18 felvidéki településen gyűjt adományokat a Kárpátalján maradtak, valamint a háború elől menekülők számára a Pozsonyi Református Egyházmegye, együttműködésben a veszprémi egyházmegyével – hangzott el az m1 műsorában. A gyűjtést a Pozsonyi Református Egyházmegyéhez tartozó lelkészi hivatalokban kezdték, de már a közösségi házakat is kinőtték, ezért egy felajánlott nagy raktárban kezdték tárolni az adományokat.
György András református lelkipásztor a csatornának azt mondta: több száz ember segít folyamatosan a Pozsonyi Egyházmegyében, de a szlovákiai református keresztény egyház területén működő valamennyi gyülekezetnek van valamilyen kezdeményezése – ezeket most már összehangoltan, a püspök vezetésével végzik.
A felvidéki reformátusok a háború elől menekülők befogadására is készülnek. Átmeneti szállásokat és hosszabb befogadásra alkalmas otthonokat keresnek. A felajánlásokat folyamatosan várják.