Népszerű szakok Budapesten és Nagykőrösön

Február első két hetében minden az egyetemi felvételikről szól. A szeptemberben induló alap- vagy osztatlan képzésekre, a diplomát nem adó felsőoktatási szakképzésekre és a szakirányú továbbképzésekre is február 15-ig kell jelentkezni. A református felsőoktatási intézmények hitéleti képzéseik mellett pedagógiai, társadalomtudományi, jogi, gazdaságtudományi és bölcsészettudományi szakokkal és szakképzésekkel is várják az érdeklődőket. A Reformátusok Lapja felsőoktatási körképének első részében a Károli Gáspár Református Egyetem mutatkozik be.

Érdemes újra megnézni a felvi.hu-t, hiszen január 29-én frissült a felsőoktatási tájékoztató. A nem hitéleti képzésekre február 15-ig kell a központi felvételi eljárásban jelentkezni. A négy református felsőoktatási intézmény közös felvételi tájékoztatójában, amely honlapunkon is elérhető, részletesen olvashatnak az egyes szakokról, képzésekről az érdeklődők. A hitéleti képzésekre elhívást érzőknek még van idejük gondolkodni, hogy Pá­pán, Budapesten, Debrecenben vagy Sárospatakon kívánnak-e tanulni, hiszen ezekre a képzésekre nem vonatkozik a központi, február 15-i jelentkezési határidő.

A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) több képzési területen kínál alap- és mesterképzést, felsőoktatási szakképzést, szakirányú továbbképzést, pedagógus-továbbképzést, továbbá több tudományágban doktori képzést. A hitéleti szakok mellett bölcsészettudományi, társadalomtudományi, jogi, gazdasági, pedagógus- és művészeti képzéseket indítanak. – Egyetemünk esetében nagyon nehéz egy képzést kiemelni. Legnépszerűbb képzéseink között szerepelnek a pszichológia és az óvodapedagógus alapképzéseink, valamint osztott és osztatlan tanári mesterképzéseink. Ugyanakkor a többi bölcsész, jogi, gazdasági és társadalomtudományi képzéseinket is sok jelentkező választja – tudtuk meg Csáki-Hatalovics Gyulától. Az egyetem főtitkára szerint a jelentkezési rangsorban mindenképpen érdemes első helyre beírni a Károlit, hiszen az első helyen ide jelentkező, önköltséges hallgatókat egyedülálló ösztöndíj-programjukkal akár az önköltség 75%-át kitevő ösztön­díjakkal támogatják.

– A Károli Gáspár Református Egyetemen végzett hallgatók rendkívül jó eséllyel indulnak a munkaerőpiacon. A gyakorlatorientált képzéseknek köszönhetően a jogi képzési területen oklevelet szerzők közül a legmagasabb bruttó jövedelemhez az Állam- és Jogtudományi Karon (ÁJK) végzett jogászok juthatnak. A társadalomtudomány képzési területen oklevelet szerzett hallgatóink hazánkban a legjobb esélyekkel találhatnak állást, több mint 91%-uknak sikerül felsőfokú végzettséghez kötött munkakörben elhelyezkedni az oklevél megszerzését követően. Végzett hallgatóink közel kétharmada a diplomaszerzést követően legkésőbb negyedéven belül talál magának állást. A Diplomás Pályakövető Rendszer eredményeiből az is kiderül, hogy a megkérdezett cégek közel 92%-a szívesen foglalkoztatna a Bölcsészettudományi Karunkon végzett hallgatót. Pszichológia alapképzési szakot elvégző hallgatóink 90%-ának felsőfokú végzettséghez kötött munkakörben sikerül elhelyezkedni az oklevél megszerzését követően, ami az országban a legjobb eredmény – emeli ki Csáki-Hatalovics Gyula.

kép

A KRE a szakirányú továbbképzések széles, folyamatosan bővülő kínálatával várja az érdeklődőket. Az új típusú köznevelési szakember szakirányú továbbképzést a köznevelési rendszer változásait figyelembe véve indították az ÁJK-n, és azt olyan, a köznevelésben dolgozó pedagógusok, osztályfőnökök, köznevelési intézményekben vezető beosztású pedagógusok, köznevelési intézmények vezetői, illetve oktatásirányításban dolgozó szakemberek számára ajánlják, akik szakterületükön belül tudatos jogalkalmazóként szeretnék az új típusú köznevelésből eredő módszertani és vezetői feladatokat ellátni és szeretnének egy-egy speciális területen elmélyedni.

A pedagógiai-módszertani kihívásokra reagálva a Bölcsészettudományi Karon hirdetik meg a drámapedagógia, a gyakorlatvezető mentortanár, valamint a gyermek- és ifjúsági irodalmi szakember szakirányú továbbképzési szakokat. A művészeti igazgatás és művészetmenedzsment szakirányú továbbképzés célja olyan szakemberek képzése, akik képesek a magyar kulturális élet intézményi kereteiben olyan – különös tekintettel művészeti vonatkozású – szakfeladatok ellátására, amelyek felölelik a kulturális infrastruktúrának alapot adó jogi-igazgatási, gazdasági, marketing, menedzsment és szervező tevékenységek körét, akár az állami, akár a magánszférában.

A KRE számos felsőfokú szakképzést is indít: az ÁJK-n többek között emberi erőforrások, jogi, valamint kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzésre, a Tanítóképző Főiskolai Karon például csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzésre vagy szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzésre várják a hallgatókat.

A Hittudományi Kar képzéseire a következő linken lehet jelentkezni: www.kre.hu/htkfelveteli. A jelentkezési lap kitöltése után az elektronikusan visszaigazolt felvételi lapot ki kell nyomtatni, aláírni és a mellékletekkel együtt postai úton vagy személyesen el kell juttatni a Kar Dékáni Hivatalába (1092 Budapest Ráday utca 28. II.) február 15-ig. Az állami jelentkezési lapon (felvi.hu) nem kell feltüntetni a hitéleti képzéseket, és a rangsorban sem kell megjelölni. Az alkalmassági vizsga március 21–23-ig lesz. A Karon február 11-én 9 órakor nyílt napot tartanak.

Bagdán Zsuzsanna

A felsőoktatási körkép megjelent a Reformátusok Lapja 2016. február 7-i számában.