Tanteremmé vált nappalik

L1002795.jpg

Digitális oktatás vagy a jóval kifejezőbb karanténoktatás – ezek a fogalmak hirtelen árasztották el a sajtó felületeit, ürítették ki a tantermeket, és fészkelték be magukat a családok otthonaiba. Sem a pedagógusok, sem a szülők nem voltak felkészülve arra, amit a koronavírus-járvány a betegség rettenetén kívül nekik, a gyerekeknek és közvetve a társadalmunknak hozott.

Megváltozott rendhez, felcserélt, aránytalanul elosztott szerepekhez igyekeznek alkalmazkodni napjainkban szerte az országban az emberek. A tanárok, akik jó esetben hivatásként tekintenek a munkájukra, elszakadtak a rájuk bízott iskolásoktól: az osztálytermek zsibongását felváltotta saját lakásuk és a nebulók otthonának csendje vagy épp zaja, az internetes felületek személytelen ridegsége. A szülőknek többnyire legalább három munkakörben kell helytállniuk egyszerre: megpróbálják összeegyeztetni az otthoni munkát, azaz a home office-t, az otthoni oktatást és a házimunkát.

L1002867.jpg

Fotó: Sebestyén László

A gyerekek mindeközben olyan helyzetbe kerültek, amely életkorukból adódóan idegen számukra: eltűnt az állandó, kiszámítható napirendjük, nem veszi körül őket az osztálytermek nyugodt tanulási környezete. Igen, a tantermek annak számítanak akkor is, ha harminc diák van összezárva, hiszen azonos feladattal, céllal vannak ott; nem számíthatnak a tananyag szakszerű, mindenre kiterjedő elmagyarázására; nem vezethetik le a megszokott módon az energiáikat, a mozgásigényüket; nem lehetnek együtt a barátaikkal. Ellenben órákon keresztül a képernyő előtt kell ülniük – és nem azért, hogy kedvenc sorozatukat nézzék, cseteljenek a haverokkal vagy játsszanak. Holott mindeddig többnyire éppen arra buzdították őket, hogy használják kevesebbet az okoseszközeiket, ne nyomogassák állandóan a telefonjukat.

Karantén gyerekekkel

Hatványozottan nehéz helyzetben vannak azok a családok, amelyekben bölcsődés, óvodás vagy kisiskolás korú gyermekek tanítását, lefoglalását kell összeegyeztetni a többi teendővel. Igaz ez az Udvari családra is: Szabolcs és Melinda három gyermekükkel – a harmadikos Andrissal, az elsős Petivel és az óvodás Zsuzsival – egy társasházi lakásban szembesült a karanténoktatás nehézségeivel. Nem volt egyszerű egyik napról a másikra átszervezni az életüket.

L1002851.jpg

Fotó: Sebestyén László

– A férjem, Szabolcs egészségügyi dolgozó, diagnosztikával foglalkozik – lássuk be, ez nem kifejezetten home office-ban végezhető munkakör. Nem volt könnyű, de végül sikerült összeegyeztetni a férjem és az én munkahelyem munkarendjét: Szabolcs felettese lehetővé tette, hogy eleinte heti egy, most pedig már két alkalommal itthonról dolgozzon, én pedig hetente egyszer megyek be az irodába, a többi napon én is itthonról dolgozom. Így mindhárom gyermekünk felügyeletét itthon oldjuk meg – avat be a gazdasági munkatársként dolgozó Melinda. Amíg a home office feltételei kétségesek voltak, az óvodai és iskolai felügyelet igénylése is felmerült lehetőségként, ezt az ötletet azonban hamar elvetették. – Az ügyeleten csak megőrzés van, nem biztos, hogy ott megfelelően haladnának a fiúk – ezzel nem lettünk volna sokkal előrébb, mert akkor másnap dupla annyi tananyagot kellett volna bepótolni – indokolja a döntést az édesanya.

„Segítség, tanár lettem!”

Persze hiába sikerült beosztaniuk a férjével, hogy mindennap legalább egyikük otthonról dolgozzon, a neheze még csak ezután következett. Érezhetően bántja, de Melindának az óvodapedagógusi szerepre jut a legkevesebb ideje, hiszen a két kisiskolás korú fiával folyamatosan foglalkozni kell, hogy elsajátítsák a tananyagot. – Hála Istennek, a lányom annyira jó személyiség, hogy egész délelőtt csöndben elfoglalja magát – magyarázza. Hozzáteszi, társasházban lakva látja, milyen nehéz azoknak, akik bölcsődés és kisiskoláskorú gyermekeket nevelnek egyszerre, és így kénytelenek megbirkózni az új szerepekkel.

