Segítsünk iskolatáskával, tanszerekkel!

Már a tanév végén meghirdette Iskolatáska kampányát a Magyar Református Szeretetszolgálat. Országszerte 14 gyűjtőhelyen várják szeptember 5-ig a használt, de még jó állapotban lévő iskolatáskákat, tanszereket, ahogy azokkal nehéz körülmények között élő diákokat támogassanak.
Szeptember első hetében több mint kétmillió forint értékű tanszeradományt ad át a rászoruló diákoknak a Magyar Református Szeretetszolgálat. Egy csomagban összesen 32 tanszer található, a füzetektől kezdve a ragasztón át temperát, ecsetet, tollat és rajzlapokat is kapnak a rászoruló diákok.

Sokszor magunk sem vagyunk tisztában azzal, milyen könnyen tehetnénk azért, hogy mások életét akár örökre megváltoztassuk. Ahogy Fontenelle mondta: „Számtalan olyasmi, ami megvan nekünk, de létének nem vagyunk tudatában, másvalakinek (...) a legnagyobb boldogságot okozná." Különösen igaz ez, ha egy gyermekről van szó, akit segítségünk révén képzeletben kézen foghatunk, s tovább vezetjük a tudás és életének útján. Ezáltal nem csak azt érjük el, hogy előbbre jutásában ne gátolja valaminek a hiánya, de arra is megtanítjuk, hogy jót cselekedni, másokkal törődni mit jelent.

Legyünk most azok tanárai, akik már most mosolyogva várják a szeptemberi iskolakezdést, akiknek felcsillanna a szeme egy szép táska vagy tolltartó, a zsírkréták és vízfestékek láttán – szüleiknek, nevelőszüleiknek azonban komoly anyagi terhet jelent ezek beszerzése.

Határon innen és túl ezeknek a gyermekeknek segíthet azáltal, ha felajánlja azt, amire Önnek, családtagjainak, barátainak már nincsen szüksége.

Amennyiben pénzbeli adománnyal támogatná a programot, a csekk vagy az átutalás megjegyzés rovatában, kérjük, tüntesse fel: „iskolatáska"! Számlaszámunk: 10702019-85008898-51100005.

Gyűjtőhelyek: Az adományokat, kérjük, juttassa el gyűjtőhelyeink egyikére. További információkat és a gyűjtőhelyeink listáját a www.jobbadni.hu/iskolataska oldalon találja.

MRSZ