Kettesben lenni önmagunkkal

Kazinczy-érmet szerzett a Szép Magyar Beszéd Versenyen. Többször volt a Kárpát-medencei Kossuth-szónokverseny különdíjasa, 2009-ben a zsűri neki ítélte a Magyar Rádió legszebben beszélő versenyzőnek járó különdíját. Nyelvész, egyetemi oktató, református kántor, rádióbemondó és televíziós műsorvezető. Pölcz Ádámmal beszélgetett a Reformátusok Lapja.

Pölcz Ádám - 2021 július - Fotó: Sebestyén László

„A gyülekezet zenei életét azzal tudom formálni, ahogyan én magam viszonyulok a billentyűzéshez, az énekléshez.”

Fotó: Sebestyén László

Zenei tanulmányait Dunavarsányban kezdte, majd a bugyi Beleznay János Református Általános Iskola művészeti tagozatán tíz évig tanult zongorázni. A Dunamelléki Református Egyházkerület kántorképzőjébe lelkipásztora és édesanyja javaslatára került tizenöt évesen. A kántorvizsga után 2012-ben meghívást kapott a tanári karba, és azóta szinte minden nyarát velük tölti. Az újságnak elmondta, hogy a kántorképzésből három fontos dolgot tanult: kitartást, alázatot és vezetői képességet. „Kántorként határozottnak kell lennem az orgonálásban. A gyülekezet zenei életét azzal tudom formálni, ahogyan én magam viszonyulok a billentyűzéshez, az énekléshez.”

A cikkből kiderül, hogy a tanfolyam népszerűsége évek óta töretlen, egyre fiatalabb diákjaik is vannak. A jelentkezők intenzív, háromhetes képzésen vesznek részt. A többi közt gyülekezeti éneket, szolfézst, zeneelméletet, zenetörténetet, himnológiát és orgonaismeretet tanulnak. „Ez a tanfolyam nemcsak tanulási lehetőség, hanem közösségépítésként is szolgál. Megható látni, ahogyan az idősebb résztvevők foglalkoznak a gyerekekkel és együtt tanulják velük az énekeket, vagy ahogyan a fiatalabb diákok magyarázzák az idősebbeknek a szolfézst. Számítanak egymásra. Most, a pandémia után kifejezetten érzékelhető a kamaszok részéről, hogy szükségük van a közösségre” – mondta.

Pölcz Ádám fiatalon lett az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának adjunktusa, majd a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanszékvezetője. Szerinte a tanár alapvetően a saját személyiségével motivál és ha szilárd a jelleme, ráadásul szórakoztató is, akkor elfogadják. – Én nyelvtant tanítok, és hát valljuk be, erről senkinek sem az ugrik be elsőként, hogy mennyire izgalmas tantárgy: mondatokat elemzünk, elemeikre bontjuk a szavakat. Muszáj ezt a száraznak ható témát feldobnom. Amikor bemegyek a tanterembe, érzem az alakítható légkört.

Az interjúban szóba került az is, hogy az online tér hogyan befolyásolja a nyelvhasználatunkat és társas kapcsolatainkat. A szakember rámutatott, hogy amikor megjelent az SMS- és a chatnyelv, akkor sokan megkongatták a vészharangot. Aztán teltek múltak az évek, és rájöttünk, hogy ez csak egy része a nyelvhasználatnak. A tanárok sokszor szembesülnek azzal, hogy meg kell értetniük a diákokkal, mikor milyen nyelvi színteret kell használniuk. Chatnyelv például az okostelefonon van, de más a nyelvhasználat, amikor fogalmazást kell írni, figyelve a helyesírásra. A kettő teljesen más műfaj.

A lap arról is kérdezte, hogy mikét fejlesztheti egy fiatal egyházi szókincsét. Pölcz Ádám kifejtette, hogy az olvasás a kulcs, mert az ember csak így juthat tárgyi és nyelvi tudáshoz. – Én magam is úgy építettem a szókincsemet, hogy sokat olvastam. Ezt nem lehet megkerülni. Természetesen az is fontos, hogy az ember használja a nyelvet akár írásban, akár szóban. Ugyanakkor a prédikációk is rengeteget számítanak az egyházi szókincsbővítésnél. Ha valaki hétről hétre ott ül az istentiszteleten, akkor bizonyos idő elteltével elsajátítja a szószékről elhangzó szókincset. Megtanul olyan kifejezéseket, mint az ágenda, a zsoltár, a doxológia, a Szentháromság dicsérete. Vannak olyan szavak, amelyeket leginkább a templomban hall az ember, szókincsének egy részét a hitvallásból gyűjtötte – fogalmazott.

Pölcz Ádám gyakran szakít időt a feltöltődésre: inspiráló zenét hallgat, könyvet olvas vagy egyszerűen csak kimegy a természetbe és hallgatja a madarakat. „Egy megírt tanulmány után például megjutalmazom magam: megeszem egy fagylaltot, kiülök a Duna-partra, nézem a hajókat. Csak úgy vagyok. Ezt nevezem meditációnak. A köznyelv szerint nem csinálok semmit – valójában aktívan dolgozom magamon, hogy feltöltődjek. Mindenkinek érdemes lenne megélnie – ha nem is naponta, csak egy-egy zsúfolt időszak után –, hogy milyen önmagával kettesben lennie.”

A teljes interjút elolvashatják a Reformátusok Lapja legfrissebb számában, melyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!