L1002839.jpg

Fotó: Sebestyén László

Szerénysége ellenére Melinda nincs könnyű helyzetben: ahhoz, hogy menedzselni tudja a két gyermek digitális oktatását, a saját munkáját és a háztartást, szigorú napirendre van szükségük, amelyet a hűtő oldalára kihelyezett táblázat segít átlátni. A tanárokkal az Edmodo oktatásra szakosodott ismeretségi hálózaton, a Google felületein és az iskolai levelezőlistán tartják a kapcsolatot. – Az Edmodón saját szülői profillal is láthatom, mi a gyerekek feladata, de az ő profiljukba is be tudok lépni – magyarázza az édesanya, aki elismerősen szól a tanítónők munkájáról. Bevallja, habár pedagógiai végzettsége is van, kicsit aggódott, vajon hogyan fogja megtanítani elsős fiát írni. Azonban már egy-két nappal a digitális oktatás bevezetése után az illetékes pedagógustól részletes, minden apróságra kiterjedő útmutatót kapott, amely jelentősen megkönnyítette az elsőre riasztónak tűnő feladatot. – Szinte szó szerint mindent leírt abból, amit ő alapesetben a tanteremben elmondana, sőt képekkel is illusztrálta, miként kell megvalósulnia a folyamatnak. Jó látni, hogy milyen módszerekkel tanulnak manapság a gyerekek írni-olvasni – állítja az anyuka, aki fontosnak tartja a visszajelzést is, hogy a tanítónő érezze, lássa: működik, amit csinál.

Gyerekek a képernyő előtt

Melinda szerint technikailag ők egészen jól álltak már a kezdetekben is: egy asztali számítógép és egy laptop is volt otthon, emellett neki okostelefonja is van. Ugyanakkor utóbbin bonyolult a munkavégzés, ahogy a képernyő mérete és a dolgozó felnőtt időszakos telefonos elérhetetlensége miatt sem jó, ha valamelyik gyerek használja azt a tanuláshoz. Ezen a helyzeten a nagyszülőktől kapott tablet segített. A házaspár a legnehezebben azt szokta meg, hogy a két fiú a délelőtt jelentős részét a monitor előtt tölti, hiszen a járvány előtt ez nem így volt. – Mindig is arra törekedtünk, hogy a gyerekek minél kevesebb időt legyenek a képernyő előtt, tévénk sincs – magyarázza Melinda. Arra külön figyelmet fordítanak, hogy a fiúkban tudatosuljon: ez a helyzet nem állandó, és az okoseszközöket most tényleg csak az ismeretszerzés miatt használhatják, nem nyomogathatják a képernyőt, billentyűket állandóan, nem használhatják szórakozásra az interneten töltött időt. Ez alól csak a szülők által kezdeményezett, az osztálytársakkal folytatott heti rendszerességű videochat képez kivételt.

L1002717.jpg

Fotó: Sebestyén László

Az Udvari család tapasztalataival összecseng Ernyei Szilvia tanárnő véleménye is. A fiatal pedagógus két békásmegyeri iskolában oktat hittant, a Majosházi Református Általános Iskola növendékeit pedig szolfézsra és zongorázni tanítja. Szerinte a fővárosban és annak környékén a legtöbb család rendelkezésére állnak a megfelelő eszközök, az internethozzáférés is adott, de sajnos akadnak kivételek. – Van, ahol három gyermek van a családban, és csak egy laptop jut mindannyiukra. Ők nehezen tudják beosztani, hogy épp ki üljön a gépnél – magyarázza az alsósokkal és felsősökkel egyaránt foglalkozó Szilvia. A legnagyobb nehézséget ő is az időbeosztásban látja: – Ha a szülő otthonról dolgozik, és emellett kell a gyermekkel tanulnia, az nehézséget jelenthet. Az alsós korosztályra ez fokozottan igaz: ők még kevéssé tudják egyedül értelmezni a feladatokat, nem maradhatnak magukra. A felsősökkel könnyebb, ők önállóbbak, de nekik is hiányzik a suli: ahogy a személyes találkozásokkor, úgy most is igénylik a törődést, megosztják velem a dolgaikat, megkérdezik, velem mi újság van – csak most e-mailben teszik ezt. Jó érzés, hogy tartjuk a kapcsolatot.

