Ösztöndíj tanítóknak

Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) ösztöndíjprogrammal népszerűsíti a tanítói pályát. A Kiss Tihamér László Képzési Ösztöndíj Program a tanító pályára készülő fiatalokat rendszeres tanulmányi ösztöndíjjal támogatja, egy félév alatt akár 125 000 forintot is kaphatnak a hallgatók. Aki az idei pótfelvételi eljárásban jelentkezik tanító szakra, a térítési díjának több mint kilencven százalékát is fedezheti az ösztöndíj.

– A program célja a tanítói pálya népszerűsítése, valamint az, hogy a tanító szakos hallgatókat a pedagógus pályán tartsa, és arra ösztönözze, hogy a térségben helyezkedjenek el – mondta az egyetem rektora az ösztöndíjprogram bemutatásakor. Kustár Zoltán hangsúlyozta: – Több mint ezer tanítói állás betöltetlen, pedagógushiányról beszélhetünk, továbbá csökken a presztízse a hivatásnak. Egyetemünk szeretné, ha a tanító szakos hallgatók a pályán maradnának, ezért saját költségvetésből, több mint harmincmillió forintot különít el az ösztöndíjprogramra.

tanitoknak2.jpg

Hét megye: Heves, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Békés állami és egyházi fenntartású iskoláinak tanítói utánpótlását szeretné támogatni az egyetem kiválóan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező tanítókkal. A Kiss Tihamér-ösztöndíj célja a tanító pálya népszerűsítése, a tanítói pályára készülő fiatalok régióban tartása, valamint a tanítói pályát választó hallgatók motiválása a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre.

– Az ösztöndíjra szeptembertől pályázhatnak az egyetemre felvett első évfolyamos hallgatók. Tanulmányi átlaguktól függően félévente 75 000 és 125 000 forint közötti összeget nyerhetnek el – ismertette a számokat az oktatási rektorhelyettes. Eged Alice hozzátette azt is, hogy a „pályázóknak vállalniuk kell, hogy a diploma megszerzése után a hét megye egyikében legalább annyi időt töltenek a tanítói pályán, mint amennyi ideig igénybe vették az ösztöndíjat. A program felmenő rendszerben, négy év alatt épül ki”.

Az ösztöndíjból a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók is részesülhetnek. Így akik a július végén induló pótfelvételi eljárásban fizetős képzésre jelentkeznek a DRHE-re, azok térítési díjának több mint kilencven százalékát is fedezheti majd az ösztöndíj.

tanitoknak1.jpg

Az ösztöndíjprogram névadója Kiss Tihamér László, a debreceni tanítóképzés múlt századi történetének emblematikus alakja. A sajtótájékoztatón Kiss Tihamér László lánya, Kiss Réka képviselte a családot, aki édesapja gyermek és emberközeli, kiemelkedő személyiségéről beszélt. Kiss Tihamér László (1905–2005) pedagógus, vallástanár, egyetemi és főiskolai oktató, a magyar pszichológia és neveléstudomány kiemelkedő személyisége. A külföldi egyetemeket megjárt református vallástanár a Debreceni Tudományegyetemen szerzett doktorátust pedagógiából, pszichológiából és esztétikából. 1946-tól a Debreceni Református Kollégium Tanítóképző Intézetében és a Kossuth Lajos Tudományegyetemen oktatott, majd 1956-tól az Állami Tanítóképző Intézetnek lett nagy hatású, iskolateremtő tanára. Alapító tagja volt a Magyar Pedagógiai Társaságnak és a Magyar Pszichológiai Társaságnak. Számos állami kitüntetést kapott, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2000-ben díszdoktorává avatta.