Nemcsak pályázat: emberi sorsok, életek

Amikor imádkozunk, előfordul, hogy elérhetetlennek tűnik a cél. Ilyenkor rábízzuk magunkat Istenre, az ő bölcsességére. A pályázatírást nehéz az imádsággal összehasonlítani, de néha nekünk is rá kell bízni magunkat azokra az erőkre, emberekre, akik szeretnének jobb jövőt álmodni közösségeinknek. Van, aki kap egy igét, például a Bárka tábor kapcsán, de sokan nem tesznek mást, csupán teljes szívvel dolgoznak. És a sok munkával elvetett mag egyszer csak kihajt – vallja a Pályázati Iroda vezetője, Kósa Mónika.

Amikor 2016-ban kialakítottuk a pályázati irodát, olyan szervezeti egységet szerettünk volna létrehozni, amelynek munkatársai nemcsak értik és tudják a hazai és uniós eljárásrendet, nemcsak megvalósítani és elszámolni képesek, hanem úgy viszik végig a pályázni kívánó szervezeteket a bonyolult folyamatokon, hogy a pályázók közben mindvégig biztonságban érzik magukat. Irodánk segíti őket, levesz a vállukról minden terhet, amelyet egy projekt jelenthet. Mostanra már biztosan elmondható, hogy sikerült megvalósítani a célunkat. Remek szakemberekkel több mint 82 pályázatot írtunk, több mint 4 milliárd forintot nyertünk (+ 30 milliárd forintot óvodafejlesztésre) és költöttünk el úgy, hogy soha egyetlen forint visszafizetésére sem köteleztek minket. Ez ritka a pályázatok esetében.

Kósa Mónika

Fotó: Sebestyén László

A számok mögött mindig emberi életek és történetek vannak. Hogyan látja ezt?

Mindig is az volt a célom, hogy a dokumentumok, elszámolások és határidők mögött láthatóvá váljanak azok a sorsok és életek, amelyekre hatással van egy-egy projekt. A pályázati iroda az elmúlt években számos pályázat segítségével valósította meg terveit. Ezek között volt néhány százezer forintos, de milliárdos nagyságrendű is. A pályázatok számtalan intézmény, egyházközség, gyermek és közösség számára tudtak segítséget nyújtani olyan célok, szolgálatok beteljesítésével, amelyekre önerőből nem lett volna lehetőség. Amikor elmegyünk egy tanodába, ahol látjuk, hogy a pedagógusok a szegény sorból érkező gyerekekkel milyen szeretettel tanulnak, vagy amikor ellátogatunk a Bárka tábor területére, ahol a hét végén már nem lehet úgy végigsétálni, hogy ne csimpaszkodnának belénk egy ölelésért vagy jó szóért a gyerekek, akkor ismerjük fel igazán, hogy a pályázatok csupán eszközök a valódi hatások eléréséhez. Az szinte mindegy is, hogy egy buszhoz segítettünk hozzá egy egyházközséget, hajléktalanszállót újítottunk fel, vagy éppen tankonyhát alakítottunk ki fogyatékkal élőknek – minden egyes megvalósult projekttel kicsit az egyházunk lelki életéhez is hozzáteszünk valamit, esélyt adva az embereknek és a közösségeknek. Minden egyes munkánk révén érték születik, és ezzel az egyházunk szolgál.

A beruházások nem egyszerűek. Sokszor a közösségeket segítő ötlet után szinte rögtön az önök munkája jön. Gyakran futnak versenyt az idővel?

