A tűfilctől a linómetszetig

Kárpát-medencei fiatalok rajzai töltik meg a budapesti Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola falait: tehetséges diákok ismét a képzőművészet eszközeivel keltették életre Jézus földi életének fontos mozzanatait.

5-6. o. 1..jpg

Ötödik alkalommal rendezte meg a Jézus élete című rajzpályázatot a Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola és a Református Pedagógiai Intézet. A választható témák között szerepelt ezúttal az Angyali üdvözlet, Jézus megkeresztelkedése, A kánai menyegző, A hal szájában talált érme, A vihar lecsendesítése és A csodálatos kenyérszaporítás. A Kárpát-medencei református általános iskolások számára meghirdetett versenyre hatvankilenc intézmény küldött be pályaművet, köztük tizenegy erdélyi és öt felvidéki iskola.

Résztvevő-települések-2019-2020.jpg

A Szenczi galériájában február 21-én több mint száz bibliai témájú rajzot állítottak ki, valamint jutalmazták a legjobb harminc diákot és négy felkészítő pedagógust. Moncz Anikó a Református Pedagógiai Intézet köznevelési igazgatóhelyettese köszönetet mondott Magyar József festőművésznek, művésztanárnak, hogy önmagán túlmutató versenyt hívott életre öt évvel ezelőtt. „A művek fiatal alkotói az Isten tenyerén hordoztatnak, mert a képeik által a nézők is megélhetik a Biblia erejét és csodáját" – fogalmazott.

rajz_martin.jpg

A Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából érkezett Sorosánczki Martin különdíjat kapott A hal szájában talált érme témáját feldolgozó alkotásáért. Mint mondta, szívesen dolgozik tűfilccel, szereti a fekete-fehér szín kontrasztját. Hobbiként tekint a rajzolásra és azt is elárulta, hogy egy, a legutóbbi versenyen látott kép ihlette saját rajzának kompozícióját. Azt, hogy a gyerekek egymás képeiből, technikai megoldásaiból is tanulhatnak, felkészítő tanára, Derda Péterné is megerősítette. Már több ízben pályáztak az iskolájukból és mindig helyezésekkel tértek haza. A zsűri idén az ő munkáját is értékelte.

rajz_1.jpg

A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum szoros kapcsolatot ápol – többek között – a szerencsi iskolával, tehetséggondozás területén sok segítséget kap a magyarországi intézménytől. A szintén díjjal jutalmazott Székely Géza diákjai színes linómetszetekkel vettek részt a pályázaton. Bár a technika igényességet, a koncepció előzetes megtervezését kívánja az alkotóktól, a gyerekek még ebben is ki tudják fejezni spontaneitásukat – tudtuk meg. A kolozsvári tanár szerint az iskolai nevelésben azért fontos a bibliai témák feldolgozása, mert „a képi megjelenítés révén újra közel vihető a Biblia világa a mai emberekhez".