Nemzeti tanévnyitót tartottak a kecskeméti Refiben

Augusztus utolsó vasárnapján tartották a 11. Nemzeti Tanévnyitót. Az esemény nemcsak azért volt különleges, mert zárt ajtók mögött zajlott, hanem azért is, mert először adott otthont a rendezvénynek református fenntartású intézmény. Az ünnepségen beszédet mondott Kásler Miklós miniszter és Bán Béla esperes is.

kecskemet4.jpg

Keol.hu

Vasárnap délelőtt 11 órakor, a Kecskeméti Református Általános Iskola dísztermében tartották meg a 11. Nemzeti Tanévnyitót, amin többek között részt vett Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere, Bán Béla, a Bács-kiskunsági Református Egyházmegye esperese, Tóth Attila, a házigazda intézmény igazgatója és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármestere is. A tanévnyitót zárt ajtók mögött, meghívott vendégek és néhány kisiskolás előtt tartották, amit az MTVA közvetített.

Ti vagytok a jövő

A tanévnyitón először Tóth Attila, a Kecskeméti Református Általános Iskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. „Az elmúlt időszak után jó mindenkit újra és egészégben látni” – kezdte beszédét az igazgató, majd a diákokhoz intézte szavait: „Hamarosan újra gyermekzsivaj tölti be az iskolát, és folytatódik a diákélet. Sok-sok ismeret vár rátok, legyetek figyelmesek, szorgalmasak, hiszen ti vagytok a jövő.”

kecskemet1.jpg

Fotó: Mónus Márton / MTI

Az intézményvezető a szülőket nevezte meg a pedagógusok legfőbb partnereként, akiknek segítsége fontos a közös célok elérésben. Tóth Attila köszöntötte pedagógustársait is, akiknek év végig tartó erőt és elhivatottságot kívánt. „Bármit is hozzon nekünk ez a tanév, hivatásunk, hogy hitünk, lelkiismeretünk, és tudásunk szerint végezzük a munkánkat” – zárta gondolatait.

Újra nyitva

„Az idők rostáján visszavonhatatlanul követik egymást az évek, benne az évszakok. Ismét lepergett egy nyár és elkezdődik egy újabb tanév” – Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere emlékeztetett rá, hogy az idei év a világot sújtó járványtól más volt, mint az eddigiek, viszont reményét fejezte ki az iránt, hogy a továbbiakban már a megszokott módon folyhat a tanítás. Felidézte, hogy „az oktatás milyen gyorsan és milyen színvonalasan állt át a digitális térre akkor, amikor a helyzet megkívánta”. Ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy az iskolák újra megnyithatják kapuikat: így tovább épülhetnek azok a közösségek és barátságok, amelyek meghatározók lesznek egy életen át.

kecskemet2.jpg

Fotó: Mónus Márton / MTI

Kásler Miklós felhívta a pedagógusok figyelmét arra, hogy „nem elég oktatni a gyereket, hogy ne maradjon oktondi, hanem nevelni is kell, hogy ne maradjon neveletlen. Gondozni kell a lelkét, hogy ne legyen sivár, hogy képes legyen felismerni a szépet, az emberhez méltót, az értékeket. Az oktatás, a nevelés és az erkölcs együttese képzi az identitást, annak a tudatát, hogy ki vagyok, és miért vagyok a világon” – fogalmazott. „Az önök feladata az, hogy jó példát mutatva éljenek, átadják a több mint ezer év nemzedékeinek szellemi és anyagi hagyatékát, gazdag örökségünket, amelyeket munkájuk során a legfiatalabb generációk megtarthatnak és gyarapíthatnak. Köszönöm, hogy ezt a hivatást választották, és legjobb tudásuk szerint, szeretettel és hittel végzik.”

„Isten a mi oltalmunk és erőségünk! Igen biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk…”

„Úgy van ebben a világban, hogy nyilvános fórumokon talán felkérés nélkül is megpróbáljuk demonstrálni azt, hogy urai vagyunk a helyzetnek. A dolgokat rendezzük és kezeljük, megvannak a szükséges megoldásaink – kezdte ünnepi beszédét a 46. zsoltár kezdő sorai alapján Bán Béla esperes. – Aztán jöhetnek történések, amelyek nyomán lehet, hogy csak csöndesen, csak magunknak egy jobb pillanatunkban, de őszintén bevalljuk azt, hogy Isten kezében vagyunk.”

kecskemet3.jpg

Fotó: Keol.hu

Az egyházmegyei vezető szerint bár minden tanév kihívásokat jelent a diákoknak, szülőknek és a pedagógusoknak, a most induló a megszokottnál is több kérdést hordoz magában. „A felelősök jó esetben modellezik mindazt, ami várható, és talán arra is gondolnak, ami nem. Erre van megbízatásuk. Isten álddja, őrizze és vigyázza őket” – mondta Bán Béla, aki a 127. zsoltárból is idézett a Nemzeti Tanévnyitón. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.”

„Hívő emberként, amikor nekem azt mondják, hogy Isten kezében vagyunk, az nem elbizonytalanodást, hanem megnyugvást jelent. Vallomásom szerint a legjobb kézben vagyunk. Ezt a megnyugvást kívánom tiszta szívből mindenkinek, a családoknak, az egész magyar társadalomnak. Isten áldása őrizze és vigyázza azt, ami most hivatalosan elkezdődik, egészen a tanév végéig” – fogalmazott az esperes.

Figyeljünk oda egymásra!

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármestere a személyes találkozások fontosságára helyezte a hangsúlyt köszöntőjében. „Teremtsük meg mindenkinek ezt a lehetőséget, mert minden találkozás meghatározó lehet. Az elmúlt hónapok történéseit figyelembe véve most különösen jó, hogy újra itt vagyunk az iskolában. Együtt, egy új tanév kapujában. Az elmúlt hónapok tanulságosak voltak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Mert hiába élünk egy digitalizált világban, a személyes találkozás, a személyes kapcsolat nélkül nem érezzük jól magunkat” – mondta Kecskemét első embere.

A polgármester szerint a közelmúltban az is bebizonyosodott: minden, a világban zajló nehézség és váratlan megpróbáltatás ellenére egyre jobban érezhetővé válik, hogy részesei és komoly felelősei vagyunk a teremtett világnak. „Napjainkban előtérbe kerül nem csak a magunkra, hanem az embertársainkra történő odafigyelés is. Tegyünk meg ezt továbbra is az iskolákban, a városunkban, az országunkban, mert mindannyian részesei vagyunk a legfontosabb közösségnek, Magyarországnak” – figyelmeztetett Szemereyné Pataki Klaudia.

Idén országosan több mint 700 ezer általános iskolás, valamint félmillió szakközépiskolás és gimnazista számára kezdődik el a tanév szeptember elsején.

Kapcsolódó: