Tanuló társadalom-e a magyar, és milyen értékek formálják ma a tanuláshoz való viszonyunkat? A XIV. Országos Református Köznevelési és Szakképzési Konferencián erről is beszélgettünk Setényi János oktatáskutatóval, a Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének igazgatójával. Az interjúban szóba kerül a műveltség fogalmának átalakulása az információs korszakban, a mesterséges intelligencia oktatásra gyakorolt hatása, valamint az is, milyen sajátos küldetése lehet a református oktatásnak a XXI. században.
Mennyire érték ma a tanulás, és mit értünk egyáltalán tanulás alatt?
A tanulás fogalmát sokféleképpen lehet megközelíteni, de gyakorlati szempontból nagyjából három formáját különböztethetjük meg. Az első a formális tanulás, amely szervezett keretek között zajlik. Ide tartozik az iskolarendszerű tanulás, amely a fiatalok világát jelenti: a diákok reggel bemennek az iskolába, órákra járnak, becsengetéshez igazodva tanulnak. Ez egy nagyon strukturált rendszer. A formális tanulás másik része a nem iskolarendszerű képzés, például a felnőttképzés, amely szintén szervezett keretek között történik. A harmadik forma pedig az informális tanulás, amely sokszor a legérdekesebb. Ez az, amikor az emberek a mindennapi életben egymástól tanulnak. Jó példa erre egy történet, amely egy európai uniós szakképzési szakértőhöz kötődik. Ő Görögországban dolgozott, és kudarcélményként élte meg, hogy a görögök – szerinte – nem hajlandók tanulni. Amikor azonban a kutatók közelebbről megvizsgálták a helyzetet, kiderült, hogy a görögök valójában intenzíven tanulnak, csak nem az intézményes rendszerekben. A vendéglátóiparban például egyik vállalkozó átmegy vacsorára a másikhoz, és közben elmeséli, milyen új megoldást vezetett be, honnan szerzett új eszközöket vagy technológiát. Így történeteken és személyes tapasztalatokon keresztül egyfajta hagyományos, informális tanulás zajlik. A különböző kultúrákban ezeknek a tanulási formáknak az aránya eltér. Beszélhetünk tanulásellenes kultúrákról, ahol az a fontos, hogy az ember kövesse a szülők példáját és illeszkedjen a közösségbe. Ilyen közegben a tanulás gyakran nyűg, amit azért kell elvégezni, mert az állam előírja. Vannak tanulásközömbös kultúrák is. Itt a tanulás nem ellenséges dolog, de nem is kiemelt érték. A szülők például azt mondják a gyereknek: előbb csináld meg a házi feladatot, az a legfontosabb, és ha utána van kedved valami különleges dologhoz – mondjuk hegedülni vagy kínaiul tanulni –, akkor csináld. És vannak tanulásbarát kultúrák is. Ilyen például a protestáns világ, az európai askenázi zsidóság vagy Kelet-Ázsiában a konfuciánus kultúrák – a kínaiak, japánok vagy koreaiak. Ezekben a társadalmakban a tanulás nemcsak kötelesség, hanem mélyen beágyazott érték.
Setényi János oktatáskutató szerint a tanulás nemcsak az iskolákban történik: a mindennapi életben zajló informális tanulásnak is nagy szerepe van
Hol helyezkedik el Magyarország?
A magyar társadalom valahol a tanulásközömbös és a tanulásbarát kultúra határán helyezkedik el. Ez ráadásul rétegenként erősen változik. Nálunk, a Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetében jelenleg is zajlik egy kultúravizsgálat, amelynek alapján azt mondanám, hogy a magyar társadalom nagyjából egy hármas és négyes közötti értéket mutat ezen a skálán. Gazdasági szempontból ugyanakkor a tanulás kifejezetten jó befektetés. A magyar felsőoktatási diploma jövedelmi megtérülése például hosszú időn keresztül rendkívül magas volt. Ugyanakkor az utóbbi években egy másik fontos változás is történt: a szakmunkások társadalmi és gazdasági felemelkedése. A szakmunkásbérek jelentősen emelkedtek, és a szakképzés sok tekintetben európai színvonalúvá vált. Ezt mindenki megtapasztalhatja a hétköznapokban: például, ha valaki szerelőt hív, az gyakran magas szakmai színvonalon dolgozik, digitálisan számláz, és jelentős díjat kér a munkájáért. Ez azt jelenti, hogy újra kell gondolnunk, mit tekintünk sikernek az oktatásban. Az általános iskolákban sokáig a gimnáziumi továbbtanulás volt az egyetlen mérce. Ma azonban a technikumi képzés is lehet kiemelkedően sikeres pálya.
Sokszor beszélünk tudásalapú társadalomról. Valóban tanuló társadalom vagyunk?
