Nemzeti szuverenitásunk alapkérdései

Az Igazságügyi Minisztérium, a Debrecen Megyei Jogú Városa Önkormányzata és a Magyarországi Református Egyház április 14-én konferenciát szervezett a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában az Alaptörvény elfogadásának 5. évfordulója alkalmából.

Elsőként Derencsényi István lelkészi főjegyző köszöntötte a konferencia résztvevőit a Tiszántúli Református Egyházkerület nevében. Kiemelte a rendezvény helyszínének és időpontjának szimbolikus jelentőségét, hiszen 1849 januárjától júniusáig a Nagytemplomban ülésezett az Országgyűlés, és ott is szövegezték és fogadták el az ország önállóságát megerősítő Függetlenségi Nyilatkozatot.

kép

Papp László, Debreceni polgármestere rendkívül megtisztelőnek tartotta, hogy az Alaptörvény elfogadásának 5. évfordulóján az Igazságügyi Minisztérium Debrecenben is megemlékezik ezen történelmi jelentőségű esemény évfordulójáról, és ezzel összefüggésben a cívisvárosban is lehetőséget teremt a nemzeti szuverenitásról való eszmecserére.

képBogárdi Szabó István a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke A szuverenitás teológiai aspektusból címmel tartott előadást. A hittudomány, a teológia és a vallásos dimenzió összefüggésében értelmezte ezt a kérdéskört. „Isten azért rendelte az államot, hogy őre és jutalmazója legyen a jónak, és visszatartója a rossznak" – mondta.

A Debreceni Református Kollégium Kántusának előadása színesítette a rendezvényt Marczi Ernő, Arany János és Berkesi Sándor karnagyok vezényletével. A nap folyamán Trócsányi László igazságügyi miniszter, egyetemi tanár; Martonyi János professor emeritus; Gulyás Gergely az Országgyűlés alelnöke; Szapáry György a Magyar Nemzeti Bank elnökének a főtanácsadója; Pálinkás József a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, valamint Kósa Lajos, országgyűlési képviselő és frakcióvezető tartottak előadásokat a szuverenitás fontosságáról.

Forrás: ttre.hu, fotó: Barcza János