Kálmán Attila búcsúztatásáról

A 77 esztendős korában elhunyt egykori dunántúli főgondnok és zsinati világi elnök hamvasztás utáni búcsúztatására november 22-én délután három órakor kerül sor a tatai református templomban.

Dr. Kálmán Attila ismerve betegségét, annak lefolyását, előre készült a hazamenetelre. Családjának, pedagógus-társaknak, gyülekezeti tagoknak a lelkére kötötte, hogy búcsúztatására a lehető legegyszerűbb keretek között kerüljön sor. 

Gyászolói és tisztelői november 22-én 15 órától búcsúzhatnak el tőle a tatai református templomban (2890 – Tata, Kocsi u. 15.), temetése szűk családi, baráti körben történik 18 órakor. A templom befogadóképességének korlátai miatt a búcsúztatás regisztrációhoz kötött, s amennyiben szükséges, a gyülekezeti otthonból és a gimnáziumból is lehet majd követni. A tervezett 90 perces szertartást követő 1 órában, 17.30-ig, az urna előtti megállásra lehetőség lesz.

Kálmán Attila határozott kérése az volt, hogy a temetésén ne legyenek se koszorúk, se virágok, a gyászolók inkább adománnyal segítsék a Tatai Református Gimnázium hátrányos helyzetű diákjait. A család, az egyház és a társadalom részvétét három koszorú fogja jelképezni. Aki úgy gondolja, hogy részvétét, jelenlétét szeretné megörökíteni, azt egy gyász-szalagon teheti meg. A szalagokat az istentiszteletet követően a templom középső részének korlátjára lehet majd elhelyezni.

A parkolással, közlekedéssel kapcsolatban a tatai református gyülekezet honlapján tájékozódhatnak. Hordozzuk imádságunkban a gyászoló család minden tagját.

reformatus.hu