A csonka Magyarországon megmaradt történelmi református kollégiumok, illetve Tiszántúlon a Debreceni Egyetembe karként beolvadva, a Dunamelléken a kecskeméti jogakadémia, a nagykőrösi tanítóképző, valamint a pesti teológia vitték tovább a református felsőoktatást, melyek közül 1948 után végül csak a budapesti és a debreceni teológiák maradtak fenn. E kettőt a rendszerváltás évében 1990-ben egyetemi rangra emelték. Újraindult Sárospatak, Pápa, Nagykőrös és a debreceni tanítóképző is főiskolai rangban.
Az 1990-es évek elején, amikor az egyházak előtt megnyílt a lehetőség, hogy kilépjenek a korábbi izoláltságból, komoly vita folyt arról, hogy vajon célszerű-e a Magyarországi Református Egyháznak egyetemet alapítani. A támogatók mellett sokan inkább egy református vagy protestáns szakkollégium felállítását tartották célszerűnek. A történelmi előzmények ismeretében valóban korszakos jelentőségűnek látszott az esély. Egyházunk akkori vezetői végül az egyetemalapítás mellett döntöttek, ami ma már mindenképpen helyes elhatározásnak látszik. 25 éve, 1993-ban nyitotta meg kapuit a Károli Gáspár Református Egyetem. Az első tizenöt év során mind a fenntartás, mind az egyetemvezetés és oktatásszervezés tekintetében folyamatos változásban lévő egyetem nem feltétlenül töltötte be a tőle elvárt szerepet. Az elmúlt tíz év stabilizációja azonban megszilárdította az egyetem helyét az egyházban.
Mi is a szerepe és feladata az egyházi felsőoktatásnak? Egyértelműen nem az, hogy elmondhassuk: a mi egyházunknak is van egyeteme. Ha az eredethez nyúlunk vissza, ahonnan a történelmi áttekintés is elindult, látható, hogy ott és akkor jöttek létre a kollégiumok, az egyetemek, a felsőoktatási intézmények, ahol szükség volt rájuk: arra, hogy az egyház számára, az egyház által képviselt, lefedett társadalmi rétegeknek, csoportoknak a művelődését, tanítását, identitásformálását szolgálja. A szükséget annak idején megfogalmazták, ma is meg kellene határozni, hogy mire tudná használni az egyház ezeket az intézményeket.
Ám ma, ha egyházi felsőoktatásról beszélünk, még mindig alapvetően a lelkészképzés jut elsőként mindenkinek az eszébe. Jóllehet az egyház hitéleti funkciója alapjainak megtartásához feltétlenül szükség van lelkészekre, ki kell mondani, hogy az egyházi felsőoktatás nem csupán ebből áll. Sőt, a mai helyzethez igazodó lelkészképzési struktúra-átalakítás mellett erősíteni vagy akár megkezdeni kell azokat a hitéleti jellegű, de nem lelkészi feladatkörökre szolgáló képzéseket, melyek az Magyarországi Református Egyház megváltozott gyülekezeti szerkezeteiben, helyzeteiben segíteni tudják a közösségépítést és közösségmegtartást. Az idei szárszói konferencia előadásai rámutattak a belső és külső migráció következtében létrejövő demográfiai és társadalmi változások eredményeként átalakult egyházi helyzetre, az egyháztagság és a magukat reformátusnak vallók számának csökkenésére is.
A szárszói konferenciáról készült cikkeink:
Felsőoktatási intézményeink, különösen a Károli Egyetem lehetőséget adnak arra is, hogy az egyház számára szükséges új jogi, társadalomtudományi, bölcsész és egészségügyi képzések, kutatások indításával bővüljön azoknak az egyház iránt elkötelezett szakembereknek a száma, akik a megváltozott helyzetben erősíteni tudják egyházunkat. Meglévő református felsőoktatási intézményeink földrajzi elhelyezkedése lehetőséget ad(na) regionális feladatcentrikus képzési rendszer kialakítására is, mellyel az országos és a helyi igényeket jobban lehetne szolgálni. Lehet, hogy érdemes lenne ebbe az irányba is elmozdulni.
Az idei tanévben közel 8500 hallgató tanul református felsőoktatási intézményeinkben, melyek – de arányában különösen az idén 25 éves Károli Egyetem – a református értelmiség identitásának, egyháztudatának, szolgálatkészségének erősítését végzik. Az itt végzettek lesznek egyházunk és nemzetünk jövőjének formálói.
Zsengellér József
A szerző az egyetem stratégiai rektorhelyettese. A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2018. szeptember 16-i számában.