Újraindult a Magyar Református Nevelés

Elektronikus formában indult újra Református Pedagógiai Intézet folyóirata, amelynek legújabb száma a hivatás témáját járja körül.

A 2000-ben indult Magyar Református Nevelés a magyar református köznevelésben dolgozó, az az iránt érdeklődő pedagógusok, illetve a református gyülekezetek pedagógus tagjai számára készülő országos terjesztésű pedagógiai szakmai lap. A Református Pedagógiai Intézet célja a folyóirattal, hogy a magyar református nevelés ügyét szolgálja, közvetítő kapocs legyen a református pedagógia szereplői között az óvodai neveléstől a kezdve egészen a felsőoktatási rendszerig. 

 
2012 óta szerkesztése szünetelt, most viszont digitális formában indul újra, és a tervek szerint negyedévente jelenik majd meg. A mostani szám a pedagógusi hivatás témáját járja körül: Pinczésné Palásthy Ildikó, Tomka János, Szontagh Pál, Szakál Ferenc Pál, Csernaburczky Ferenc és Reuss András gondolatait olvashatjuk benne, melyek elhangzottak az intézet február 16-i, „Hitvallás és hivatás" című szakmai konferenciáján.

A szerkesztők célul tűzték ki a tudományos igényességet és az ismeretterjesztést, ugyanakkor szeretnének fórumot biztosítani a református köznevelés minden érintettje számára, így a lektorált tanulmányok mellett műhelymunkák, beszámolók, ismertetők is helyet kapnak majd a folyóiratban,

A digitálisan lapozgatható és le is tölthető folyóirat legújabb száma és archívuma a www.refpedi.hu/mrn oldalon érhető el.

Forrás: RPI