Február egyik verőfényes napján érkeztem meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) R épületének impozáns bejáratához. Az imateremben már várt, és barátságos mosollyal fogadott a mérnökmisszió lelkész házaspárja, Némethné Bodnár Márta és Németh Balázs. Szót ejtettünk a reményteli, felelősségteljes házasságról, érintettük a mérnökmissziót, és beszéltünk a REFORMula Challenge Innovációs Versenyről, amit március 5-én rendeztek a BME-n. Két olyan emberrel találtam szemben magam, akik tekintetükkel jelzik egymásnak, ki mikor adjon választ a kérdéseimre, szeretetteljes békés csenddel, türelemmel várják egymás válaszait, majd egészítik ki a másik mondatait.
Mennyire érzik próbatételnek, hogy ugyanazt a hivatást űzik házaspárként?
Márta: Óriási plusz számunkra, hogy együtt szolgálhatunk. Ezt sose versenyként éltem meg. Másként vagyunk jelen lelkészi munkában, mert más-más erősségeink vannak. Örülök, hogy Balázst megkérdezhetem, amikor igei szolgálatra készülök. De van olyan terület, amelyben ő kéri a tanácsomat. Ami közös: hitből végezzük szolgálatunkat, ez az alapja a hivatásunknak.
Balázs: Abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy a munkaversengés már csak azért sem alakulhat ki, mert más kérdésekre igyekszünk gondot fordítani, és így ki is egészítjük egymást. A 2009-es Csillagpont mindkettőnk számára meghatározó esemény volt, hiszen ott ismerkedtünk meg.
Némethné Bodnár Márta és Németh Balázs, a mérnökmisszió lelkészházaspárja
Hogyan tudták, hogy a másik az igazi?
M: Istentől kapott társai vagyunk egymásnak. Ez minden egyéni gondolaton túlmutat, ez a tudat biztos alapot ad számunkra, és tíz éve összetart. Úgy szoktam mondani: ez az igazi mély ragaszkodás.
B: Az esketési igénk a Rómaiakhoz írt levél ötödik fejezetének ötödik verse volt: „…a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” Ez az ige még a megismerkedésünk környékére nyúlik vissza. Reménységet sugároz, és az életünkben többször adott kapaszkodót.
M: A reménység nem szégyenít meg. Az Isten kegyelméből reménységünk van arra, hogy Isten még jobban eggyé formál bennünket.
Hogyan jelenik ez meg a mindennapokban?
B: Ha társként állít egymás mellé két embert Isten, akkor azokat az élethelyzeteket, amelyek adódnak, együtt kell megoldani, ez nem csak az egyik vagy csak a másik félnek a feladata. Azt igyekszünk átadni a fiataloknak, hogy a házasságnál kisebb célt ne tűzzenek ki maguk elé.
M: Szerintünk a jó házasság titka az egymásra szánt napi idő. Nyilván nagyon szeretjük a gyerekeinket, és elemi fontosságú a nevelésük, nagyon lényeges közös életfeladatunk, de mindeközben szem előtt kell tartanunk, hogy ne vesszünk el mint pár. Ha éppen valamilyen válságot, csüggedést élünk meg, nem szégyen segítséget kérni. Nem kell feltétlenül egyedül harcolni, nyugodtan kérhetünk segítséget más házaspároktól.
Balázs: „Számomra az az öröm és megerősítés, ha például egy Istenről korábban keveset tudó hallgató hitben előrébb jut, és a konfirmáció mellett dönt.”
Közös munkájuk, de inkább mondanám: szenvedélyük a mérnökmisszió. Hogyan találtak rá a közös feladatra?
B: Tréfásan szólva: a mérnökmisszió a negyedik gyermekünk. 2012-ben indult ennek története. Közös reggeli csendességek formájában kezdődött. Két felől is benne vagyok a mérnöki világban: egyrészt kutatóként, másrészt lelkészként. A műegyetem elvégzése után elkezdtem a doktori iskolát, ezzel párhuzamosan pedig a teológiát. Így ért össze, hogy az egyetememen belül szolgálhatok lelkészként. Általános iskolában még Forma-1-es mérnök szerettem volna lenni. Ezért kötöttem ki a műszaki egyetem közlekedésmérnöki karán, autógépész mérnökként. Menet közben aztán az Úristen rávezetett arra: nem csak ezzel szeretnék foglalkozni. Úgy éreztem, döntenem kell a mérnöki hivatás és a lelkészi pálya között. Vezérigém volt Mózes második könyvéből, amikor Isten népe megy a pusztában, és Mózes azt mondja: „Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!” (2 Móz 33,15). Végül Isten úgy vezetett, hogy nem kellett odahagynom egyik hivatásomat sem. Sőt megadta, hogy itt, az egyetememen lehetek lelkész, ami külön ajándék. Az egyetemi órákon azt szoktam mondani a hallgatóimnak: akkor van értelme a mai órának, hogyha amikor kimegyünk, valamivel többet tudunk, mint amikor bejöttünk. Számomra az az öröm és megerősítés, ha például egy Istenről korábban keveset tudó hallgató hitben előrébb jut, és a konfirmáció mellett dönt. Nem a dicséretért, hanem Isten dicsőségére igyekszünk végezni ezt a feladatot.
A mérnökmisszió alkalmain részt vevők többségükben az egyetem hallgatói, de egyre többen csatlakoznak ismerősök révén a csoporthoz. Akik eljönnek, olyan közösségi életet keresnek, amelyben egyetemistaként tudnak kihez fordulni, szaktársakhoz, kortársakhoz. Sokan különösebb egyházi háttér nélkül érdeklődnek Isten felől. Ezért Balázsék igyekeznek életvezetési példákat, útmutatókat igei tanítással adni. Például: munkahelyi környezetben mit jelenthet az, hogy keresztényként élünk, vagyunk jelen.