Nem eléggé. A kelet-európai országokról sokáig az a kép élt, hogy jól képzett szakmunkásokat adnak, akik megbízhatóan dolgoznak, de viszonylag korán „elöregednek” a munkaerőpiacon. Ennek az az oka, hogy később már kevésbé vesznek részt további képzésekben. Az elmúlt évtizedekben ebben történt némi javulás, de még mindig sok tennivaló van. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni az informális tanulásról. Ma rengeteg online kurzus, rövid képzés és szakmai tanfolyam létezik, amelyeket sokan igénybe vesznek különösen a középosztály körében. Ezek azonban gyakran nem jelennek meg a statisztikákban. A jövő egyik nagy feladata az lesz, hogy mozgásba hozzuk az agyakat. Különösen két réteg esetében nehéz ez: az idősebb szakmunkások és kisvállalkozók körében, akik úgy érzik, már mindent tudnak, illetve azoknál a társadalmi csoportoknál, amelyek csak az utóbbi években kapcsolódtak be stabilan a munka világába, és rossz emlékeik vannak az iskolai tanulásról.
„A magyar társadalom valahol a tanulásközömbös és a tanulásbarát kultúra határán helyezkedik el”
Versenyképesség, mobilitás vagy személyes fejlődés, jellemformálás – merre mozdul az oktatás?
Valójában egyik irányba sem történt döntő elmozdulás. A kilencvenes évek óta a közbeszédben erősen jelen van egyfajta „atlanti mantra”: a versenyképesség, a mobilitás és a gazdasági teljesítmény hangsúlya. Ezek fontos szempontok, de önmagukban nem adnak választ arra, hogy milyen társadalmat szeretnénk építeni. Az oktatásban ma is egy sajátos, történetileg kialakult rendszer működik, amelyet talán úgy lehetne leírni, hogy egy erősen tudásközpontú, tananyag-orientált „porosz–szovjet malom”. Ez a modell fegyelmezett, strukturált tudásátadást biztosít, és ennek kétségtelenül vannak erényei. Ugyanakkor nem szabad kizárólag erre építeni. A jövő inkább egy háromszögben képzelhető el. Az egyik csúcs a tudás és a műveltség, a másik a mobilitás, a vállalkozókészség és a kreativitás, a harmadik pedig az értékek, az identitás és az önfegyelem. A vállalkozói szemlélet például viszonylag könnyen beépíthető az oktatásba: projektmunkákkal, terepgyakorlatokkal vagy akár olyan helyzetekkel, ahol a diákok egy saját vállalkozási ötletet dolgoznak ki. Érdekes tény, hogy egy klasszikus gimnáziumi képzésben egy diák tizenkét éven keresztül szinte semmit nem tanul a pénzről, a piacról vagy a gazdaságról. Ez komoly hiány. Ugyanakkor az értékek és a nevelés kérdése sem kerülhető meg. Egy társadalom stabilitása végső soron azon múlik, hogy milyen emberek alkotják: mennyire képesek együttműködni, felelősséget vállalni és kitartani nehéz helyzetekben.
Mit jelenthet egy oktatási stratégia „református arca”?
Egy református oktatási stratégiának két szintje van. Az egyik a szervezeti és menedzsment szint: a református iskolahálózat működtetése. Ez önmagában is összetett feladat, hiszen a református rendszer hagyományosan decentralizált, és sok intézmény működik viszonylag nagy önállósággal. A fontosabb kérdés azonban a református szellemiség. A református iskolák létezésének oka az, hogy rajtuk kívül senki nem tudja ezt a hagyományt és hitvilágot autentikus módon továbbadni. Más felekezeti vagy világi intézmények természetesen sok értéket képviselnek, de református módon nevelni csak a református közösség tud. Ezért a stratégia kulcskérdése az, hogy a nagy elvek miként jelennek meg a mindennapi pedagógiai gyakorlatban. Nem elegendő általánosságban beszélni hitről, értékekről vagy közösségről. Ezeket konkrét pedagógiai technikákra kell lefordítani. Ideális esetben az történne, hogy ha valaki bemegy egy református iskolába – legyen az Pápán vagy Mezőtúron –, akkor azonnal felismer néhány alapvető gyakorlatot: olyan pedagógiai módszereket, amelyek minden református intézményben jelen vannak. Ezek adják az identitás gerincét, miközben természetesen minden iskola megőrizheti a saját, egyedi arculatát.
„Az információ még nem tudás, a tudás még nem műveltség – a csúcson a bölcsesség áll”
A digitális korban, az információbőség idején mit tekintünk műveltségnek?
