Több mint négymillió forint adományt gyűjtött össze a Károli-egyetem

4.246.000 forint. – Összesen ennyi adomány gyűlt össze a Károli Gáspár Református Egyetem által szervezett szombati koncerten. Ebből a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közösségét segítik.

Prof. Dr. Trócsányi László rektor az esten az egyetem hitvallásának nevezte a bajba jutottak megsegítését. Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke azt mondta: a legnagyobb szükség most a reményre van, hiszen a hit, remény és szeretet képes legyőzni a gonoszt. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke egymás iránti szolidaritásra és közös imára kérte a közönséget.

A jótékonysági esten Miklósa Erika, a Magyar Állami Operaház Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas érdemes művésze, Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas hegedű- és brácsaművész, Kokas Dóra csellóművész és férje, Maxim Rysanov nemzetközi hírű brácsaművész is fellépett. A Magyar Rádió Gyermekkórusát Dinyés Soma vezényelte.

koncert.jpg

Fotó: kre.hu

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola megsegítésére az alábbi bankszámlaszámra utalva továbbra is elküldhetik felajánlásaikat:

Kedvezményezett neve: Kárpátaljai Magyar Felsőoktatásért és Közoktatásért Alapítvány
Bankszámlaszám (Erste Bank): 11600006-00000000-97955522
Nemzetközi formátumban, IBAN: HU19116000060000000097955522
A közlemény rovatban kérik feltüntetni: KRE adomány

Az adománygyűjtésről és a jótékonysági koncertről a KRE honlapján olvashatnak.