Reformátusok a tehetségekért

Átadták a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjakat. Többek között Tóth Imre, a Kecskeméti Református Gimnázium, illetve Uherkovich Zoltán, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának tanára részesültek a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai felügyelete alá tartozó elismerésben.

tóth_imre_bonis_bona

Tóth Imre, a Kecskeméti Református Gimnázium tanára

Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat vehetett át Tóth Imre, a Kecskeméti Református Gimnázium, valamint Uherkovich Zoltán, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának tanára a tehetséggondozásban végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként. A díj a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai felügyelete alá tartozó Nemzeti Tehetség Központ által meghirdetett elismerés, amelyet kiemelkedő munkát végző pedagógusok kaphatnak meg, akik eredményekben jól mérhető tehetséggondozó munkát végeztek a tanítványaik körében.

Tóth Imre huszonöt éve tanít Kecskeméten matematikát és kémiát. Munkája során mind a tanulási nehézséggel küzdő diákok felzárkóztatása, mind pedig a tehetségek gondozása fontos volt számára. Bár sok és neves eredményt értek el az általa felkészített diákok, Tóth Imre mégis azt hangsúlyozza mind maga, mind pedig a diákjai számára, hogy fontosabb az, ahogy eljutnak egy eredményhez, mint maga az eredmény.

– Hatalmas élmény, amikor látom, hogy egy-egy tanuló felém nő, amikor már én kapok tőlük tanácsot, hogy miként lehetne jobban, érthetőbben elmagyaráznom egy-egy témát a diákoknak – mondta Tóth Imre.

uherkovicz_zoltán_bonis_bona

Uherkovich Zoltán, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának tanára

A másik kitüntetett Uherkovich Zoltán volt, aki a biológiatudomány iránt érdeklődőket készíti fel és segíti tanulmányaikban immár húsz éve. – A tehetséggondozás számomra állandó hálaadás. Látni azt, hogy vannak diákok, akiknek nem csak több adatott, hanem ezzel élni is akarnak, mindig nagy öröm – mondta a díjazott.

A két pedagógusban kitüntetésükön túl az is közös, hogy mind a ketten szakmai vezetői a Református Tehetséggondozó Alapítvány (RTA) által létrehozott Talentum Szaktárgyi Tehetséggondozó Programnak. Ez a program olyan református diákoknak jött létre, akik egy adott tárgyból kiemelkedő ismeretekkel rendelkeznek és ezeket mélyíteni, gazdagítani akarják. Biológia, történelem, fizika és kémia tárgyakat lehet a kötelező iskolai tananyagokon túl, kiváló szakemberektől tanulni.

A versenyeket és az emelt szintű érettségire való felkészítést egy tanév során négy hétvégén rendezik meg a budapesti Baár–Madas Református Gimnáziumban, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnáziumban és a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban. A diákoknak így a szakmai fejlődésen túl kiváló lehetőségük nyílik az ismerkedésre is az ország különböző pontjain.

bonis_bona_2023_dijatado

Az RTA kiemeli, hogy a programban részt vevő szakmai vezetők és tanárok a református oktatási rendszer intézményeinek meghatározó és elismert pedagógusai. „Küldjetek nekünk ifjakat, s mi nyilakat faragunk belőlük” – olvasható Kálvin János felszólítása a program mottójában.