A digitális korban érdemes különbséget tenni az információ, a tudás, a műveltség és a bölcsesség között. Az információ olyan, mint egy folyamatosan villódzó pontokból álló hálózat: gyorsan felbukkan, majd eltűnik. A hindu filozófia ezt a jelenséget a „maya”, azaz káprázat fogalmával írja le. Ha túl sok információ vesz körül bennünket, könnyen kialakulhat egyfajta „világvakság”, mert nincs időnk arra, hogy a látottakat feldolgozzuk. A következő szint a tudás. Itt az információk már rendszerré állnak össze: összekapcsolódnak, értelmezhető egységeket alkotnak. A tudás fölött áll a műveltség. Ez egyfajta közös kulturális kánon, amely összeköt bennünket. Ha például egy osztályban mindenki olvasta ugyanazokat a verseket vagy tanult ugyanazokról a történelmi eseményekről, akkor lesz egy közös nyelvük és közös élményeik. A legfelső szint pedig a bölcsesség. Ez már nem pusztán tudás, hanem megélt tapasztalat, amely átszűrődött az élethelyzeteken. A bölcs emberek kommunikációja is más: kevesebbet beszélnek, de többet mondanak. Az oktatás feladata az, hogy a diákokat ezen a létrán vezesse felfelé az információ káprázatától a bölcsesség felé.
Mit jelent ma tanulni egy olyan korban, amikor a mesterséges intelligencia sokszor gyorsabban és hatékonyabban „válaszol”, mint maga a diák?
A mesterséges intelligencia sok tekintetben felszabadít minket a rutinfeladatok alól, de egyben alapvető változásokat is hoz az oktatásban. Az egyik legfontosabb kérdés az értékelés átalakulása. A hagyományos beadandók és esszék rendszere egyre kevésbé működik, hiszen ezeket a feladatokat könnyen el tudja készíteni egy algoritmus. Ezért felértékelődnek azok a tanulási helyzetek, ahol a diák személyesen gondolkodik és reagál. Például akkor, amikor egy problémáról beszélget a tanárral, vagy egy feladat megoldását közösen vitatják meg. Valójában egy régi pedagógiai modellhez térünk vissza: a szókratészi párbeszédhez, ahol a tanár kérdez, a diák válaszol, és a tudás közös gondolkodás során alakul ki. Fontos azonban az is, hogy a diákok megértsék: a mesterséges intelligencia nem gondolkodik. Inkább valószínűségi modellek alapján generál válaszokat abból az anyagból, amely digitalizált formában rendelkezésére áll. Ez az anyag gyakran vegyes minőségű. Ezért a gép által adott válasz inkább nyersanyag, amelyet az embernek kell tovább gondolnia, javítania és gazdagítania.
Mit adhat a református gondolkodás ebben az új korszakban?
A protestáns hagyomány két különösen fontos elemet kínál. Az egyik a személyes reflexió és önvizsgálat kultúrája. A protestáns ember rendszeresen számot vet saját tetteivel és döntéseivel. A másik az önfegyelem és az önkorlátozás képessége. A protestáns hagyomány erősen hangsúlyozza, hogy az embernek képesnek kell lennie nemet mondani bizonyos dolgokra. A XXI. században, amikor rengeteg technológiai és kulturális kísértés vesz körül bennünket, ezek az erények különösen fontosak lesznek.
„A református oktatásnak meg kell mutatnia, mitől református”
Hogyan látja a református oktatás jövőjét?
Két lehetséges irány látszik. Az egyik a stabil, „csendes” út: az iskolák a középosztálybeli családokra építenek, és az akadémiai kiválóságra koncentrálnak – nyelvvizsgákra, versenyekre, továbbtanulásra. A másik út az, hogy a református intézmények erőteljesebben felmutatják saját hagyományaikat és értékeiket a mindennapokban. Ma sok olyan szülő van, aki maga nem kapta meg ezt a nevelést, de szeretné, ha a gyermeke egy ilyen közösséghez tartozna. Nagy igény van erre, csak meg kell mutatni nekik az utat.
A holnap református iskolája címmel rendezték meg március 3–4-én a XIV. Országos Református Köznevelési és Szakképzési Konferenciát a balatonszárszói SDG Konferencia-központban. A kétnapos szakmai találkozót a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálata és a Református Pedagógiai Intézet szervezte a református köznevelési intézmények vezetőinek, pedagógusainak, fenntartóinak és meghívott szakértőinek.
A rendezvény célja, hogy stratégiai gondolkodásra ösztönözze a résztvevőket, és közös reflexiót kínáljon az oktatás és a társadalom kapcsolatának változásaira. A plenáris előadások és műhelyfoglalkozások olyan kérdéseket jártak körül, mint az imádság és az Ige szerepe az iskolai életben, a köznevelés aktuális irányítási kérdései, a református intézmények társadalmi felelőssége, valamint a pedagógiai innovációk – köztük a mesterséges intelligencia oktatási alkalmazása – és az inklúzió lehetőségei. A konferencia évente több mint kétszáz református intézményvezetőt és pedagógust hoz össze, így a református köznevelési hálózat egyik legfontosabb szakmai fórumának számít.
Új oktatási stratégia Jézussal
A Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálata és a Református Pedagógiai Intézet szeptember 22-én konferenciát tartott a református egyház új oktatási stratégiájáról és törvényi változásairól.