A magyar költészet napja kinek egy átlagos munkanapot, kinek József Attila születésnapját, kinek pedig olyan ünnepet jelent, amely újabb lehetőség arra, hogy a költészet az életünk részévé váljon. Akárcsak Sas Éva számára, aki a körösladányi Kőrösi János Református Általános Iskola újraindulása óta annak első intézményvezetője, magyartanár, a Református Pedagógiai Intézet szaktanácsadója. Vele beszélgettünk a verstanítás kihívásairól, lehetőségeiről és a kreatív írás szépségéről.
Milyen költészethez köthető emlékek kísérik általános és középiskolás korából?
Talán meglepő, hogy általános iskolában inkább a matematikát szerettem – sokáig matematikatanárnak is készültem –, bár jól ment a verstanulás és a nyelvtan. A szomszéd településen, Köröstarcsán nőttem fel, és rendszeresen jártunk a barátnőimmel a helyi könyvtárba 6–8. osztályos korunkban. Szerettem ott verseket hallgatni bakelitlemezről, fülhallgatóval, mégis csak később, a gimnáziumban fordultam mélyebb érdeklődéssel az irodalom felé. Nagyon jó magyartanárom volt, aki próbált minket a költészet és a versírás felé terelni. Lendületet adott, hogy több pályázaton sikeresen szerepeltem, de már önmagában az is, hogy meg mertem mutatni azokat a versikéket a tanáromnak és a barátaimnak. Azóta is írok, bár mostanában inkább novellákat. A kreatívírás-gyakorlatokkal pedagógusként ismerkedtem meg, később én is vezettem szakköröket, műhelyeket. Ezekből születtek például a gyerekek műveiből összeállított kiadványok. Egyébként szinte minden gyerek tud verset írni, csak meg kell mutatni azokat a fogásokat, amelyek a kreatív írás sajátosságai. Arra pedig hamar rájönnek, hogy a másik munkája nagyra értékelendő, ha az jó.
Szakmai életének megannyi területe közül (drámapedagógus, magyartanár, szaktanácsadó, intézményvezető, kreatív írás…) melyik jelenleg a legmeghatározóbb?
A Körösladányban hetvenöt év után újraindult református oktatás iskolaépítést jelent minden értelemben: jelenleg ez a legfontosabb. Ami viszont az egész pályám során központi helyen áll, az a tehetséggondozás. Ez abban is megnyilvánul, hogy miután új iskolaként elindultunk, alig húsz nappal később regisztráltuk az intézményt tehetségpontnak. Huszonhárom évig felsős magyartanárként dolgoztam, és azt hittem, fájó pont lesz intézményvezetőként ennek a hiánya. De egyrészt most elsősöket tanítok írni-olvasni, ami a legnagyobb felelősség, éppen ezért több tanítótól is kértem előtte segítséget, tanácsot. Fontos számomra, hogy intézményvezetőként megtapasztaljam, milyen a tanítóknak, hiszen így fogom még jobban tisztelni a munkájukat. Emellett nagy élmény látni napról napra a gyerekek fejlődését: hogy egyre több betűt tudnak, és hamarosan már egyoldalas szövegeket is képesek lesznek elolvasni. Így, hogy a Református Pedagógiai Intézet tantárgygondozó szaktanácsadójaként is tevékenykedem, végképp nincs hiányérzetem, hiszen a felső tagozatos magyar nyelv és irodalom is az életem része maradt. Mindeközben sok középiskolás és felnőtt keres meg, hogy segítsek nekik felkészülni az érettségire. Mindig érdekeltek az átmenetek óvodából iskolába, alsóból felső tagozatba, majd középiskolába: jó, hogy most mindegyikre rálátok.
Ma miért lehet fontos a költészet a gyerekeknek, diákoknak?
Úgy látom, alsó tagozatban a kicsiknek sokat jelentenek a versmondó versenyek. A legutóbbin a harmincnyolc fős iskolánkból huszonöten vettek részt. Ilyenkor több verset tárok eléjük, hogy ők válasszák ki, ami hozzájuk közel áll. Örömmel mondják a rímes, rigmusos gyerekverseket, és élvezik, hogy tudják őket fejből. Ahogyan azt is, ha a másik meghallgatja, megtapsolja őket, ha a közönség, azaz a szülők, tanító nénik, presbiterek arcán mosolyt látnak. A nagyobbaknál pedig fontos, hogy a szomorúságukat, örömüket megtalálhatják a költészetben, ahogyan a humort is. A versek fejlesztik a szókincsüket és az érzelmi intelligenciájukat, sőt segíteni tud akár a gyászfeldolgozásban is. Egy korábbi kreatívírás-csoportban volt egy kislány, aki kamaszként, 6-7. osztályos korában elveszítette az édesanyját, és nem tudta megfogalmazni a gyászát, a bánatát. Miután bekerült a csoportba és rájött, hogy milyen könnyű versírással kiadni az érzéseit, elkezdett megnyílni. Sokat biztattam, hogy írjon és olvasson verseket. Talán ennek is köszönhető, hogy az élete részei maradtak.
