A XXI. századi oktatás technikai tudást ad át, használni akarjuk a világot, nem megismerni. Ezzel szemben az egyházi oktatás célja, hogy a diákok az egésszel és ne csak a részekkel találkozzanak, szembesüljenek életkérdésekkel, valamint feltegyék maguknak azokat a kérdéseket, hogy mi végre vagyunk ebben a világban, és hogy kicsoda az ember valójában – hangzott el október 18-án a Hagyományból épített jövő – Tradíciók, hagyomány átadása a zsidó–keresztény oktatásban című, a Keresztény–Zsidó Tanács által szervezett konferencián, a Ráday Házban.
Az esemény kezdetén az október 7-én Izraelben történt tragikus eseményekről emlékeztek meg a résztvevők. – Nem kezdhetjük mással ezt a konferenciát, mint azzal, hogy elítéljük ezt a borzalmas erőszakot. Imádkozunk a békéért, imádkozunk azért, hogy a palesztin–izraeli konfliktus végérvényesen, méltányosan, mind a két fél számára elfogadható módon megoldódjon – fogalmazott Székely János szombathelyi katolikus megyés püspök. Ezt követően Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Székely János püspök, valamint Radnóti Zoltán főrabbi közösen imádkoztak a 122. zsoltár szavaival.
Székely János, a Keresztény–Zsidó Tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Kifejtette, hogy a hagyományok továbbadása ott van minden keresztyén és zsidó közösség szívében. – A bibliai hagyományban ott van a parancs: kötelességünk, feladatunk továbbadni a kincseinket. Nem pusztán információkat kívánunk átadni az oktatási intézményeinkben, hanem értékeket, a hit és a szeretet kincseit. Emberséget, tízparancsot, tiszteletet, hitet és reményt akarunk közvetíteni az iskoláinkban – hangsúlyozta a katolikus egyházi vezető.
Ezt követően Radnóti Zoltán főrabbi beszélt arról, hogy a Tóra több szót is használ a tanulásra. Az egyik arra utal, hogy a tanulás során elmélyülünk, elemzünk, eggyé válunk az elsajátított tananyaggal. A másik kifejezés pedig arra utal, hogy „ismételve tanuld, legyen rendszeres számodra”, váljon szokássá. Emellett arról is szót ejtett a főrabbi, hogy manapság a bölcsődében kell kezdeni az oktatást, mert rendkívül ingergazdag világban élnek a gyermekeink, nekünk pedig fel kell venni a versenyt. Szerinte kisgyermekkortól fogva tanítanunk kell a gyermekeket, így alakulhat ki bennük kötődés, így nevelhetjük bele őket a vallásba.
Balog Zoltán püspök beszéde elején elmondta, hogy a tanítás isteni parancs. – Mózes ötödik könyvében olvashatjuk, hogy ismertesd meg fiaiddal és unokáiddal is mindazt, amit Istenről tudsz (5Móz 4,9–10). Az Újszövetségben pedig ott van a parancs: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,18–20) Az igeszakaszban megnyilvánul az isteni optimizmus, hiszen feltételezi, hogy képesek vagyunk úgy beszélni a gyermekeinknek róla, hogy az megfelelő és hiteles legyen. Küldetésünk, hogy beszéljünk arról, miért vagyunk itt teremtményként – hívta fel a figyelmet Balog Zoltán. Hangsúlyozta, hogy az igazi tanítás élő szó, nem könyvekből származik, és nem önmagáért való, hanem mindig átadás. Az igaz tanításnak a végső forrása a teremtő és szabadító Isten, ezért is mondhatjuk, hogy nemcsak a filozófia, hanem minden tudomány szolgálóleánya a teológiának. A nevelés kapcsán a református püspök végül elmondta, hogy nem attól lesz valaki édesanya, hogy szül egy gyermeket, hanem azáltal, hogy megtanítja élni. – Az oktatásban is ez a legtöbb, amit tehetünk a gyermekekért: élni tanítjuk őket – fogalmazott.
