Tűzkár a református iskolában

Május 15-én kora reggel tűz ütött ki az enyingi református általános iskola épületében. A korai riasztásnak hála a tűzoltóknak sikerült megfékezni a lángokat, de az anyagi kár így is jelentős.

Péntek reggel hat óra előtt néhány perccel riasztották a tűzoltókat, hogy kigyulladt az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola. Az épületben akkor még senki sem tartózkodott, a lángokat egy tinódis diák családja vette észre. A kiérkező siófoki és balatonfűzfői tűzoltóknak sikerült eloltani a tüzet, ám az anyagi kár így is jelentős. A tanítás – köszönhetően az enyingi tankerület igazgatójának és a helyi gimnázium igazgatójának – hétfőtől ideiglenesen a gimnázium egyik épületében folyik.

kép

Az egyszintes épület tetőszerkezetének egy része leégett, az irattár (benne fontos dokumentumokkal, értékes elektronikai berendezésekkel) teljesen megsemmisült, több helyiség komoly károkat szenvedett. Mint később kiderült, a tüzet az irattárban keletkezett elektromos zárlat okozta. Az iskolának abban a szárnyában elavult volt az elektromos hálózat. A tavalyi épületenergetikai felújításnak köszönhetően viszont csak lassan terjedt a tűz, így sem a tantermekben nem keletkezett kár. A tűzoltók elmondták, hogy ha a tűz egy-két órával korábban üt ki, akkor az egész iskola leégett volna.

A helyreállítási munkákat már aznap megkezdték. Az előzetes kárfelmérés alapján a felújítás 13 millió forintot vesz igénybe (ebben nincs benne a megsemmisült elektronikai eszközök ára, amely önmagában 2 millió forint). Egyelőre a több helyről érkező kárenyhítés sem fedezi a költségeket, ezért az intézmény vezetői adománygyűjtést szerveztek (számlaszám: 10402221-00026910-00000008, megjegyzés: Iskolának).

kép

A Mezőföldi Református Egyházmegye és a Dunántúli Református Egyházkerület vezetői is a helyszínen jártak, s – másokkal együtt ők is – támogatásukról biztosították az iskolát. Szabó Szilárd igazgató és Iván Géza lelkész hálásak Istennek azért, hogy a komolyabb tragédia elkerülte az enyingi iskolát, s köszönetet mondtak minden szóbeli, kétkezi és pénzbeli támogatásért, melyet az elmúlt napokban intézményük kapott.

reformatus.hu

Forrás: katasztrofavedelem.hu, refdunantul.hu, tinodi.hu