Tantermi vs. online óra

Szilvia azt is elárulja, a kezdeti bizonytalanságok a pedagógusokat is megviselték. A karanténoktatás első nehézsége az volt, hogy megtalálják azt a felületet, ahol kommunikálni tudnak a diákokkal, át tudják adni az ismereteket, illetve ellenőrizhetik a tanulók tudását. Sürgősen megoldást kellett találniuk, nem volt idő rendesen tesztelni a különböző programokat.

L1002746.jpg

Fotó: Sebestyén László

– Az első héten mindenki csak tapogatózott, és először a facebookos osztálycsoportjainkban osztottuk meg a feladatokat. Második héttől a Google Classroom felületét kezdtük használni, attól kezdve gördülékenyebben ment a munka. Van, akivel e-mailben tartjuk a kapcsolatot, mert erre tartott igényt, neki így könnyebb – magyarázza a tanárnő. Ebből is látszik: az, hogy ki hogyan oldja meg a tananyag eljuttatását a diákokhoz, akár iskolán, de még osztályokon belül is eltérhet. A megváltozott körülmények miatt ugyanis a megszokott módszerek nem mindig kivitelezhetők: nem biztos, hogy ami a tanteremben megvalósítható, online is működik. Szilvia ezzel kapcsolatban a szolfézsóráit említi: a hallás és ritmusérzék fejlesztése intenzív kölcsönösséget igényel a pedagógus és a diák között, amely még a videochat formájában tartott órák esetében sem, vagy csak nehézkesen, részlegesen valósulhat meg. A zongoratudás fejlesztését ugyanakkor lényegesen egyszerűbben tudja irányítani és ellenőrizni.

A tanárnő pozitívumokat is lát a karanténoktatásban. – Mivel a kisiskolások még túl kicsik ahhoz, hogy egyedül értelmezni tudják a házi feladatokat, a szülők segítsége nélkülözhetetlen. Ez remek lehetőség arra, hogy ők is hallják az evangéliumot. Szoktam napi áhítatot vagy egy-egy igét is megosztani velük. Van olyan szülő, akivel közelebbi lett a kapcsolatunk, és jókat beszélgetünk a levelezésben. Ez áldás – véli a tanárnő, aki arról is elismerően szól, hogy a Református Pedagógiai Intézet (RPI) a hitoktatók segítségére sietett. – Még az első héten igényesen kidolgozott anyagokat, PowerPoint-dokumentumokat (PPT) kaptunk, ezek sokat segítenek a felkészülésben. Az RPI emellett webináriumokat is tart az azt igénylőknek. A kilencvenperces online képzésen a digitális hittanórán használható PPT-k és bibliai képregények alkotását, valamint az RPI feladatbank, a WordWall és a LearningApps programok használatát sajátíthatjuk el.

A kevesebb néha több

L1002705.jpg

Fotó: Sebestyén László

A pedagógusok is segítik egymást, ki-ki igyekszik támogatni a megakadó kollégákat. A közösségi oldalakon tantárgy szerinti csoportokba tömörülve osztják meg egymással a digitális oktatásban bevált tapasztalataikat, saját kidolgozott óravázlataikkal, PDF formátumban feltöltött könyvekkel, egyéb ötletekkel bátorítják egymást. Lassan arra is ráéreznek, mennyi tananyagot bírnak el a távoktatásban a tanulók.

– A szolfézzsal kapcsolatban például be kellett látnom, hogy az a gyerekek sokadik plusz órája, így ebben a helyzetben nem követelhetek annyit, amennyit normál esetben: csak feleslegesen terhelném vele őket. Ezt eleinte nehéz volt elfogadnom, mert arra gondoltam, hogy lemaradnak, és azt nehéz lesz behozni. De végül arra jutottam, most az a legfontosabb, hogy valahogyan kimásszunk ebből az időszakból. Jó, hogy szerető, gondviselő Istenünk van, akihez fordulhatunk a káoszban: a legjobb csendben várni az ő szabadítására.

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2020/18. számában.