Kodácsy-Simon Eszter, az Evangélikus Hittudományi Egyetemi docense Paul Tillich evangélikus teológus, filozófus gondolataira alapozva felvázolta, hogy az oktatás alapvetően három különböző jelleget ölthet. Beszélhetünk technikai, humanista és beavató jellegű oktatásról. A technikai oktatás mindig gyakorlati jellegű, a készségek és képességek fejlesztését jelenti, valamint azoknak az alapismereteknek az átadását, amelyeknek része az írás, olvasás, számolás – sorolta. A technikai oktatással mindig együtt jár a humanista oktatás több-kevesebb eleme is, például fegyelemre, figyelemre, a munkában való felelősségvállalásra tanít, illetve a szakmai közösségben való együttműködésre segít. A humanista oktatás lényege, hogy az emberben rejlő egyéni és társas lehetőséget kibontakoztassa és fejlessze, az emberi természetet és emberséget aktualizálja. A beavató oktatás pedig egy szimbólumokkal rendelkező közösségbe való beavatást jelent, amely szimbólumokban az emberi létezés és értelem kérdéseire adott válaszok fogalmazódnak meg. Úgy is mondhatjuk, hogy a beavatás az emberi létezés titkaiba való bevezetés. Az egyházi oktatás is ebbe a kategóriába tartozik. A kérdés az, miként tudja megvalósítani az egyházi iskola ezt a fajta beavató oktatást. Vajon meg tudja szólítani a diákokat, vajon képes-e segíteni nekik választ keresni az életkérdéseikre a mindennapi nehézségek és feladatok között, képes-e megmutatni, hogy a létkérdésére a válasz a vallási szimbólumokban rejlik? – tette fel a kérdéseket Kodácsy-Simon Eszter.
A konferencia szünete előtt Karasszon Eszter gordonkaművész zsoltárfeldolgozását hallgathatták meg a résztvevők. A rövid pihenő után pedig Kun Ágnes Anna operaénekes, valamint Hegedűs-Gönczy Katalin zongoraművész előadásában szólalt meg Orbán György három genfi zsoltárra írt parafrázisa.
Darvas István főrabbi, a Bét Jehuda (Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem) zsinagóga rabbija arról beszélt, hogy a vallás és a hit egyáltalán tanulható-e. Ezt követően a Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium múltjába engedett betekintést. Az intézmény elődjének hatalmas szerepe volt abban, hogy a zsidó hagyomány nem merült a feledés homályába a holokausztot követően. A gyermekek vitték haza azt a tudást, azt a hagyományt, amelyet a családok el akartak felejteni a második világháború után. Jelenleg igyekeznek szem előtt tartani, hogy ne pusztán ismeretátadás történjen az intézmény falain belül, a diákok pedig ne megismerendő tudományágként tekintsenek a judaisztikára. Úgy akarnak foglalkozni a Jiddiskeittal, hogy az tükröt tartson a fiatalok elé, amelyben láthatják, hol tartanak az életben. A zsidóság elsősorban nem tudomány, ami kitanulható, hanem egy olyan vallás, attitűd, közösség, ami arra kötelez minket, hogy tanuljunk, ameddig élünk – foglalta össze a főrabbi.
Barcsák Marianna, a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője a katolikus oktatás jelen helyzetéről igyekezett képet adni a hallgatóknak. Előadását történelmi áttekintéssel kezdte. A hagyomány és a légkör nem kézzelfogható jelenségek, évszázadok kellenek a kialakulásukhoz. A kommunizmus idején az intézményrendszert lerombolták, de a hagyomány bizonyos szinten tovább élt. 1948 után több száz katolikus intézmény szűnt meg, csak nyolc katolikus gimnázium működhetett az országban. A rendszerváltás után, amikor a szerzetesrendek egy része is visszatért külföldről vagy abból a szürke zónából, amelyben létezett, akkor nekik, illetve az egyházi oktatásnak is ismét meg kellett határoznia önmagát. A céljaik nem változtak abban az értelemben, hogy továbbra is a teljes ember kiművelését végzik az intézményeik. A hagyomány azonban formálódik, hatással vannak rá a jelen eseményei, így a katolikus oktatás sem ugyanazt jelenti, mint a két világháború között. Sokan azt várják még mindig, hogy úgy nézzen ki egy katolikus intézmény, mint Szabó Magda Abigél című regényében. Jelenleg a katolikus nevelés igen sokszínű, az oktatás minden szintjén jelen vannak országszerte. Úgy véli, a katolikus intézményrendszer az elmúlt időszakban megtalálta a helyét, a hagyományát, azt az értékrendet, amelyet a századok egymásra raktak.
