Novák Katalin: A bajban összefogásra van szükség

Azok a kárpátaljai magyarok, akik az ott maradás mellett döntenek, legalább olyan fontosak, mint azok, akik elhagyják otthonaikat, és minden más ukrajnai menekült is – mondta Novák Katalin az Országgyűlésben, köztársaságielnök-jelölti beszédében, ma, csütörtökön, március 10-én. Méltatta azokat, akik szabadnapot vesznek ki, hogy önkénteskedjenek a határon, azokat az ezreket, akik megnyitják otthonaikat a menekülők előtt, és köszönetet mondott azért, hogy a legkülönfélébb emberek segítik egymást a bajban. Novák Katalin néhány napja a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként járt Kárpátalján a négy magyarországi református püspökkel.