Márta: „A fiatalok útmutatásában az egyik sarkalatos pont a tudatosság. Krisztus szabadságra szabadított fel bennünket, és sokféle módon akarja, hogy életünkben megtaláljuk ezt, megéljük a tudatos szabadságot, ami felelősséggel társul.”
A hit, kevésbé megfogható, mint egy jól megtervezett jármű, hiszen a láthatatlanban való reménykedésen alapul. Mennyiben más megélni a hitüket mérnökként?
M: A fiatalok útmutatásában az egyik sarkalatos pont a tudatosság. Fontos, hogy legyen elképzelésük arról, milyen irányba szeretnének haladni. Ez persze nem zárja ki, hogy imádkozva, igét olvasva készítsék el terveiket.
B: Isten Szent Lelke által munkálja bennünk a döntéseket. Ha pedig olyan irányba mennénk, ami nagyon nem kedves előtte, akkor előbb-utóbb úgyis megállít. Ezzel a hittel élek. Ha valami előtte nem kedves, lehet bár abba az irányba menni, adott esetben szabadságunk van rá, egy darabig menni is fog, de úgyis meg fog állítani.
M: Krisztus szabadságra szabadított fel bennünket, és sokféle módon akarja, hogy életünkben megtaláljuk ezt, megéljük ezt a szabadságot, a tudatos szabadságot, ami felelősséggel társul.
Márta lelkészcsaládban nőtt fel, hamar megérintette Isten szeretete. Ez a szeretet annyira erős volt, hogy felismerte a hívást: lelkészként szeretné őt Isten látni.
Az elhívás tényleg ennyire „egyszerű”?
M: Nem könnyű ezt az utat felismerni, elfogadni. Azt már kezdetben is tudtam, hogy a lelkészi szolgálaton belül a lelkigondozás lesz az utam. Egyetemista lányoknak, nőknek elindítottam a Női szemmel csoportot. Itt átbeszélhetjük a nők szerepét a magánéletben és munkában: hogyan viselkedik egy érett, keresztyén nő, hogyan öltözködik, lényegében azt, hogy milyen „keresztény szemmel” maga a nő.
Miért fontos az önök számára a fiatalság lelkigondozása, befogadása?
M: Muníció lehet számukra, ha melléjük állunk, segítünk megtalálni az Isten szerinti útjukat, általunk közösségben lehetnek, nincsenek egyedül, ezek mind erősítik őket ebben az életszakaszban. A preventív gondolkozásra nagy szükség van. Csoportjainkba inkább introvertált személyiségek jönnek, akik nehezebben nyílnak meg. Nagy öröm, amikor egyszer csak bizalommal megnyílnak nekünk. Tapasztalom például, hogy nem könnyű az egyetemista időszakban a szülőkkel való viszony átalakulása, ekkor kezdődik el ténylegesen a leválás. Sokan ilyenkor költöznek el otthonról, és ez feszültségeket szül családon belül, hisz a szülők partneri viselkedése, a gyerekek felnőttként kezelése nem mindenhol megy egyszerűen. Nekünk ebben is támogatni kell őket, az Ige segítségével.
Mit kaptak vissza a fiataloktól? Egyáltalán kaptak-e vissza valamit?
M: Bizalmat. Amikor egy mérnökhallgatón, aki nehezebben nyílik meg, azt látom, hogy bizalommal kezd el nekem beszélni, vallani a lelkigondozói beszélgetésben, ahogyan elmondja jelen kérdéseit, sokszor a múlt fájdalmait, a jövőbeli aggodalmakat – ez mindig megtiszteltetés…
A Mérnökmisszió Alapítvány szervezésében március ötödikén, szombaton rendezték meg a REFORMula Challenge Innovációs Verseny II. Budapesti Nagydíját. Ebben a vetélkedésben középiskolás és egyetemista csapatok mérték össze ügyességüket, tudásukat és tervezői kreativitásukat.
Miért született meg a versenynek a gondolata önökben?
B: 2020-ban hívtuk életre, mert szerettünk volna egy olyan mérnöki jellegű versenyt létrehozni fiataloknak, elsősorban középiskolás csapatoknak, amelynek van mérnöki szakmai oldala, egyszersmind hitbeli elköteleződése. Ez a feladatokban is leképeződik. A bibliai ige alapján kell például megtervezni egy épülettípust, egy könyvtárat vagy egy kórházat, iskolát, templomot, sportcsarnokot. Az idei versenyünkön a feladat az volt, hogy egy szabadon választott, az új Református énekeskönyvből származó dicséretre kellett drónkoreográfiát készíteniük. Kisautós verseny is volt: a versenycsapatoknak önvezető algoritmust kellett létrehozniuk. Idén nyolc csapat vett részt a megmérettetésen. Külön öröm, hogy az eseményen rövid áhítatot tartott Balog Zoltán püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke, és köszöntőt mondott Nagy Balázs, az ITM helyettes államtitkára. Beszédet mondott, és az ünnepség végén a díjakat adott át Varga István, a BME Közlekedésmérnöki Karának dékánja is. A győztes csapat MY$kolcz csapata lett.
Némethné Bodnár Márta református lelkész, háromgyermekes anyuka. Nyolc év után szeptember óta vállalja ismét hivatalosan a lelkészi szolgálatot. Míg a gyerekekkel otthon volt, mentálhigiénés szakemberként végzett a Semmelweis-egyetemen. A BME-n, a mérnökmisszióban lelkigondozó.
Németh Balázs a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, illetve a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozik kutatóként és oktatóként. Emellett a BME-n belül egyetemi lelkész.