Bruckner László, a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának főigazgatója Református felelősség és szerepvállalás a magyar oktatási közfeladatokban címmel tartotta meg előadását, amelyben alapvetően a jövővel kapcsolatban osztotta meg gondolatait, kérdéseit. Elmondta, hogy a református oktatás teljesítménye vitathatatlan, a 2019-es kompetenciamérések alapján matematikából és szövegértésből is a református intézményekbe járó gyermekek érték el a legjobb eredményt. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a református iskolák diákjainak van a legjobb családi háttere, és az is kimutatható, hogy a hozzáadott érték is a református intézményekben a legnagyobb. A református oktatási szolgálat vezetője kiemelte, hogy az ország leszakadó térségeiben fokozottan jelen van a református oktatás, így a felelősségük is óriási. – Miért tartunk fenn iskolákat? Azért, hogy utánpótlást biztosítsunk a lelkészképzésnek? Amennyiben megnézzük a statisztikát ezen a téren, akkor láthatjuk, hogy nem lehet ez a legfőbb motiváció. Mi a társadalom elvárása velünk szemben, illetve magunkkal szemben milyen elvárásokat támasztunk? – tett fel alapvető kérdéseket Bruckner László, amelyekre a jövőben válaszolnia kell az egyházaknak. A jelenlegi magyar oktatásban tizennyolc százalék az egyház részvétele, szerinte huszonöt százaléknál érnék el azt a kritikus határt, amelytől kezdve a hatásuk is egyértelmű lenne. – Gondolati fordulóhoz értünk. Mostani viszonyunk az oktatási feladatokhoz: missziót végzünk, amelyhez az oktatás kiváló terep. Ha vállaljuk a növekedést, akkor már arról lesz szó, hogy az egész társadalom számára fontos és általa számonkért közfeladatot látunk el, amelyben lehetőségként ott a misszió. Kérdés, hogy mit vállalunk ebből mi, magyarországi egyházak – fogalmazott Bruckner László.
Végül a Maimonidész Zsidó Gimnázium igazgatója, Szilánk Zsuzsa mutatta be a kifejezetten fiatalnak számító, nyolc évvel ezelőtt alapított, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség fenntartásában működő iskolát. Céljuk, hogy megszólítsák a teljesen asszimilálódott zsidó családokat, de a legfontosabbnak azt tartják, hogy a hozzájuk betérő diákok otthon érezzék magukat az intézményben, és hazavigyék a zsidó hitet az otthonukba. Szeretnék, ha a diákjaikban kialakulna egy stabil zsidó öntudat, ami nem a félelmen alapszik, hanem a pozitív megélésen és az istenhiten.
Zárszóként Székely János elmondta, hogy a zsidóság és a keresztyénség egyik legfontosabb gyakorlati közös pontja a nevelés, mind a két hagyomány rendkívül fontosnak tartja, hogy a kincseit továbbadja. A XXI. századi oktatás technikai tudást akar átadni, használni akarjuk a világot, nem megismerni – mutatott rá. Kevesebbet tanulnak a mai diákok arról, hogy mi is a világ, mit jelent az élet, kicsoda az ember, miért vagyunk itt a világban, van-e az egésznek értelme, hogyan kellene élnünk. Az egyházi oktatásban élni próbálunk tanítani, szeretni, nemcsak a részeket tanítjuk, hanem az egészet. A részek – mint gazdaság, politika és művészetek – akkor fognak újra a helyükre kerülni, ha az emberiség újra sejteni kezdi az egész értelmét – idézte fel XVI. Benedek pápa gondolatait a katolikus püspök.