Kinevezték a Károli-egyetem új rektorát

Átvette Schmitt Pál köztársasági elnöktől kinevezését Balla Péter egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem új rektora. Az ünnepségre augusztus 30-án délelőtt 11 órakor a budavári Sándor-palotában került sor, a megbízatás három esztendőre, a 2011. szeptember 1-jétől 2014. augusztus 31-ig terjedő időszakra szól. Az eseményen részt vett Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is.


kép

Schmitt Pál átadja a 2014-og szóló kinevezést tanúsító dokumentumot

Balla Péter a kinevezési ünnepség után elmondta: bár az egyetemi szenátus és a fenntartó református egyház bizalmát élvezve rektori teendőkkel megbízott rektor-helyettesként már két éve vezeti a felsőoktatási intézményt, mégis nagy öröm számára, hogy szeptembertől pályázati úton megválasztott tisztségviselőként folytathatja szolgálatát a  Károli-egyetem rektori székében. A régi-új vezető megköszönte munkatársainak az eddig elvégzett munkát, és kifejezte reményét, hogy továbbra is testvéri légkörben folyhat az egyetem vezetése Isten dicsőségére. Balla Péter az egyetem jövőjével kapcsolatban hozzátette: egyházi egyetemként keresik azokat a területeket, ahol tudományos munkájukkal segíthetik az egyház szolgálatát.

kép

Balla Péternek a Zsinat lelkészi elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök is gratulált

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Újszövetségi Tanszékének professzora 2002 és 2006 között a teológia dékánhelyetteseként, 2006-tól pedig az egyetemi szenátus tagjaként vett részt az intézmény irányításában. A teológust 2009. április 29-én az egyetem szenátusa rektorhelyettessé választotta, és megbízta a rektori feladatok ellátásával. Ezt a megbízást 2009. november 20-i ülésén a felsőoktatási intézményt fenntartó Magyarországi Református Egyház Zsinata is megerősítette. A rektori tisztségre a fenntartó 2011. május 2-án hirdetett pályázatot. Ezt követően az egyetem szenátusa május 25-én huszonhárom igen szavazattal egyhangúlag az egyetem rektorjelöltjévé választotta Balla Pétert. A szenátus jelölését május 26-i ülésén a Magyarországi Református Egyház Zsinata is jóváhagyta.

kép

A kinevezési okmány

A Károli-egyetem rektorának önéletrajza személyes honlapján, a www.peterballa.eoldal.hu oldalon olvasható.

Szöveg: Kiss Sándor, fotó: Kalocsai Richárd