Szeptember hagyományosan az újrakezdésről szól az oktatásban. Ilyenkor becsengetnek az iskolákban, de a szorgalmi időszakkal elkezdődik az egyetemi tanév is. Ezek az első napok leginkább az elsőéves hallgatók életében járnak a legtöbb izgalommal. Ilyenkor az oktatók egyik feladata feltérképezni, hogy a diákok milyen elvárásokkal érkeznek és hogyan viszonyulnak a felsőoktatáshoz. Az eddigi tapasztalatokról és a fiatalok jövőképéről is beszélgettünk Kovács Enikő Hajnalkával, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának adjunktusával és Vass Vilmos oktatáskutatóval, a Budapesti Metropolitan Egyetem főiskolai tanárával.
Napjainkban az elsőévesek, a gólyák hogyan viszonyulnak a felsőoktatáshoz, milyen elvárásokkal érkeznek? Mennyire fontos nekik a továbbtanulás?
Kovács Enikő Hajnalka: Az elmúlt két-három év alapján azt látom, hogy a fiatalok a munkát ma már az egyetemi diplomához kötik. Egyfajta előfeltételként tekintenek rá: attól függetlenül, hogy ki milyen területen szeretne dolgozni, ahhoz szükségük van egy diplomára. Nálunk, a hittudományi karon egyértelmű: ahhoz, hogy valaki lelkipásztor legyen, tovább kell tanulnia. A diákok eleinte kissé meglepődnek azon, hogy nemcsak lelki tantárgyak vannak, hanem meg kell tanulni a héber, a görög és a latin nyelvet is. Ezt előre jelezzük az egyetemi nyílt napokon, ahol megismertetjük őket azzal, hogy milyen tárgyak várnak rájuk, hogy hogyan épül fel a következő hat év.
Kovács Enikő Hajnalka adjunktus
Vass Vilmos: Érdekesek a gólyák két szempontból is. Egyrészt azért, mert hoznak magukkal egy középiskolai struktúrát, vagyis ahogy őket tanították, ahogy ők tanultak, ahogy felkészültek az érettségire. Ez egy olyan tanuláskép, ami a figyelemre, a memorizálásra épül, és azt várják a felsőoktatási intézményektől, hogy hasonlóan működjenek, mint amilyen tudásátadással a középiskolákban találkoztak. Éppen ezért érdemes velük már a legelső foglalkozásokon beszélgetni, feltérképezni azt, hogy ők mit gondolnak a tanulásról, a tudásról. Másfelől közelítve: vannak, akik olyan környezetből érkeznek, amely azt közvetíti számukra, hogy bizonyos képességeknek erőteljes jelentőségük van. Ilyen például a kommunikáció, az együttműködés, a kreativitás, de a kritikus gondolkodás területét is vizsgálhatjuk. A hallgatók egy része érzi, és egy kisebb részük már tudja is, hogy ezekre a képességekre szükségük lesz.
Vass Vilmos oktatáskutató, főiskolai tanár
Az egyetemi közeg egyik sajátossága a közösségi lét. Hogyan rendeződtek át a kapcsolatok az online és a jelenléti oktatás fényében?
Kovács Enikő Hajnalka: Amikor a koronavírus-járvány lecsengési fázisában lehetőséget kaptunk eldönteni, hogy személyesen vagy online tartjuk meg az egyetemi foglalkozásokat, én megkérdeztem a hallgatókat, hogy ők hogyan állnak ehhez. Mindenki azt választotta, hogy személyesen tartsuk meg az órákat. Korábban több oktatói és hallgatói visszajelzés is arra utalt, hogy egyaránt megszenvedték azt, hogy kizárólag az online térben találkozhattak, mivel így szinte lehetetlen megélni a személyes közösséget, ráadásul a mi karunkon ez kimondottan fontos.
Vass Vilmos: A Budapesti Metropolitan Egyetemen (METU) magyar és külföldi hallgatók tanulnak együtt, ezért figyelni kell az interkulturális tanulás feltételeinek a kialakítására. Tapasztalatom szerint a koronavírus-járvány miatt nagy igényük van arra, hogy megismerjék egymást, míg korábban sok esetben nemzeti alapon szerveződtek egy-egy projektmunkára. Nekünk oktatóként azt kell elősegíteni egy-egy félév elején, hogy akár formális, akár informális keretek között ez a közösség kialakuljon. Ezt a lehetőséget nem kihasználni hatalmas öngól lenne.
Forrás: www.freepik.com
Ha már személyes közösség és a METU, akkor ami színesít, az egyben kihívás is. Hogyan lehet összeegyeztetni egy-egy tanórán a kulturális sajátosságokat?
Vass Vilmos: Egyáltalán nem könnyű ez az ösvény, mert minden csoport más, sőt épp a csoportösszetétel mutathat ilyen szempontból hatalmas különbségeket, de ha figyelünk erre, akkor ez egyfajta gazdagságot is jelent. Gondoljunk csak vissza a régi, hagyományos egyetemekre, ahol az universitas eszméje az valóban egy közösség volt: mesterek és tanítványok közösséget építettek, és ez a jelenben is egy meghatározó üzenet kell, hogy legyen.
Az újonnan érkező hallgatóknál mit látnak: mennyire van előtérben a hit, annak fontossága és megélése?
