Sipos-Vizaknai Balázs református lelkész a romániai Népújságnak elmondta: a hústermékeket egy kibédi vállalkozó ajánlotta fel, a gyülekezet pedig élelmiszert, gyerekruhákat, higiéniai cikkeket adományozott. Figyeltek arra is, hogy zakuszkát és lekvárt is vigyenek, ugyanis a menekülők között sok, Kijevben tanuló muzulmán hitű egyetemista is van.
A húskészítményeket elsőként Halmiba szállították, a gyülekezet által összegyűjtött adományokat pedig a helyi After School épületébe vitték. A helyi árvaház konyhájának is átadtak belőle. A kibédi delegáció ezt követően Szatmárnémetibe utazott: a németi református egyházközségnél a Diakóniai Alapítvány munkatársai vették át az ide szánt hússzállítmányt.