Tervek és megalapozott költségvetés nélkül elindítani egy projektet szinte maga a halálugrás. A pályázat beadásakor még csak lelkes emberek vannak, akik mernek nagyot álmodni, megírni egy pályázatot, de milliókat költeni egy lehet, hogy nyerni fog pályázatra, elég nagy ostobaság lenne. Ezért mindenki megteszi, ami tőle telik, majd becsukott szemmel ugrik egy nagyot, beadja a pályázatot, és lesz, ami lesz. De van, amikor a pályázati határidő előtt egy hónappal kell nekiállni engedélyes tervet készíteni, közbeszerzési eljárást lebonyolítani, 24 óra alatt 48-at dolgozni, hogy véghez vigyük a lehetetlent. Nagyjából így indulnak a beruházási pályázatok, de a megvalósításuk sem egyszerűbb. Mégis szeretjük mindegyiket, mert ezekből a pályázatokból újítottuk fel az SDG Családi Hotel és Konferencia-központ, valamint a Csárda épületét Balatonszárszón, ezekből a támogatásokból valósult meg a Károli-egyetem energetikai korszerűsítése és a zsinati székház felújítása. Pályázatból újítottunk fel templomokat, akadálymentesítettünk szociális intézményeket, építettünk gyerekházakat, tanodákat, bölcsődét, drogterápiás otthont, játszóteret. Több mint 25 beruházási projektet valósítottunk meg, és bár nem volt könnyű, mindegyikre nagyon büszkék vagyunk.

Bárka tábor… Három év alatt hívószóvá vált iskoláinkban, gyülekezeteinkben, hiszen tudják, itt a hitéletnek megfelelően szerető közegben fejlesztik a gyerekeket.

A Bárka minden évben közel 1000 gyermeknek, 200 önkéntesnek és stábtagnak ad lehetőséget együtt építeni a hajót. Itt a nehéz sorsú – például árva vagy nevelőszülői hálózatból érkező – gyerekek és a református intézményekben élő tehetősebb családi közösségből érkezők együtt táboroznak. A nyaralás közben közvetlen hatással tudunk lenni rájuk. Nemcsak egymással, de különféle sorsokkal, elfogadással, szeretettel és legfőképpen Istennel találkozhatnak, ami változást hozhat az életükben.

Bárka

A legkedvesebb számomra az a történet, ahogy útjára engedtük a Bárkát. Amikor megnyertük a pályázatot, hatalmas volt az öröm. Azután hatalmas a pánik, amikor rádöbbentünk, hogy az előkészítés óta eltelt idő alatt megemelkedtek az árak, változtak a feltételek, nem elég a pénz ahhoz, hogy az előírt indikátorszámot teljesítsük. Vagyis 4 év alatt 3600 gyerek ennyi pénzből nem tud elhajózni a Bárkával. Jó projektet akartunk. Amikor elmentem Gér András zsinati tanácsoshoz, hogy baj van, ide kevés lesz csak a támogatás, ide csoda kell… időt kért. Majd néhány óra múlva feljött hozzám az emeletre, és azt mondta: lefeküdt az irodájába a földre és imádkozott, mert nem tudta, hogyan tovább. És azután jött egy ige: aki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak. Talán ennyi kellett: vágjunk bele! – mondta. Még nem tudja, hogyan lesz, de megcsináljuk. És megcsináltuk. Rengeteg támogatást kaptunk, számos visszajelzést, ami azt bizonyítja, áldás van ezen a táboron. És ezt a történetet rengeteg másik követte. Jó lenne egyszer csokorba szedni valamennyit, hogy azok az emberek, akik a háttérben fáradhatatlanul dolgoznak, és rengeteg áldozatot hoznak, vagy éppen annyit látnak, hogy ez csak egy tábor, tudják: Isten mennyire velünk van.

2013-ban cigánymissziós stratégiát fogadott el az egyház. Ehhez is számos program illeszkedik.

