Június 16-18. között rendhagyó rendezvénynek, az Inspirationen című nemzetközi szimpóziumnak ad otthont a Károli Gáspár Református Egyetem.
Sokkal izgalmasabbak a vizsgált jelenségek annál, ahogyan a tudomány általában látni engedi őket – véli Czeglédy Anita, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara német tanszékének vezetője. Kezdeményezésére június 16. és 18. között egy rendhagyó rendezvénynek, az Inspirationen című nemzetközi szimpóziumnak ad otthont az intézmény, új utakat keresve a tudományos gondolkodásban, próbálva szakítani az előre megírt tudományos diskurusokkal, és teret engedve az ihletésnek, a kreativitásnak és a derűnek.
Mi inspirálta a szimpózium megszervezését?
Tudományos konferenciákon járva gyakran úgy éreztük, sablonosak a témakiírások, túlzottan merev a tudomány gondolkodásmódja. Arra gondoltunk, milyen jó lenne egy szimpózium, ahol mindenki arról a témáról beszélhetne, ami őt foglalkoztatja, igazán érdekli, de a rendelkezésre álló keretek között eddig nem volt módja megismertetni másokkal. Ez az előadónak és hallgatónak is inspirációt jelenthetne további munkájában, egyben új szempontokkal, felvetésekkel gazdagíthatjuk a tudományterületet. Az inspiráció, vagyis ahogyan az Úr életet lehel az anyagba, az élet keletkezésének folyamata teljesen analóg a művészeti alkotások születésével, hiszen a művész is anyaggal dolgozik, amely csak a belelehelt élet, az ihlet által válik élővé. A szimpózium egyik lehetséges témája maga az inspiráció, az ihlet pillanata, hiszen ezt eddig alig vizsgálták, inkább az anyag átalakulásának folyamata került az érdeklődés középpontjába. Közismert, hogyan inspirálja a képzőművészet vagy a zene az irodalmat, több előadás foglalkozik majd ezzel a témával. Színes programra számítunk, és remélem, körvonalazni tudjuk egy következő konferencia témáit, vagy megfogalmazódik az igény, hogy 2012-ben is hasonló rendezvényen találkozzunk.
Miért éppen a német tanszéken vetődött fel a konferencia ötlete?
A filozófiai gondolkodás nyelve a német, a mi tanszékünkön pedig a kollegák többsége a századforduló irodalmával foglalkozik. Az avantgárd irányzatokban nagyon erős a képzőművészetek és az irodalom kölcsönhatása, sőt, a kezdeményezések a képzőművészetből indulnak ki és csapódnak le az irodalomban. Ezért lehet nagyon érdekes intermediális és intertextuális vizsgálatokat végezni, amelyek segítik ennek az egybelátó gondolkodásnak a kialakulását. Kissé egyoldalúak a tudományos diskurzusok, maguk a jelenségek, az irodalmi szövegek ennél sokkal izgalmasabbak, és úgy érezzük, méltatlanul bánik a tudomány a minket körülvevő valósággal. Szeretnénk ezen változtatni.
Lehet tudományos szempontból közelíteni az ihletettséghez?
Igen, a pszichológiatudomány is foglalkozik az ihletettség állapotával. Izgalmi-lelkesült állapotnak tudják be, illetve az extázishoz is szokták még kapcsolni. Az irodalomtudományban azonban inkább a látás, a látni tudás fogalmához kötném. Nagyon sok író számol be erről a látni tanulásról, a meglátásról. Amikor azt mondom, látlak, meglátom a jelenség mélyét, akkor értem meg az előttem álló valóságot. A költők, írók szintén látni tanulásról írnak, ahogy a festők.
A művészetekben egyértelmű az inspiráció szerepe, de a tudományban is kell-e ez az isteni szikra? A két terület, művészet és tudomány, ellentétpárnak tűnik.
A latin inspirō ige jelentésvariációinál egyértelműen az átadás gesztusa –’lehel’, ’belehel’, ’belecsepegtet’ – dominál, a transzcendens vonatkozásokat is figyelembe véve. Ugyanakkor szerepel a jelentések között, tudományos-orvosi kontextusban, a ’belélegez’ szó is, ami azért érdekes, mert itt az aktív, a felvevő, a belélegző ember áll a középpontban. Ez akár ellentétnek is tűnhet. Azonban úgy gondolom, hogy a művészet és a tudomány nem ellentétek – még az orvos-kutatók is sorra beszámolnak az intuíció fontosságáról, de fizikusok, matematikusok és filozófusok is hangsúlyozzák az intuitív gondolkodás kihagyhatatlanságát. Az irodalomtudomány a filozófiatudományról vált le a történeti fejlődés során, túljutott egy, a természettudományokra jellemző pozitivista gondolkodásmódon, és a kultúratudomány elterjedésével napjainkban egyre jobban közelítünk egy holisztikus szemlélethez, amelynek feltétlenül része az ihletett gondolkodás.
Hogyan jelenik meg a találkozó témái között a teológia?
A hittudományi karról Békési Sándor professzor urat hallgathatjuk meg, aki a teológiai kutatások mellett képzőművészettel, a szakralitás képi nyelvének kutatásával is foglalkozik. A tanszék oktatói az irodalom szakrális vonatkozásait is vizsgálják. Azt láttuk, hogy a külhoni germanisztikában intenzíven jelen van egy vallásos esztétikai irányzat, amely azonban elsősorban a katolikus esztéticizmus irodalmi megnyilvánulásainak leírására törekszik. A protestantizmus hatását vizsgálták már többek között a közgazdaságtanban, az etikában, arra gondoltunk, érdemes lenne a protestáns esztétikával is foglalkozni. A dékán úr egyébként a derű és a mosoly művészetekbeli szerepéről fog majd beszélni – íme, egy jó példa az ihletettség állapotára.
Kevéssé szokta a tudományos diskurzusokat jellemezni a derű. Ez a szimpózium derűsnek ígérkezik?
Feltétlenül, hiszen a kutatás optimizmus és derű nélkül elképzelhetetlen. Azt gondolom, hogy a konferencia előadói is ezt a játékos derűt képviselik. Azt várjuk, hogy olyan új ötletek, látásmódok merülnek fel, amelyek segítenek kilépni az előre megírt diskurzusokból. A tudománynak csak akkor van létjogosultsága, ha élő, ha tud reagálni a változó világra, tud újragondolni dolgokat, és igenis képes arra, hogy az adott pillanatban érvényes keretrendszert, legitim diskurzust meghaladja akkor, amikor új ismeretek birtokába kerül. Bátorság és kreativitás kell az átfedések, kapcsolatok meglátásához, csak ez a kísérletező szemléletmód tudja előrevinni a kutatást. Egy-egy gondolatrendszer, amint alkalmazni kezdtem, feltartóztathatatlanul vezet valahova, mint egy ösvény, amely csak egy irányba visz. Itt van létjogosultsága a kreativitásnak és a játékosságnak, de a bátorságnak is, hogy le merjünk lépni az ösvényről, hogy kipróbáljuk, hátha máshová érkezünk meg.
Bagdán Zsuzsanna, fotó: Kalocsai Richárd