről is beszélünk, de azt általában azok választják, akik egy-egy témakört szeretnének pontosabban letisztázva látni. Ahol gyakorlati elemek kerültek terítékre – legyen szó kreatív imádságra nevelési ötletekről, imasétákról, specifikus pedagógiai módszertanokról vagy akár a szülők megszólításáról –, mind pozitív fogadtatásra találtak. A kiindulópont mindig az, hogy a résztvevők olyan anyagot szeretnének kapni, amit másnap vagy néhány nap múlva a saját csoportjaikban is alkalmazni tudnak.
Ingeráradatban élő gyermekek és fiatalok esetében hogyan lehet a csendet, a belső elcsendesedést és a személyes imádságot megszólítóvá tenni?
Valóban ingerekkel teli környezetben élünk: mi, felnőttek is, a gyerekek pedig már ebben a digitális valóságban és digitális gyermekkorban szocializálódnak. Sokféle eszköz és lehetőség van erre, de a mindent megelőző, kezdő lépés (ha lehet ilyet mondani), mindenképpen az, hogy meg kell velük éreztetni annak az élményét, hogy mit jelent csendben lenni. Pont azért, mert túl sok a külső inger, és ha ez hirtelen megszűnik, az először üres dolognak tűnhet a számukra. De ha felkeltjük a kíváncsiságukat, a csendben lévő megállás élménnyé válhat. Ezt a folyamatot három lépésre bontanám. Az első a kíváncsiság felkeltése és az ingerek lecsökkentése olyan szintre, ahol meg tudnak állni. A második lépés az, hogy elkezdjenek saját magukra és a belső világukra figyelni. Sokkal több ez, mint egy relaxációs szint, inkább rákészülő elcsendesedés. Végül a harmadik, legfontosabb lépés az Istenre figyelés: ez az a többlet, amit az imádságos lelkület hozzá tud tenni a mai nemzedék életéhez. Az imádság az Isten kegyelmes megszólítására adott válasz. Meg kell éreztetni velük, mit jelent megállni és csendben lenni. Ebben a csendben észrevehetik, mi van bennük, és mindezt imádságban Isten elé vihetik. Közben egy bibliai Ige vagy egy zsoltár segíthet nekik Istenre figyelni: nem úgy, mintha minden belső gondolat Isten közvetlen üzenete volna, hanem úgy, hogy az Ige fényében keresik, hogyan szólítja meg őket Isten, és hogyan formálja az életüket. Ahogy ebben otthonosabbá válnak, az Istenre figyelés egyre inkább az elcsendesedés kiindulópontja is lehet.
Szakértőként hogyan látja, melyek a Református Pedagógiai Intézet katechetikai műhelyének prioritásai a tanév hátralévő részében és az elkövetkezendő években?
Tudatosan arra figyelünk, ami éppen aktuális, fontos és hangsúlyos. Természetesen vannak állandó feladataink, mint a hittaneszközök fejlesztése, képzések tartása vagy a szakmai anyagok kidolgozása. Néhány éve bejött a hittanoktatói előmeneteli rendszer szakmai hátterének gondozása is, vagyis minden pedagógiai szakmai szolgáltatást mi végzünk el a református hittanoktatáshoz kapcsolódva. Ezekben mindig az aktuális hittanoktatási és valláspedagógiai-lélektani kihívásra koncentrálunk. A soron következő feladatok közül néhányat kiemelve: az elmúlt tanévben elkészült a 3. osztályos munkáltató tankönyv megújult változata, most pedig a 4. osztályos anyagon dolgozunk. Elkezdtünk egy középiskolai vizsgálatot is, ahol áttekintjük a 2012-ben elkezdett taneszközfejlesztés tapasztalatait. A gyermekek, a fiatalok, a körülöttünk lévő világ változik, az Isten Igéje nem. Ezért a változó világban kell felmutatnunk azt a biztos alapot, amelyet Isten kínál nekünk. Prioritás az alfa generáció megszólítása, a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek hittanoktatásának gyógypedagógiai támogatása, valamint a hittanoktatói előmeneteli rendszerhez kapcsolódó, új mentori program kiépítése. Mindez hatalmas felelősség, hiszen munkánk közvetlenül mintegy 160 ezer gyermeket és a teljes hittanoktatói, lelkipásztori közösséget érinti. Törekszünk arra, hogy a tevékenységünkkel mindazoknak a szolgatársaknak a munkáját támogassuk, akik a gyermekek, fiatalok között dolgoznak.
Ha egyetlen útravaló gondolatot kellene kiemelnie a konferencia üzenetéből a pedagógusoknak és a lelkészeknek, akkor mi lenne az?
Szánjunk tudatosan időt az imádságra, és figyeljünk arra az Istenre, aki Igéje és Lelke által megszólít, formál és megerősít bennünket. Az imádságos lelkület nem korhoz és nem is életkorhoz kötött, az XXI. században is elengedhetetlen helye és szerepe van. Összeköt Istennel, aki maga a forrás. Közösségre hív, valódi életet és erőt tud adni nekünk.