A tanodaprogramokban részt vevő gyülekezetek az ország 12 településén kezdték meg munkájukat 2017-ben, ezekhez később öt Biztos Kezdet Gyerekház (BK) is csatlakozott. A BK-házak elsősorban a kora gyermekkori képességfejlesztésben segítenek. A tanodák a hátrányos helyzetű gyerekeket támogatják a délutáni közös tanulásban, jellemzően olyan településeken, ahol korábban már volt valamilyen egyházi szolgálat, amely a helyi roma családokat támogatta, és ahol a mélyszegénységben élők és a gyülekezet között már jó kapcsolat épült ki. Egyházunk Kémesen indította el az egyetlen Jó kis hely szolgáltatását. Ez közösségi tér, amely hol gyerekházként, hol tanodaként működik. Délelőttönként baba-mama foglalkozásokra várjuk az édesanyákat és a kicsiket, a délutáni tanoda jellegű foglalkozásokon pedig többnyire az iskolások felzárkóztatását és tehetséggondozását végzik a pedagógusok. De a falubeliek bátran fordulhatnak hozzájuk segítségért akkor is, ha önéletrajzot szeretnének összeállítani, vagy a ruháikat szeretnék mosógéppel kimosni. Hogy mennyire fontosak ezek az intézmények, azt azok a gyerekek bizonyítják, akik délután négyig iskolában vannak, majd miután hazautaztak az iskolabusszal, képesek visszatekerni a szomszéd faluból a délutáni foglalkozásra. Ezek az intézmények gyakorlatilag a mélyszegénységben élő családokkal tartják a kapcsolatot a gyermekeken keresztül. 2020-ban fordulóponthoz érkeztünk, hiszen a pályázati időszak végére a tanodák és a gyerekházak önálló intézményekké váltak, így a Diakóniai Iroda fenntartásába kerültek. Nehéz szívvel, de büszkén engedtük el ezeket a nálunk született és jelentőssé váló intézményeket, hiszen tudjuk, hogy mára önálló ágazatot képviselnek.

adatok-palyazat.JPG

A Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programja 2018-ban indult útjára, ehhez Magyarország Kormánya 30 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.

Nem volt példa ilyen nagyságrendű beruházásra még egyházunk életében. Hatalmas feladat ez, és kiemelt jelentőségű, hiszen a gyerekek ezekben az intézményekben kapják meg az alapokat későbbi életükhöz. A projekt segítségével országszerte mind a négy egyházkerületben lehetőségünk nyílik új óvodák építésére, valamint a már meglévő, leromlott állagú óvodák felújítására. Nem könnyű ezt a projektet a jelenlegi nehéz és állandóan változó piaci helyzetben menedzselni, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legjobb minőségben valósuljanak meg a beruházások, és 2022-ben már ne csak a falak álljanak, hanem felkészült és működő óvodák nyithassák meg kapuikat a jövő nemzedékének.

Meg tudják osztani másokkal is azt sok tudást, amely az elmúlt időszakban felhalmozódott?

Sokan keresnek fel minket, hogy segítsünk egy-egy cél megvalósításához pályázatot találni, vagy hozzunk rendbe egy pályázatíró cég által megírt és magára hagyott pályázatot. Egyeztessünk az EMMI-vel, a Miniszterelnökséggel, hogy bizonyos felhívások módosuljanak, hogy olyan pályázatokat írjanak ki, amelyekre valóban szükség van. Minden egyes nap új problémával, újabb és újabb megoldandó feladattal szembesít. Közben írjuk a pályázatokat, bonyolítjuk a projekteket, sőt, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatási tevékenységében is részt vállalunk. A KRE Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézetén belül hirdették meg az Európai uniós pályázatok nevű tantárgyat. A kurzuson nem csupán elméletet, hanem gyakorlati ismereteket is próbálunk átadni a hallgatóknak. Több mint 100 főt vezettünk be így a pályázatírás és lebonyolítás rejtelmeibe az elmúlt négy évben.

Megéri a befektetett munka?

Az öröm pillanatai után a legtöbb pályázónak összeszorul a gyomra, amikor meglátja a nevét a nyertes pályázati listában, mert tudja: most jön csak a neheze. Mi segítünk, hogy megvalósulhassanak az álmok.Hálás vagyok Istennek, és köszönöm minden kollégámnak, aki szívvel-lélekkel dolgozott velünk.

Hat év szolgálat

A közegyházi szolgálat elmúlt hat évét bemutató interjúkötet jelent meg a tavaly novemberi cikluszáró zsinati ülésre. Az egyes területekről ide kattintva olvashatnak a következő napokban.