Egy háború sújtotta, kimerült, felszabdalt Magyarország nézett szembe a rá nehezedő kihívásokkal az első világháború után. A szenvedő magyar gyermekekhez első látásra váratlan helyről érkezett támogatás: Hollandiában az ottani reformátusok nyújtottak segítő kezet. Számos formát öltött ez a segítség, az egyik eredménye a Julianna Református Iskola megnyitása volt 1926 szeptemberében.
A Julianna Református Iskola alapításának története az első világháború utáni évekig nyúlik vissza. A háborúban semleges Hollandia jelentős segítséget nyújtott a súlyos gazdasági és társadalmi nehézségekkel küzdő Magyarországnak. A két ország református közösségeit évszázados kapcsolatok fűzték egymáshoz, így a holland segélyakciókban is meghatározó szerepet vállaltak a protestáns szervezetek. Gyermekétkezdéket működtettek, árvaházakat támogattak, és megszervezték az úgynevezett gyermekvonatokat, amelyekkel több tízezer magyar gyermek juthatott el holland befogadó családokhoz, hogy legalább néhány hétig vagy hónapig jobb körülmények között élhessen, amíg Magyarországon talán valamennyit javul a helyzet.
A segélyakciók szervezésében jelentős szerepet játszottak Abraham Kuyper holland református teológus és egykori miniszterelnök lányai, köztük Catharina Kuyper. Az ő kezdeményezésére fogalmazódott meg egy budapesti református iskola alapításának gondolata is, amely 1923-ban már a holland egyházi sajtóban is megjelent.
Az elképzelést magyar részről például Ravasz László református püspök és Sebestyén Jenő teológiai tanár támogatta. Ravasz levélben is szorgalmazta az alapítást, amely szerinte maradandó emléket állíthatna a két nép összetartozásának.
A terv azonban Hollandiában sem talált azonnal egyöntetű támogatásra. Az adakozók között akadtak, akik megkérdőjelezték, hogy egyetlen iskola alapítása valóban érdemi változást hozhat-e a magyar református oktatásban. Másokat az intézmény későbbi fenntartása, illetve református szellemiségének biztosítása aggasztott. A gyűjtés szervezői ezért azt hangsúlyozták, hogy a Julianna mintaiskola lehet, amely példát szolgáltathat más református intézmények alapításához Magyarországon. A hollandok elsősorban az indulás anyagi feltételeit biztosították volna, míg az oktatás és a fenntartás a magyarokra hárult. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter ígéretet tett arra, hogy az állam jelentős részt vállal az iskola működési költségeiből.
A holland gyűjtés egyik kiemelt alkalma 1925. április 30-a, Julianna holland hercegnő születésnapja volt. A következő évben már a tanítók felkészítése is megkezdődött: négy magyar tanárnő utazott Hollandiába, hogy megismerkedjen az ottani keresztyén iskolák működésével. Az intézményt eredetileg a Kálvin tér közelében, egy tervezett református központban szerették volna elhelyezni, ám a nagyszabású beruházás nem valósult meg. Az iskola végül a fasori református gyülekezet épületében kapott otthont.
Az ünnepélyes megnyitót 1926. szeptember 13-án tartották, amelyen Hendrikus Colijn korábbi holland miniszterelnök és Klebelsberg Kuno is beszédet mondott. Catharina Kuyper egy Bibliát adott át Németh Károlynak, a fasori gyülekezet főgondnokának, így az lett az iskola könyvtárának első darabja.
A Julianna Református Iskola átadóünnepségén megjelentek a Pesti Hírlap fotóján
Az első tanévben 148 gyermek kezdte meg tanulmányait a Juliannában, és a következő években folyamatosan nőtt az érdeklődés. Bár a diákok többsége református volt, más felekezetekhez tartozó családok is szívesen választották az intézményt.
Az iskola az állami tantervet követte, de a tanulmányi eredmények mellett kiemelt figyelmet fordított a keresztyén nevelésre és a szociális érzékenység kialakítására. A jobb módú gyermekeket arra ösztönözték, hogy segítsék nehezebb helyzetben élő társaikat. Az intézmény a szülőknek is szervezett előadásokat nevelési és egészségügyi kérdésekről olyan neves előadókkal, mint például Karácsony Sándor.
A holland támogatás egyébként végül csak az épület 1936-os bővítésekor érkezett meg maradéktalanul, de Hollandiából az intézmény a következő években is sok segítséget kapott.
A második világháború idején az iskola élete is megváltozott, főleg amikor a front elérte Budapestet. 1943 tavaszán az iskolát helyőrségi kórházzá alakították, de addigra már a tanítás amúgy is szünetelt a bombatámadások veszélye miatt. 1944 októberében sikerült aztán elérni, hogy svéd védnökség alá kerüljön az intézmény, és az alagsorban zsidó gyerekeket bújtattak. Később francia, holland és belga katonák is rejtőztek az épületben, akik német hadifogolytáborokból szöktek meg. 1945. január 13-án az épületet bombatalálat érte, de az óvóhely éppen maradt. Az orosz megszállás is számos megpróbáltatást hozott, részeg orosz katonák többször jártak az épületben, és nem elégedtek meg az anyagi javakkal, nőket is elhurcoltak magukkal. 1945 februárjában gyermekeknek napközi otthont indítottak az épületben, majd áprilisban a tanítás is folytatódott. Az iskolába az 1945/46-os tanévben már 204 diák jelentkezett. A oktatás azonban rendkívül nehéz körülmények között folyt, a tüzelőhiány miatt időnként fűtött magánlakásokban tartották meg az órákat, a gyermekek ellátásában pedig ismét külföldi, elsősorban holland és svéd segélyszervezetek segítettek. Az intézménynek az 1947/48-as tanévre már több mint háromszáz tanulója volt, de hamarosan közbeszóltak a magyarországi politikai változások.
1948-ban a kommunista hatalom államosította az egyházi iskolákat, köztük a Juliannát is, hiába próbálta a református egyház és a fasori gyülekezet megakadályozni az intézmény elvesztését. A Julianna Református Iskola az 1948/49-es tanévben már állami iskolaként működött, 1949-ben pedig megszűnt, az épületbe először a Vörös Október Szakkollégium költözött, majd később a Gorkij fasori Általános Iskola és a Rottenbiller utcai Általános Iskola birtokolta az épületet.
A rendszerváltozás teremtette meg a lehetőséget az újrakezdésre. A Fasori Református Egyházközség kezdeményezésére, ezen belül is először Adorján József lelkipásztor és esperes felvetésére, 1992. szeptember 1-jén, negyvennégy évvel az államosítás után ismét megkezdődött a református oktatás a Juliannában, az ünnepélyes évnyitót október 23-án tartották. Az első református osztályban 24 gyermek tanult, de az iskolát fokozatosan vette át teljesen az egyház, hogy az addig ott tanulók is el tudják végezni tanulmányaikat.
Az újjászületést egyházi adományok és – akárcsak az alapításkor – holland támogatás segítette. Az iskola ma már Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Gimnáziuma, Általános Iskolája néven működik.