Rákapcsolódnak egyáltalán a gyerekek a versek szövegére, vagy a líra már veszített a vezeték nélküli internettel szemben?
Igen, rákapcsolódnak. Viszont a pedagógusnak elő kell vennie a tarsolyából ahhoz a megfelelő módszereket, hogy értsék a verseket: például szeretik a képregénnyel illusztrálást. Célszerű más művészeti ágakkal kapcsolatot teremteni: akár a zenével, akár a festészettel, akár a színművészettel. Érdemes elmagyarázni nekik, hogy például Balassi a magyar nyelv egy régen beszélt változatában alkotott, ami azóta nagyon sokat változott, így ha idejönne, nem értenénk, vagy akár ki is nevetnénk, de ha mi mennénk el az ő korába, talán ránk reagálnának hasonlóképpen. Tanárként magunkat kell egy kicsit átprogramozni ahhoz, hogy eljusson a diákokhoz az üzenet az adott csoportra, osztályra szabva. A kortárs szerzők esetében más képezi a rácsodálkozás tárgyát: hogy ők éppen olyan emberek, mint bárki más. Egyszer Varró Dánielt hívtuk meg a kreatívírás-műhelyre, és volt, aki rádöbbent, hogy neki is van gyereke, tehát olyan, akárcsak a szülei. Ráadásul ő is azoknak a régi költőknek a versein nőtt fel, akiknek a stílusában ma már képes alkotni, hiszen megtanulta ennek csínját-bínját. Az irodalomtanítás egyik uralkodó nézete szerint ne a költők életrajzát tanítsuk. Még ha nem is ez a célunk, kell adnunk egy minimális kapaszkodót a fiataloknak a korról, a személyről. Fontosabb, hogy ha majd felnő, bármilyen vers vagy novella mondanivalója elérje őt, hogy szeressen olvasni és olyan zenét hallgatni, ami értéket képvisel. Hosszú évek óta kedvenc dalszerzőm például Kovács Ákos, akit az is elismerhet, aki nem szereti, vagy nem ért egyet vele. A műhelyekre bevitt dalszövegek kapcsán a gyerekek maguk jönnek rá, fogalmazzák meg, hogy melyik állja meg versként a helyét, és melyik nem.
Hol ér össze a hívő élet a versekkel, és a magyar költészet napja a reformátussággal?
Mind a költészet, mind a hit olyan többletet ad az életünkhöz, amit a mai ember nem hagyhat ki ebben a világban, ahol annyi rossz, bizonytalanság és útkereső pillanat van. Olyan református családból jövök, ahol senki számára nem volt mindennapi gyakorlat az, amit most felnőttként megtapasztalok. 2023 tavasza óta rendszeresen jelen vagyok a gyülekezeti alkalmakon, ugyanazon év szeptemberében elkezdtem itt dolgozni, majd tavaly megkeresztelkedtem, egyidejűleg konfirmáltam is. Olyan hálás vagyok, hogy ennyi lehetőséget kaptam az élettől, hogy képtelen lennék hétvégén lustaságból nem menni istentiszteletre. Kollégáimhoz hasonlóan érzem, hogy ott a helyem, szeretem hallgatni a prédikációt, várom, hogy mi lesz a következő szentírási szakasz, és szeretek róla beszélgetni. Ilyenkor mi vagyunk azok, akik tanulunk. Új világ ez számomra, aminek már régebben, gyerekként is lehettem volna a részese, és sajnálom, hogy nem lettem. Felnőtt fejjel fedezem fel mélységeiben, hogy sok versnek ez a hit az alapja. Vasárnaponként irodalomtanár szemmel is nézem a számomra korábban ismeretlen énekeket. Előfordul, hogy csupán néhány versszakot éneklünk, ilyenkor gyorsan átfutom a visszalévőket, kíváncsi vagyok a folytatódó sorok üzenetére. Szeretném, ha később teret adnánk gyülekezetünkben is a költői próbálkozásoknak és a felnőttek szavalatának, megünnepelve a magyar költészet napját.