Kovács Enikő Hajnalka: Mi itt szerencsésebb helyzetben vagyunk, mivel a hit kérdése eleve fontos a hallgatóink körében, hiszen lelkészi pályára készülnek. Emellett pedig nálunk nem egy egyszerű felvételi vizsga van, hanem két-három napos folyamaton esnek át a jelentkezők, mivel az egyetemnek is fontos, hogy a hit fontos szerepet töltsön be a hallgatók életében. Több szűrőn mennek keresztül, több csoportban, pszichológus segítségével. Megnézzük a leendő hallgató gyülekezeti hátterét, hogy milyen családból érkezett. Már itt is az a tapasztalat, hogy a jelentkezőknek igen fontos a hit megélése. Az egyetemi évek idején pedig számos lehetőséget biztosítunk erre: például a kollégiumban egy közösségben élik meg a hallgatók a mindennapjaikat, vagy csütörtökönként van nálunk egy úgynevezett exhortációs istentisztelet, ahol a tanárok együtt vannak a diákokkal, ez aztán egy közös ebéddel zárul. Fontos, hogy a hallgatóknak legyen gyülekezeti beágyazottságuk, és örömmel vesszük, ha akár szolgálnak is ott, de leginkább azt szeretnénk, hogy tartozzanak valahová.
A Károli Gáspár Református Egyetem idén ősszel a kevés jelentkező miatt nem indított el három mesterképzést, köztük a vallástudomány szakon. Lehet-e ebből bármilyen következtetést levonni?
Kovács Enikő Hajnalka: Igen, most ez így alakult, de ha a leendő lelkészek képzését nézzük, akkor viszont megállapíthatjuk, hogy tavaly és idén is szép számmal jelentkeztek hallgatók az előző évekhez képest. Ha már szó volt a közösség erejéről, akkor érdekes lehetőséget teremt az egyetem azon törekvése, hogy elősegíti a karok közötti szimbiózist és átjárhatóságot. A hallgatóknak tehát módjuk van arra, hogy úgy teljesítsék a szabadon választható tárgyakat, hogy azokat az egyetem egy másik karának a kínálatából választják ki, így betekintést nyerve egy másik tudományterületre is.
A felsőoktatást sem kerülte el az elmúlt évek technológiai fejlődése, elég, ha csak a mesterséges intelligencia térhódítására gondolunk. Milyen irányba mozdulhat el a hazai felsőoktatási rendszer?
Vass Vilmos: A mesterséges intelligencia (MI) különböző programjai már itt vannak a küszöbön, tehát MI „ante portas”! Ezzel csak az a gond, hogy az MI úgy rúgta be a felsőoktatás ajtaját, hogy sokszor azt sem tudjuk, ezzel mit fogunk kezdeni. Az elsőéves hallgatók jelentős része ismeri, használja azt, ebben a tekintetben teljesen másképp gondolkodnak. A mi felelősségünk, hogy mit kezdenek majd ezzel az információs dzsungellel, az adatok megbízhatósága ugyanis az első kritikus pont, és oktatóként fel kell hívnunk a figyelmüket, hogy melyek a megbízhatóbb programok, felületek. A mesterséges intelligencia esetében rá kell mutatni, hogy háttértudás nélkül nem lehetséges a kritikus elemzése annak a szövegnek, amit az MI segítségével találunk. Vagyis a jövőben az elmélyültség, a kritikai szemléletmód, a biztos háttértudás jelenti az alapját annak, hogy valaki hogyan tudja használni ezt a kétségkívül hasznos eszközt. Ebben kell az oktatóknak segítséget nyújtaniuk a teljes felsőoktatási folyamat során, mert ha ez sikerül, akkor pozitív képet mutathat a felsőoktatás a következő évtizedben.
Kovács Enikő Hajnalka: Az eszközhasználat nálunk is előtérbe kerül, hiszen a mesterséges intelligencia már akár egy prédikációt is képes megírni. De ne felejtsük el azt, hogy ez így önmagában egy művi dolog marad, hiszen nem lesz mögötte az emberi hit és annak az ereje! Nálunk, ha előre tekintek, azt látom, hogy a hallgatók ésszel próbálják használni ezeket az új lehetőségeket, a felkészülésük során olyan elemeket építenek be, amelyek erősítik a saját érdeklődési körüket, és ezáltal azok hosszú távon a hasznukra válnak.
A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának új épülete
Milyen útravalót adnának a mostani elsőéveseknek az új tanévre?
Kovács Enikő Hajnalka: Két útravalót adnék. Az egyik: Kezdj hozzá, és a lehetetlen lehetségessé válik! Ez volt az én útravalóm is annak idején, és remélem, ez nemcsak nekem, hanem másoknak is erőt tud adni. A másik útravalóm ennek a gondolatnak a folytatása, egy igevers Pál apostoltól: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)
Vass Vilmos: Én azt javasolnám, hogy kérdezzenek, méghozzá sokat. Lehet, hogy szokatlan, egy középiskolás már nem kérdez ugyanis annyit, mint mondjuk egy óvodás. Ezek a kérdések viszont aranyat érnek, hiszen a kételkedés, a kérdezés a kíváncsi ember alapvető sajátossága. Ha ráadásul még jól is érzik magukat, akkor a legfontosabb az, hogy ezt meg is éljék, hiszen ezáltal megismerik azt, hogy ők hogyan működnek itt, az egyetemen. Mi ezt úgy hívjuk, hogy brandépítés, a myBrand nevű programunkkal pedig tudatosan segítjük őket abban, hogy ismerd, építsd fel saját magadat, találd meg azt a területet, ahol tudsz alkotni, amiben reményteljesen tudsz majd boldogulni a következő években.
